hosting: Hunet
Black
  cikkekfotók        
interjú [hazai hangok]  2012. január 31. kedd   04:39
nincsen hozzászólás

szerző: Gréta
Néhány gondolat a Bohém erdőről - Kilian


  Megjelent a budapesti Kilian zenekar bemutatkozó anyaga, amely a Bohém erdő címet viseli. Kérlek mutasd be pár szóban a bemutatkozó anyagotokat!
  
  A Bohém erdő az a hely, ahol állítólag a világ fő vezetői évente összejönnek és egy beteg rituálét tartanak. A mi Bohém erdőnk egy szimbolikus hely, ahol keressük az igazságot, eltévedve a fák között. Ez a hangulat az egész kislemezen átvonul. A 4 dalban csak a banda tagjai játszanak, egyszerű dob-basszus-gitár-ének felállásban. Nem akartuk túlbonyolítani, inkább csak kísérletezni a hangzásokkal. Ebben nagy segítségünkre volt Philip László az Abnormal stúdióban. A kislemez letölthető innen
  
  A lemez megjelenése óta eltelt egy kis idő. Milyen a korong fogadtatása? Kaptok hideget-meleget?
  
  Kapunk, de alapvetően pozitívak a visszajelzések. Akinek átjön az, hogy mit is akartunk létrehozni, és bírja ezt a stílust, annak általában tetszenek a dalaink. Van, akinek jobban tetszene angolul és van, aki a szövegek miatt bírja. Mi elégedettek vagyunk, és várjuk már, hogy újabb, érettebb anyaggal rukkolhassunk elő.
  
  Hogy jellemeznétek a zenéteket?
  
  Talán, ha angolul lennének a dalok, akkor könnyű lenne ránk mondani, hogy stonerrock vagy grunge. Így magyar szöveggel nehezebb behatárolni, magunknak főleg. Erőteljes, de nem túl durva, elvont, de nem alter. Tökös, kemény rockzene, értelmes magyar szövegekkel.
  
  Milyen zenekarok voltak/vannak rátok/ a zenétekre nagy hatással?
  
  Down, Godsmack, Pearl jam, Staind, Metallica, Tool, Incubus, Audioslave, Richie Kotzen, Pantera, Black Stone Cherry, Foo fighters, QOTSA, Kyuss, AIC ... sok minden, főleg, hogy mind a négyen eléggé mások vagyunk. A saját zenénk egy közös pont.
  
  A lemez megjelent, már csak a közönség előtt illene bemutatni. Terveztek koncerteket? Hol csíphetnek el titeket az élő zenére éhezők?
  
  Igyekszünk minél több koncertet nyomni, jó lenne előzenekarnak lenni nagyobb bandáknál, lesz is tavasszal néhány ilyen alkalom, de ezek még nem publikusak. Érdemes a facebook oldalunkat követni, ott mindig promózzuk a koncerteket!
  
  köszönjük!!!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. szeptember 18.
Az Only The Poets szeptemberben visszatér Budapestre — ezúttal az Akváriumba
2026. szeptember 19.
Azahriah második Budapest Park-estet jelentett be, újra életre kel A ló túloldalán
2026. szeptember 23.
Fear Factory: ősszel Budapestre látogat az industrial metal brigád
 a rovat legfrissebb cikkei: 
´Komolyan vesszük a dolgot, csak máshogy´ - interjú a Don Gatto zenekarral
Jennifer Lopez: Az igazi szeretet azzal kezdődik, hogy saját magamat is maximálisan elfogadom és szeretem
Dübörgő lóerők és a lélek – interjú Dolhai Attilával
Interjú az Auraleak vokalistájával, Hex-szel
A Barba Negra új helyre költözik!
Interjú az Ǝ.N.D. zenekarral
Nest of Plagues interjú: Közös tetoválás és fűnyírás, mint hobbi
Megjelent a Lélekhelyek kislemez: interjú az Illetve zenekarral
 kiemelt 
Egy estére zenekarrá bővül az Analog Balaton
  
Új lemez, újrahangszerelt dalok, barátokból álló zenekar és egy kizárólag erre az alkalomra megálmodott látványvilág

Black Veil Brides: a bosszú dalaival érkeznek Budapestre
A fado világsztárja, aki nem hajlandó úgy énekelni, ahogy elvárják tőle - Ana Moura novemberben Budapesten lép fel
Fear Factory, Crystal Lake, Hate, The Nocturnal Affair
A The Mission 2027-ben ismét Budapestre érkezik
 friss hozzászólások 

Mégiscsak újraéledt a Slayer (1)
Mégiscsak újraéledt a Slayer (1)
Mégiscsak újraéledt a Slayer (4)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 frogshow    harm´s way    nagyúr    jarolics tamás    travolta    hellripper    marion cotillard    bérczesi    beyond    twenty-eight ways to bleed    thrashfest    xandria    october file    herman frank    +she+    oneheadedman    kutyák És macskák    firewind    lyuhász lyácint    bloodbath    ossian    mr. bean    untsoppable    apey    fuzzkeyone  

AWS
Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!