beszámoló [fesztivál]  2001. szeptember 7. péntek   17:32

nincsen hozzászólás

   Augusztus 30-a akár egy teljesen hétköznapi péntek is lehetett volna. Még az sem annyira rendhagyó, hogy másodmagammal Ausztriába indultam, hogy egy ottani fesztivált magamévá tegyek. Máskor is jártam Wiesenben, így volt némi fogalmam arról, hogy délután 5 előtt nem érdemes kiérni, a névtelen együttesek és a lézengő részegek nem érnek annyit. Maradt így egy délutáni vonatindulás. Persze az már egyáltalán nem mondható rendhagyónak, hogy a MÁV kedves közbenjárása eredményeképpen, Intercity ide vagy oda, lekéstük a Wiesenbe tartó csatlakozást. Pedig mindent megtettünk, hogy az óra 45 perckor induló vonatot elérjük az óra 46 perckor beérkező vonatról; beleértve egy illegális határátlépést is: a síneken át gyorsabban vezet az út...
  
   A koncert helyszínére este 9 felé értünk csak oda. Útközben rendhagyónak nem mondható gondolatok gyötörtek - vajon meglesznek-e még a jegyeink? De arra, amit ott tapasztaltam, még gondolni sem mertem. Mert egyáltalán nem voltak meg a jegyeink az előzetes egyeztetés ellenére. Természetesen addigra már nagyon megedződtünk - hidegvérrel kaptam elő a szervező és köztem lezajlott levélváltások kinyomtatott verzióját, és dugtam az angolul alig-alig beszélő lány orra alá. A hatás nem maradt el: rögtön előkerültek a napijegyek a fotós belépővel. Ismétlem: napijegyek... Itt elakadtam, a kitartásom megtört, és csupán annak örültem, hogy nem csak a magyar viszonyok olyanok, amilyenek.
  
   E nem éppen rendhagyó utazás és érkezés után egy egyáltalán nem rendhagyó Marilyn Manson koncertet vártunk. Na ez az, amit viszont nem kaptunk meg. De ez most nem panasz - tudtam, mit várhatunk, és azt az együttes korrektül le is nyomta. Tömör volt, rövid volt, de ennyi elég volt. Annak ellenére, hogy az együttes utolsó két albumára túlnyomórészt belassult számok kerültek, most nem fukarkodtak a durva, pörgős számokkal. Kezdésnek rögtön az Antichrist Superstar című album nyitószámával (Iressponsible Hate Anthem) robbantak be a színpadra.
  
   Manson ismét megnyerően nézett ki: fején egy tollból készült kalap, karján egy hosszú szőrszárny díszelgett, a ruházatát pedig egy szakadt neccharisnya és egy fűző alkotta. Természetesen elhangzottak a nagy slágerszámok is, mint a Sweet Dreams, The Dope Show, Rock Is Dead, Beautiful People - már ha a Marilyn Mansonnál lehet slágerről beszélni. A közönség az első számtól kezdve azt tette, amit Manson diktált. Ha üvölteni kellett, megtette, ha a középső ujjukat nyujtogatni, azt is megtette. A színpad és a rajongók között ide-oda repkedtek a köpések, illetve az együttes eldobált kb. egy rekesznyi ásványvizet is.
  
   Az excentrikus énekes ez alatt az egy órában is hamar feloldódott. Sorra kerültek le róla a kellékek, és a koncert közepe táján még azt is megmutatta nekünk, hogy mitől érzi jól magát. Mindebben segítségére volt a mutatóujja és a kellő helyen kiszakadt harisnya. Akinek ez nem volt elég, az minden energiáját összeszedve tombolhatott a zúzósabb darabok. Olyan mesterművek hangzottak fel, mint a Disposable Teens, Great Big White World, Fightsong, The Nobodies, Crucifiction, Panorama of Endtime, majd a ráadás volt a Love Song, és a záró szám a már említett Beautiful People. A The Nobodies, amire az új klipp is készült, úgy tűnik átvette az Antichirst-os Tourniquete helyét, ugyanis ezúttal ezalatt „sétált” be Manson gólyalábakon. A Love Song-ra is tartogatott meglepéteseket. A ráadásra ugyanis Manson felöltözött, méghozzá egy püspöki maskarát vett magára kalappal meg palásttal. A szám végére ez utóbbi persze a közönség kezei közé repült. A koncert végére a színpad romokban hevert, Manson a mikrofonállvánnyal ugyanis szétverte a dobfelszerelést, és minden mozdítható darabot a rajongók közé dobott. Egy nagyon sűrű, pörgős egy óra után távoztak végleg a színpadról. Egy fantasztikus koncertet láttunk, mindenki elégedetten távozott, remélhetőleg az együttes is.
  
   Csak a koncert után mutatkozott meg a fesztivál egy újabb hiányossága - az a rész, ahol a színpad meg a kocsmák vannak, az utolsó koncert után kb. fél órával bezár. Ha nincs se sátrad, se kocsid, ott találod magad a nagy semmi közepén a hajnali órákban - vonat vissza reggel 6-kor. Persze akkori feldobódott állapotunkban ennek akkora jelentőséget nem tulajdonítottunk, pedig kellett volna. Bizonyíték rá az a 100-as csomag papírzsepi, amit e cikk írása közben használtam el...

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: