hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
előadók   2005. február 11. péntek   10:54
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Bomber


  A zenekar 1995 szilveszterétől számítja létezését. A kezdetek kezdetén egy komplett Motörhead program alkotta koncertrepertoárjukat. Ennek köszönhetően több kissebb-nagyobb motorostalálkozókra kaptak meghívást. Az Újszilvási Devils Fesztiválon készítették el első klipjüket a „Kemény” című számra.
  
  1996 november 16-án rendezték meg az Első Motörhead Estet sok neves vendéggel, s nagy sikerrel. Ezt követően vették fel első albumuk anyagát a Bikini stúdióban, mely némi késéssel (a felvételek befejezése előtt elfogyott a pénz) az egy évvel későbbi Második Motörhead Est napján jelent csak meg „Bomber One” címmel. A lemez saját számokon kívül tartalmazza a KFT „Afrika” című számának egyfajta bomberes átdolgozását is. A következő évek folyamatos koncertezéssel telnek. 1998 június 30-án a Petőfi Csarnokban játszottak a Motörhead előzenekaraként. A III. Motörhead Estet exkluzív környezetben, a Music Expo ´98 hangszerkiállításon tartották. November elején rögzítettek négy új dalt, melyek a „Bomberus Maximus” nevezetű kazettán került a boltok polcai.
  
  1999 márciusban megváltak gitárosuktól Kató Csabitól. Az új gityós Magasvári Viktor. A zenekar szervezését Ozvald „OSZI” László és Sebestyén „SEBI” László vette át. A végigkoncertezett nyarat követően augusztus végétől a Se-Riff stúdióban vették fel második nagylemezüket amely „Pont Ilyen Nőt Akarok!” címmel jelent meg. Két videoklip készült: a címadó dalra és a „Mindenki táncol”-ra. Az ősszel országos turné.
  
  A zenekar tagjai:
  Papp Tibor - ének
  Magasvári Viktor - gitár,vokál
  Tölgyesi Gyula - bass,vokál
  Hortobágyi Gábor - dobok


Kulcsszavak:
  Bomber 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Motörhead és AC/DC Tribute Est az AB/CD és a Bomber közreműködésével

Új Bomber lemez

MOVER Fesztivál a csepeli Freeport-ban

 programajánló: 
2025. május 10.
Rockland Fest Békéscsabán – hat zenekar, egy este a Csabagyöngyében
2025. május 14.
Manu Lanvin & The Devil Blues
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
Piglet´s Suicide
 kiemelt 
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
  
Június közepén a Kobuci Kertben tartja 2025 nyarának “egyetlen” szabadtéri klubkoncertjét az Elefánt – méghozzá két estén át, két különböző műsorral és vendégzenekarral, illetve ritkán játszott dalokkal készülnek

Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 kvelertak    lantos zoltán    gróf balázs    aborym    vasember 2    sacred reich    the somersault boy    carlos santana    swashbuckle    diamond edge    einherjer    palmetta    kovács patrícia    gm49    sorsügynökség    metalcampsabaton    ensign    world painted blood    rotting christ     született feleségek    pigs might fly    taylor swift    5 yards    kovács attila    katatonia  

r44
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!