hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2008. március 6. csütörtök   12:17
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Zongoratriók új utakon
2008. március 10., 19:30 Trafó – Kortárs Művészetek Háza

  Fellépők:
  
  Jef Neve Trio
  Ágoston Béla Michiel Braam
  Trio Braam DeJoodeVatcher
  
  Jef Neve billentyűs, Piet Verbist basszusgitáros és Teun Verbruggen dobos öt éve alapította a Jef Neve Trio flamand jazzegyüttest, mely azóta folyamatos sikerrel koncertezik. Három eddig megjelent albumuk szinte azonnal bestseller lett, és a nemzetközi sajtóban is kedvező visszhangra talált. Második lemezük Its Gone 2005-ben elnyerte a legjobb külföldi jazzalbumnak járó neves Radio Klara-díjat, a harmadik Nobody is Illegal a legtöbb példányban eladott jazzlemez lett Belgiumban, és 18 más országban kezdődött meg a terjesztése. Az eddigi kritikák lelkesen méltatták az albumot.
  
  A hazai jazzélet egyik legeredetibb figurája, a szaxofonos Ágoston Béla (Zuboly, Agostones, Agoston quARTet, Dél-Alföldi Szaxofonegyüttes, stb.) régi álma volt, hogy az általa igen nagyra tartott Michiel Braam holland zongoristával egyszer közös produkciót hozhasson létre. Braam 2006 májusában a belgrádi Ring Ring fesztiválon az Ágoston quARTet fellépését látva/hallva döntött úgy, hogy eleget tesz Ágoston Béla korábbi felkérésének és alkalomadtán szívesen játszik vele. Ez a lehetőség most érkezett el, kettejük első zenei találkozása izgalmas csemegének ígérkezik, melynek terveik szerint folytatása is lesz.
  
  A Trio BraamDeJoodeVatcher rövid, erőteljes darabokban, magas színvonalú zenei interakciókkal csillogtatja meg tudását. Hol tomboló erő, hol finom költőiség jellemzi zenéjüket, amely azonban sohasem torkollik romantikus klisékbe. A dobos, Michael Vatcher, a nagybőgős, Wilbert de Joode és a zongorista, Michiel Braam között régóta fennálló zenei rokonság eredménye a lehető legmagasabb szintű intuitív játék kötött formák, tudatos tervezés és szerepmegosztás sohasem állnak a zene útjába.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 esti kornél    gryllus dorka    warren riker    spectral voice    karma to burn    korpiklaani    kaiser chiefs    sziámi    a nyughatatlan    evile    january jones    amber smith    run with the hunted    khold    bon jovi    divided multitude    deafheaven    lucifer    bergendy    endiryah    kötelező közhelyek    sarke    jon lord    sherlock holmes    xerosun  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!