szerző: Csibu Hiperkarma a Bahnhof-ban Ott van a fejem felett a kérdőjelem 2001 február 23, Bahnhof Budapest
Már régóta hallgatok Hiperkarmát, amióta a Ni ideadta nekem. Egyszerűen nem tudok vele betelni, nap mint nap meghallgatom, és mindig találok benne valami újat, valami nagy igazságot. Igen, talán az énekes-zeneszerzőjük a legtehetségesebb zenész, akit ismerek. Ezzel a tudattal indultam neki a Hiperkarma koncertre.
Azon a napon egész végig mászkáltam, reggel 9-kor elmentem otthonról, és este 8-ra értem haza. Fáradt is voltam nagyon, de az EST-FM-en szóba került Bérczesi Robi a Yonderboy interjú alatt. Ez éltetett! Végre annyi nekifutás és próbálkozás után eljuthatok hozzájuk és megnézhetem őket élőben. A barátaimmal lévő találkozót természetesen lekéstem, egyedül indultam útnak a Bahnhof felé. Még nem voltam ott egyszer sem amióta megújult. Az igazság szerint nem is fűztek örömteljes, sikerekben gazdag élmények a régi helyhez. Kíváncsian vártam, hogy mit változott az őskora óta; azt hiszem nagyobb lett, érdekes díszleteket is véltem felfedezni a falon, de a zene mely a discó-ból szólt aznap ugyanúgy nem jött be. Szerencsére a többieket egyből megtaláltam egy sarokban, velük egy lányt is, akit már elég régen láttam. Söröztek, én is csatlakoztam hozzájuk és egyre inkább feldobott az a gondolat, hogy már nem egészen egy vagy fél óra és résztvehetek a kedvenc magyar együttesem koncertjén.
Némi hangzavar támadt a háttérben. Az együttes hangolt és beállt. Én szorosabbra vettem a tempót az italom fogyasztásánál. Elkezdődött az első szám, egy Beatles feldolgozás, felpattantam és rohantam a koncertterem felé. Sajnos annyira kicsi volt a hely, hogy nem láttam sok értelmét bemenni, úgyhogy a terem bejáratánál figyeltem az eseményeket. A klasszikus után jöttek sorra a saját számaik. Nem, nem tudtam egyhelyben állni, és csak megfigyelő lenni, hátraléptem egyet, és táncra perdültem a terem bejárata mellett. Nem érdekelt, hogy senki nem táncolt körülöttem, hogy néhányan furcsálják a tettemet. Engem csak a lendület hajtott, és amit a zene nyújtani tudott. Az első 3-4 szám után úgy döntöttem, hogy mégis bemegyek a szűk hely ellenére és együtt énekeltem a zenekarral. Nagyon jó volt. Az utolsó számnál volt a legnagyobb pogó, amikor is a dob+basszus című sláger számukat adták le: még azok is énekeltek és táncoltak, akik a koncert alatt egy kis sarokban meghúzódtak.
Utána nem maradtunk ott, be kell vallanom már magamnak: nem szeretem a discót bárminemű is. De az előadás fantasztikus volt: végre eltűnt a fejem felől a kérdőjelem.
10:25
