hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
interjú [hazai hangok]  2022. szeptember 28. szerda   06:27
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A Barba Negra új helyre költözik!


  Hónapok óta keringenek a hírek, hol magasabb, hol a gyengébb lángon égve a Barba Negra költözésével kapcsolatosan. Egy korábbi, félresikerült online híradásra reagálva a budai szórakozóhely nyomatékosította, hogy volt, van és lesz is, de időt kér közönségétől. Néhány nappal ezelőtt bedobták a követ az állóvízbe, amikor is bejelentették, hogy két helyszín, a Barba Negra Red Stage és a Barba Negra Blue Stage egymással párhuzamos működéssel kínál új lehetőségeket. Azóta a közösségi oldalán és weboldalán is megjelentek az eseményeknél a színekre utaló jelölések, és egyértelmüsítették, hogy év végéig a jelenlegi Barba Negra Track területén működik a Blue Stage, míg a Red Stage új helyszínen nyit.
  
  Arról, hogy a költözést mi indokolta, és mik a tervek, a leginkább illetékessel, Szűcs Mihállyal, a Barba Negra vezetőjével beszélgettünk.
  
  Mikor fogalmazódott meg a költözés, változtatás gondolata?
  
  2018-ban, egy nagyon sikeres időszak közepén éreztük meg először, hogy az akkori klub, a Prielle Kornélia utcában kicsi, egyszerűen kinőttük. Sok nemzetközi és hazai koncertünk is sokkal a program napja előtt elővételesen teltházas lett. Ez persze örömteli, és nagyon nagy marketing értékkel bírt, de közben hozta magával a kérdést, hogy hol lehetnek a határok. A másik indikátor az volt, hogy külön helyszínen működött a szabadtér és a zárt klub. Régi álom volt, hogy valahogy össze kellene hozni a kettőt egy helyre, ezzel azt a szlogenünket, hogy „minden egy helyen”, ténylegesen valósággá tudjuk kovácsolni.
  
  Tulajdonosi szinten megtörtént a döntés, elkezdtük a tervezést, és célul tűztük ki, hogy költözzön minden egy helyre, egy időben akár tudjunk több programot lebonyolítani, legyen modernebb, legyen ténylegében hiánypótló a Barba Negra.
  
  Amiről mesélsz, az négy éve történt. Most pedig 2022 őszét írjuk. Mi történt ebben a 4 évben?
  
  2020-ban, amikor az első lépéseket meg kellett volna tennünk, hatalmas gyomrost kaptunk: március 11-én az első lezárásokkal megérkezett a Covid. A tervek szerint 2020 októberében lett volna a költözés, ám a tiltás és korlátozások megijesztettek minket is, és a tervezhetetlenség miatt újra kellett gondolnunk mindent. Nem engedtük el az elképzeléseinket, csak át kellett azokat csoportosítani.
  
  A kisterem beruházása elkezdődött, és fel is építettük 2020 végére, igaz még nem a végső helyére, de szerettük volna, ha fejlődésünk folyamatosan látszik, és ezzel a folyamatos működést is biztosítottuk. Sajnos, 2021. május végéig ezt a termet nem tudtuk használni, nem voltak rendezvények a jól ismert lezárások miatt. Akkor meghoztuk a döntést, hogy bármi áron, de folytatjuk. Nem küldtünk el senkit, és mindenáron egyben akartam tartani a csapatot.
  
  Hogyan sikerült ezt a nehéz időszakot átvészelni?
  
  2022. március közepéig a védettségi igazolvány és a vele járó elmaradások érkeztek, ami darabokra tépte az egész piacot. Soha nem gondolt és látott mélyrepülés vette kezdetét. Nagy összegű bevételtől estünk el mi is épp úgy, mint a szakma össze szereplője. Ebből a sokkból fel sem ocsúdtunk, amikor azzal szembesültünk, hogy a nemzetközi fellépők is sorra mondják le, vagy tervezik újra turnéikat egy későbbi időpontra. Ez volt az az időszak, amikor újra fel kellett tennünk a kérdést: kinek, minek a nagyterem?
  
  Úgy döntöttünk, hogy nem kapkodunk, átgondoltan kell cselekedni, hogy ezt az egész rémálmot kibírjuk, ne menjen el a kedvünk, és a forrásaink is stabilak maradjanak. Az azóta kirobbant háború, az infláció, rezsiemelkedés, amit ma már érzékelünk, nem könnyíti meg most sem a helyzetet.
  
  3 éve már, hogy az ember, aki szeret álmodni és minden a fejében, kezében volt, úgy érezte, elveszítette mindazt, amiért dolgozott, hullámvasúton az élete és gondolatai. Látom a vezetőséget, portásokat, pultosokat, mindenkit, aki velünk dolgozik. A zenei piacot, a közönségével és azt mondtam: álmok azért vannak, hogy megvalósítsuk azokat. Mindegy az idő és a hogyan, de sikerülnie kell. Már nem is akarom tudni, mit veszítettem az elmúlt 3 évben, csak azt szeretném, hogy az álmok beteljesüljenek és ne legyenek a veszteségek hiába valók.
  
  Az évek során láttuk már, hogy mersz nagyokat álmodni. Most mi az, ami nem csak álom lesz, de megvalósulni látszik?
  
  Az új Barba Negra olyanra lett álmodva, ami egyszerű, de sokkal több lehetőséget ad, mint a korábbi. Lesz a nagyterem, a Barba Negra Red Stage, ami Magyarország legnagyobb klubja lesz, amiben fesztivál nagyszínpad méret és technikai felszereltség vár mindenkit, befogadóképessége 3000+ fő. Magyarországon soha nem létesült ilyen technikai felszereltséggel állandó zárt rendezvényhelyszín.
  
  Nyáron, a terület részben nyitott falakkal, de fedéssel biztosítja a közönségnek, hogy rossz időjárás esetén sem ázik, így nincs, miért otthon maradjon. A fedés biztosítja a koncertlátogatók időjárástól független szórakozását. A beengedhető létszám nagyobb lesz, mint jelenleg a Barba Negra Track befogadóképesség.
  
  A kisebb rendezvénytér, 850 fős befogadó képességgel Barba Negra Blue Stage néven működik, december 31-ig a Track területén, 2023 januárjában pedig ez is költözik az új helyszínre.
  
  Az egész terület egybenyitva, a termekkel adja a teljességet, mindezt a szabad ég teszi kerek egésszé, a fákkal ölelt területen, így a szabadtéri időszakban a Barba Negra Green Stage-dzsel teljesedik ki az egész éves működés, így teljesül be régi tervünk: minden 1 helyen.
  
  Sokan rebesgették már, hogy Csepelre költöztök. Lehet hivatalosan beszélni a címről?
  
  Természetesen lehet. Az új helyszín a Budapest XXI. kerületi, Szállító u 3. alatt található. Nagyon sokat vizsgáltuk, hogy a helyszín milyen lehet, és milyen előnyöket rejt magában. Tudjuk, hogy ez sokaknak, sőt mindenkinek újratervezést fog hozni a szórakozási szokásában, de ahogy anno, 11 évvel ezelőtt a Prielle Kornélia utcát is megszokták és megszerették az emberek, hiszünk benne, hogy az új helyet is szeretni fogják. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy minden információt eljuttassunk a vendégeinkhez, éppen ezért nem is egyszerre öntöttünk minden információt rájuk. Az, hogy beszélgetnek, akár vitáznak, az élet természetes velejárója. Szerintem nagyon jó közlekedési lehetőségek vannak: HÉV-vel a Boráros térről 6 perc alatt megközelíthető. A 35, 36, 148, 151-es buszok is rugalmas közlekedést biztosítanak. Az éjszakai járatokkal, 948, 979, 979A, amik a belvárosba közlekednek, a hazajutással sem lehet gond.
  
  Nem tudom nem megkérdezni: a XI. kerület egy ilyen brandet elenged? Nem akartak marasztalni?
  
  Azt ki kell jelenteni, hogy a 11. kerület örökre az életem része lett. Furcsa a szám, mert 11 évet töltöttem itt el. Remélem akkor most 21-et fogunk az új helyszínen. :)
  
  Szóval a 11. kerületi helyszín méretében kicsi ahhoz, amit megálmodtunk, de természetesen biztos sokszor arra fogok kanyarodni, már csak rutinból is. Soha nem volt feszültség a kerület vezetésével és hatósági szervekkel. Csak jó tudok mondani róluk, de nem volt egyszer sem beszélgetés arról, hogy maradjunk.
  
  Az új helyszín csak helyszínváltozást, vagy egyéb új dolgokat is hoz magával?
  
  Szeretnénk nyitni a szórakoztatáson kívül a szakmai képzések felé, szeretnénk helyszínt biztosítani technikai és zenei képzéseknek. Iskoláknak bejárást biztosítani, hogy a zenei kultúra színfalai mögötti munkát is megismertessük az érdeklődőkkel. Továbbra is, 10 év távlatából szeretnénk a fogyatékkal élők világnapjának a házigazdái lenni. Természetesen a Barba Negra szervezésében lebonyolított programokat a fogyatékkal élők ingyen látogathatják. Továbbra is szeretnénk biztosítani az általunk választott egészségügyi intézményeknek a tiszteletjegyeket, ahogy azt lassan két éve tesszük.
  
  A kerület lakosainak változatosan szeretnénk biztosítani a lehetőséget a szórakozásra, több alkalommal megadva a lehetőséget az ingyenes koncertlátogatásra. Ahogy tettük eddig is, továbbra is tervezzük, hogy többször, a leggyorsabbaknak, regisztrációs jegyekkel garantáljuk az ingyenes bejutást. Természetes, hogy vannak még egyéb terveink, ötleteink, de arról majd idejében beszéljünk.
  
  Várható még új ötletek és új projektek?
  
  Szeretek tervezni és álmodozni. Kollégáimmal azon fogunk dolgozni, hogy új álmokat valósítsunk meg majd a jövőben, akár már 2023-ban.
  
  FB oldal
  barbanegra.hu
  




Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Dübörgő lóerők és a lélek – interjú Dolhai Attilával
Interjú az Auraleak vokalistájával, Hex-szel
Interjú az Ǝ.N.D. zenekarral
Nest of Plagues interjú: Közös tetoválás és fűnyírás, mint hobbi
Megjelent a Lélekhelyek kislemez: interjú az Illetve zenekarral
Talk2night: új nagylemez, új videóklip és interjú
Interjú Petrás Jánossal az Europica zenekar születéséről
Drawing interjú: „Egy hardcore koncert maga egy sport, egy kemény meccs, ha azt akarod, hogy igazán üssön a dolog!”
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 panic radio    helmet    zaporozsec    rómeó vérzik    hierophant    liszt ferenc    soulmirror    gus g    hypocrisy    akusztika    johnny roger    deranged    eva mendes    kassandra    yellowcake    abbath    ion dissonance    Éjfény    helen mirren    enter shikari    accept    frequency    szerk....    adele    utazó rajziskola  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!