beszámoló [koncert] 2025. április 23. szerda 19:15
nincsen hozzászólás
szerző: MorelloEleine, Klogr, Final Stage 2025. április 12, Dürer Kert
Első headliner turnéját bonyolítja a svéd Eleine, ami szerencsére hozzánk is eljutott. A svéd melodikus, gótikus metalos csapat járt már néhányszor nálunk, emlékezetes lehet például a 2020-as koncertjük a régi Dürer Kertben, ahol a Myrath-tal együtt játszottak és amely gyakorlatilag a legutolsó komolyabb nemzetközi metal koncert volt a Covid lezárások beütése előtt.
Én magam is ekkor ismertem meg Madeleine Liljestam csapatát és kifejezetten jó benyomást tettek. Azóta nem keresztezték egymást az útjaink, de most 2025-ben kíváncsi voltam, hol tart a csapat, így ellátogattam a koncertjükre. Ráadásul azóta új korong, a 2023-ban megjelent We Shall Remain is kiadásra került.
Mivel a Dürer nagyteremben épp a Sex Action játszott, az Eleine a kisteremben kapott lehetőséget, de a létszám tekintetében ez elégséges is volt így. Nem volt fullasztó teltház, de lézengés sem, egy korrekt létszámot mozgatott meg a négy nagylemezt birtokló Eleine. Ráadásul szemmel láthatóan a megjelentek döntő többsége kente-vágta a csapat diszkográfiáját, dalait, szövegeit, így kimondottan jót tett a koncertnek, hogy a szó szoros értelemben vett rajongók voltak elsősorban itt.
De először még két számomra ismeretlen olasz csapat, a Final Stage és a Klogr kapták meg a színpadot, hogy megmutathassák magukat a magyar közönségnek. A Final Stage tagjai nagyon fiatalok voltak, amolyan igazi sikerre szomjas kölykök, akiknek maga a varázslat lehet egy ilyen turnéba, egy ilyen szervezett gépezetbe bekerülni. Egy csinos énekesnővel álltak fel, aki nagy átéléssel és dicséretre méltó énekteljesítménnyel lopta be magát a szívekbe, maga a zene pedig kicsit modernebb hangvételű, de alapvetően melodikus metal.
Korrektül nyomták, a basszer srác a vokálokba is besegített, sőt olykor amolyan rap-es szövegmondásra is vetemedett, amitől konkrét Linkin Park-os hangzása lett a nótának. Ezt nem negatívumként, hanem érdekességként említettem.
Szóval mindenképpen ügyesek voltak, ha nem is lenyűgözőek, a műfajban azért ma már nagyon nehéz igazán különlegeset mutatni. Egy kiemelkedő dalszerzési vénával lehet még figyelmet nyerni, a Final Stage esetében hallgattunk jó, ötletes dalokat, megoldásokat, de a mezőnyből üstökösként kiemelkedőnek biztosan nem tekinthetjük őket. Mindent összevetve érdemes volt megismerni őket és reméljük, a jövőben is hasonló lelkesedéssel fogják művelni a zenélést.
A Klogr már rutinosabb gárda, 2011-ben alakultak, de őszintén szólva engem nem ragadott magukkal a zenei világuk. Sőt, az ifjú titán Final Stage zenéjét érdekesebbnek találtam. A Klogr szerzeményeit inkább amolyan dalfolyamként lehetne körülírni, amelyek végigzsizsegtek a hallójáratainkon, de olyan igazán sok emlékezetes momentum nem maradt meg.
Ebben talán a hangzás is közrejátszott sajnos, mert kissé steril, zajos, kásás hangzás jutott nekik, amely nem segítette az emlékezetes motívumok kihallását. Voltak pedig melodikus gitártémák, andalító megoldások, ezek alapvetően működtek volna, de nekem valahogy nem ütött be a történet. A kissé monoton, kiabálós ének se segített. Persze voltak a teremben, akiket szemmel láthatóan megragadott a zene és a hömpölygő dalok hangulata, de én valahogy nem éreztem a magaménak a zenei világukat. Akkor már inkább jobban működött nekem a Final Stage koncertje.
Az Eleine-nél nagyon nehéz elvonatkoztatni attól, ha a csapat frontján mondjuk egy szakállas, fekete pólós, lóhajú pasas állna vagy valamilyen random, jellegtelen énekesnő, ugyan mennyire emelkedne ki a gárda a számtalan hasonszőrűből a színtéren? Vagy akár úgy is kérdezhetném, ugyan ki tenne még csak annyi próbát is, hogy meghallgassa őket? Madeleine és az ő nőiessége önmagában van olyan jelenség, hogy felhívja a figyelmet a bandára és azért erre bizony rá is játszanak.
De a külsőségekről igazából csak ennyit, mert ha ezen túllépünk, jogosan lehet mondani, hogy egyébként a zene is eladja magát, illetve Madeleine is nagyon jó énekesnő és frontasszony, ez is tagadhatatlan. Koncerten is nagy átéléssel és rendkívüli kedvességgel prezentálja a dalokat, meghatódva a közönség szeretetétől, így teljesen megérdemelten nő a rajongótáboruk. A Dürer kisterem ráadásul egy egészen emberközeli, közvetlen hangulatot prezentált, vagyis sokkal átélhetőbb volt a közönség-zenekar viszony mindkét oldalról, mint egy nagyobb, kordonokkal elválasztott színpadon.
Így a testhez simuló, kicsit futurisztikus ruházatú Madeleine is teljesen átadta magát a hangulatnak, az előzenekarok alatt a kissé passzívan figyelő közönség pedig szintén lelkesebb üzemmódra váltott. A két alaptag, Madeleine és Rikard Ekberg gitáros körül alaposan lecserélődött a társulat – pont a turné előtt eresztették szélnek dobosukat és basszusgitárosukat, valamilyen homályos, és meglehetősen kényelmetlenül hangzó, „a rajongókkal való nem megfelelő bánásmód” miatt. Lehet, hogy ezt jobb is nem feszegetni, mindenesetre ezeken a posztokon új arcok játszottak most a csapatban.
A dalok döntő többsége ma a két utolsó lemezről, a Dancing In Hell-ről és a We Shall Remain-ről szólt, a jelenlévők pedig szemlátomást jól ismerték a dalokat, hiszen a legtöbben együtt énekeltek Madeleine-nel és a villázás, headbang sem maradt el a nézőtér egyik pontján se. Az Eleine számaiban sok a atmoszférikus, szimfonikus elem, amely a gothic metal hangulatát is megidézi, de a keményebb, headbang-elősebb riffek, kiállások miatt a durvább vonulat is képviselteti magát. Szóval abszolút mai zene az Eleine és akik a dallamosságot és a nem túlzásba vett durvulatot egyaránt preferálják, azoknak működni fognak a lemezeik.
A mai estén is egyértelműen bebizonyították, hogy figyelemreméltó bandáról van szó, szimpatikus színpadi teljesítménnyel és remek hangulatú dalokkal. A játékidőre se hiszem, hogy panasza lehet bárkinek (15 számot játszottak), így ha valaki keményebb kötésű és nem mellesleg (de egyébként úgy is...) szemrevalóbb koncertélményt szeretett volna, mint a rút Sex Action-ös huligánok, érdemes volt a kistermet választani.