hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
hírek   2021. szeptember 27. hétfő   06:00
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Kitörés Platon barlangjából – három év után új lemezzel jelentkezik az ék zenekar


  A pandémia okozta érzelmi hullámvasút igazán megérlelte a dalokat, így végül kétszer rögzítették a lemezt – az Out Of The Cave egy igazán színes és rendkívül önazonos zenei-lelki korkép lett az ék zenekarról.
  
  Kicsit több mint három év után érkezett meg az ék harmadik lemeze, egyszer 2020 januárjában felvették már a dalokat, de nem voltak elégedettek végül az eredménnyel, így idén újra nekifutottak és elkezdték az alapoktól az egészet. Ahogy Balasi Ádám, a zenekar dobosa fogalmaz:
  ´Magas elvárásokkal indultunk neki a felvételeknek. Fejlődni akartunk az korábbi megjelenéseinkhez képest a létező összes szemszögből: egyénileg külön-külön, együttesként, dalírásban, megjelenésben, hangzásban.´
  
  A lemez Scheer Viktor ’Max’ hangmérnök-producer közreműködésével készült, a fiúk elmondása szerint a közös munka végeredményeként lett olyan a lemez, amivel végül mindannyian elégedettek lehetnek. „Tudattalan módon írunk zenét, de közben mégis ott van bennünk az a fajta tudatosság, hogy nem szeretnénk semmiféle kompromisszumot kötni - Max ebben remek partner volt, hozzánk hasonlóan gondolkodik.” – mesél a lemez születéséről Lee Olivér énekes-gitáros.
  
  A kilenc dalos albumon a klímaváltozástól kezdve a szakításon át egészen a hétköznapi dolgokig sok mindenről szó esik, mégis van egy alapvető közös szál - Olivér elmondása szerint számukra is akkor vált világossá, hogy az anyag akaratlanul is egy konceptlemez, amikor már elkészült:
  „Platon közismert barlanghasonlata miatt lett Out Of The Cave a lemez címe – egyszer csak rájöttem, hogy az egyik dalt ez ihlette, aztán ahogy hallgattuk a felvételeket, szépen lassan kiderült, hogy lényegében az összeset átjárja ez a gondolat. Azt hiszem, ez egy szép példája a tudattalan alkotásnak – ahogy ezt felismertük, világossá vált, hogy rengeteg dalban van erre utalás. Akár tekinthetjük konceptalbumnak, összeköti a dalokat egy téma, a személyiségfejlődés.”
  
  A címadó dal egyébként az egyetlen olyan tétel, aminek nem Olivér írta a szövegét, a zenekar menedzserének holland felesége, Julia Verheyden segített szavakba önteni az énekes gondolatait. A The Djinn-ben Tátrai Tibor is közreműködik, akinek muzsikája és lénye elmondhatatlanul sokat jelent a srácoknak, a közös felvétel is felejthetetlen élmény volt vele.
  
  Az új dalokat először élőben október 7-én lehet hallani majd az Instantban, addig is minden digitális zenei szolgáltatásban elérhető az album.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2021. október 24.
Korpiklaani / Equilibrium a Barba Negra klubban
2021. október 30.
Rocklegendák Győrben: Bruce Dickinson, Roger Glover és John Coghlan is fellép ősszel a 750 éves városban
2021. november 6.
MKE150 néven nagyszabású programsorozat indul az idén 150 éves Magyar Képzőművészeti Egyetemen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Arch Enemy: négy év után új dal
James LaBrie: hogyan utasítottam vissza az Iron Maiden énekesi posztot?
AMD: megjelent a hardcore legenda új albuma, szombaton lemezbemutató koncert Budapesten
Pennhurst: koncertek októberben
„A viták csak előre vitték a dalt” - itt a Latency új, felszabadító zenéje, az Így jó
Hazánk első, exkluzív Ed Sheeran album party-ján bulizhatnak a rajongók
Matt Heafy a Triviumból: mindössze négy dobosunk volt
Új szólólemez a Symphony X gitárosától, némi ízelítővel
 kiemelt 
Rise Against a Budapest Parkban
  
A többszörösen arany- és platinalemezes amerikai csapat nyáron megjelent, Nowhere Generation című nagylemeze egy igazán pörgős punk rock anyag lett, ami szövegvilágában arra a társadalmi és gazdasági helyzetre koncentrál, ami a mai fiatalság számára tulajdonképpen lehetetlenné tette azt, hogy az amerikai álmot kergessék

Novemberben Budapesten zenél a Jethro Tull, jövőre új lemezt is kiadnak
Rocklegendák Győrben: Bruce Dickinson, Roger Glover és John Coghlan is fellép ősszel a 750 éves városban
Jozef Van Wissem Budapesten
2022-ben is a Budapest Park-ban koncertezik Billy Idol
 friss hozzászólások 

Elmarad a Zakk Wylde´s Black Label Society fellépése (1)
Kókler (1)
Nincs menekvés! “I’m Gonna Get You” címmel megérkezett a Bengal második videoklipje (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 eddie murpy    magrudergrind    d.r.i.    sing sing    hard charger     halle berry    Őrült    royal hunt    endiryah    féktelen harag    psycroptic    foundation    john lydon    hawtwhore heights    crescend    killchain    charlie benante    eredet    kevin bacon    rabbits    omega    muse    threat signal    frank0 zer0    monuments  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2021 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!