hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
hírek   2020. szeptember 7. hétfő   08:07
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Meghallgatható az Omega Diatribe 4. nagylemeze


  Alább meghallgatható a budapesti extrém groove metalban utazó Omega Diatribe várva várt Metanoia című negyedik lemeze, amit a neves svéd producer közreműködésével Jens Bogrennel készítettek el. A zenekar szeptember 12-én indítja az őszi lemezbemutató turnéját a Dürer Kertben megrendezendő X. Tattoo The Sun Fesztiválon, ahol olyan csapatok lépnek fel még, mint a Watch My Dying, a Cadaveres, a Divided vagy a Beerzebub. Jegyek korlátozott számban! Most pedig hadd szóljon az új lemez, a zenekartagok kommentárjaival!
  
  You Can´t Save Me
  ´Ez volt az első dal, amit a Trinity megjelenése után először raktunk össze tudatosan a Metanoia lemezre. Már a dal megszületésénél tudtuk, hogy ez lesz a nyitó tétel a korongon, így ennek fényében tudtunk tovább építkezni. Milánnak ez volt az első szövege amit a zenekarba hozott, aminek szövegvilága az életének egy viszonylag hosszabb periódusát zárja le.´
  
  
  Grinder Of Self
  ´Ebben a dalban hallható témák több mint a fele, már 2011-ben megíródott. Minden dalírós időszakban felütötte a fejét, hogy meg be kéne fejezni a dalt az adott lemezre, de úgy fest, hogy ennek most jött el az ideje! A szokottnál még mélyebbre hangolt gitárok egy buldózer erejével teperi le a hallgatót, ami óriásit fog szólni a koncerteken is!´
  
  
  Parallel
  ´Ha egy dalt kellene kiemelnünk a lemezről, hogy melyik foglalja a legjobban össze az új lemezt akkor biztos a Parallel lenne az. Hihetetlenül érett dalnak érezzük ami szinte magától megíródott, egy pillanatig sem kellett görcsölni felette. Amikor elküldtük a videós stábnak az általunk klip-potenciálisnak titulált dalokat, egyöntetűen erre a dalra voksoltak, mint első klipes dal a lemezen.´
  
  
  Death Touch
  ´Talán ebben a dalban mertünk a legjobban kísérletezni, hiszen számos különféle zenei stílusok ötvöződnek ezen tételben. Ezt a dalt volt a legnagyobb kihívás megírni a lemezre, számtalan verzió készült belőle míg elnyerte a végleges formáját, ráadásul több dalcím ötlet is volt rá, de végül az eredeti munkacímre voksoltunk, a Death Touch-ra, ami többeknek talán ismerős lehet Jean Claude Van Damme Véres játék c. filmjéből.´
  
  
  Isolation
  ´Gondolom többen arra fognak asszociálni, hogy a The Network (1976) c. filmből átültetett monológ napjaink járványhelyzetére utal, közben korántsem. Ez a tétel már tavaly Szeptemberben elnyerte a végleges formáját, mikor a korona-őrület még csak a láthatáron sem volt. Sokkal inkább napjaink civilizációjára szeretnénk reflektálni a dalban elhangzotakkal, de valóban kísértetiesen passzol a pandémia okozta felfordulásra is egyaránt.´
  
  
  Global Fire
  ´Az egyik legagresszívabb tétel a korongról, igazi koncertnóta. Témában pedig az Isolation vonalát viszi tovább, kicsit más aspektusból rávilágítva a jelenkori problémákra, amit az emberiség okoz magának. Ez is az első dalok között született meg a Metanoia lemezre.´
  
  
  Metanoia
  ´A lemez talán egyik legmelankólikusabb tétele, ami fontos kérdéseket boncolgat világunk működéséről, napjainkban. Milán második szövege amit a zenekarba hozott, ami olyan szinten korrelál a dal hangulatával, hogy úgy döntöttünk ez a tétel lesz az új korong címadója.´
  
  
  Mirror Neuron
  ´Ez a dal az ékes példája arra, hogy mennyi stíluselemet beengedtünk ezúttal a zenénkbe, hiszen itt a punk/hardcore világtól egészen az industrial hatásokon át minden fellelhető. Oszlopos része az új koncertműsornak, garantáltan meg fogja mozgatni a közönséget!´
  
  
  Coronal Mass Ejection
  ´Ez a dal készült el utoljára a lemezre, viszonylag ezzel is sokat dolgoztunk, míg elnyerte a végleges formáját. Ugyan egyelőre nem szerepel a koncertműsorban, de ettől függetlenül egy nagyon fontos részét alkotja a lemeznek, hiszen szövegvilágilag a zenekar kitartását szimbolizálja, hiszen bármilyen nehézségeket is sodort elénk az élet az utóbbi 12 évben, a zene és a zenélés szeretete mindig felül tudott kerekedni azokon.´
  
  
  Long
  ´Az egyik legmélyebb tartalommal bíró dal a korongon, hiszen az egyik legjobb barátunk, Hosszú ´Long´ Gábor emlékére íródott. Két vendégzenész is elhelyezte a névjegyét ezen tételben, mégpedig Drótos Gábor a Gutted-ből, aki kiváló vonósszekcióval járult hozzá az összképhez, valamint K. Fangler Péter a Fangler´s-ből, akinek játéka a dal outro részében hallható.´
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2021. október 15.
Pineapple Thief az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2021. október 21.
Fleshgod Apocalypse, Ex Deo 2021 (A38 Hajó - Budapest)
Estas Tonne Magyarországon- Essential Sounds of the Universe
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Zenei különszámmal jelent meg a Fedél Nélkül utcalap
Kitörés Platon barlangjából – három év után új lemezzel jelentkezik az ék zenekar
Az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartja lemezbemutatóját a Tulpa zenekar
Ossian: Most mi jövünk címmel jön a feldolgozáslemez, itt vannak az első hét dalai
A rock, a free jazz és az afrikai zenék találkozása - megjelent a JÜ harmadik nagylemeze
Közeleg a 10. Szemrevaló Sehenswert filmfesztivál
Zamárdi a Soundra szavazott
Jön 2021 egyik legnagyobb magyar fotós rendezvénye
 kiemelt 
Dream Theater: friss album, 2022-ben budapesti koncert
  
15

Gojira, Alien Weaponry, Employed To Serve a Barba Negra-ban
Sabaton: Budapesten a The Hu-val es a Lordi-val
Akusztikus lemezzel koncertezik novemberben Budapesten a Sonata Arctica
Budapesten koncertezik Hans Zimmer
 friss hozzászólások 

Elmarad a Zakk Wylde´s Black Label Society fellépése (1)
Kókler (1)
Nincs menekvés! “I’m Gonna Get You” címmel megérkezett a Bengal második videoklipje (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 insision    over promises    assassin    xplode    be’lakor    zodiac mindwarp    good charlotte    tündértantra    neurosis    marko hietala    holmes    hatesphere    napalm death    papa roach    cillian murphy    age of agony    cro-mags    damnations day    osonó poszáták    csak kép    x-men: first class    nightmare in elm street    funeral for a friend    besh o drom    choice with no voice  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2021 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!