beszámoló [koncert] 2008. február 23. szombat 11:23
nincsen hozzászólás
szerző: MorelloV. Stagediving Fesztivál 2008. február 1, A38 hajó
Már 5. alkalommal került megrendezésre a Stagediving fesztivál, idén a Watch My Dying, Cadaveres, Insane neve tette vonzóvá a rendezvényt. És ha ez még nem lenne elég, a Chaos of Disorder, Nervekiller is ott volt, sőt egy osztrák bandát is sikerült idecibálni a Silent Decay személyében. Már az Insane játszott a deszkákon, amikorra sikerült a hajó fedélzetére lépnem. Ekkor már kezdtek gyülekezni a népek, de még a teltháztól messze voltunk. A csapat lendületes bulit adott, nagyon az elemükben voltak. Meglátszott, hogy a töméntelen turnézás egy kiforrott gépezetté tette az Insane-t, és ebben az énekescsere sem jelentett törést. A közönség annyira még nem mozdult be rájuk, de láthatóan élvezték a produkciót.
21 óra után viszont megjöttek a „Cadaverek”, vagyis a Cadaveres, és rájuk már csordultig megtelt a nézőtér. Ez nem véletlen, hiszen a Soul Of A New Breed album, és a Lost Souls kislemez sikere sokakat fogékonnyá tett a zenéjükre, másrészt pedig egy élő DVD felvételt is forgattak a koncerten, ami szintén különlegesség volt. A Cadaveres játékideje egylemezes bandaként nem volt se soknak, se kevésnek nevezhető, az életművüket pontosan le tudták fedni vele. A Soul Of A New Breed lemezt szinte teljes egészében eljátszották, és még 1-2 új szám is helyet kapott a repertoárban. A csapat teljes fordulatszámon pörgött, ami nem csak a DVD felvételnek volt betudható, hanem a lelkes közönségnek is, akik ugyancsak kivették a részüket a zúzásból. Lemezminőségben szólt a koncertjük, a perkás Máté intenzív játéka pedig az összes számon lendített egy alaposat. A Soul Of A New Breed dalnál pedig ezúttal is előkerült az a bizonyos íjszerű hangszer, aminek a nevéről továbbra sincs fogalmam, de úgy látszik ideje lesz megtanulnom, mert a jelek szerint még sok Cadaveres koncert áll előttem... Nekem személy szerint az ő bulijuk tetszett a legjobban a mai este, az esedékes nyakfájás is ki lett pipálva.
A Watch My Dying ugyanott folytatta, ahol a Cadaveres abbahagyta, tehát ők is adtak a nyakizmoknak alaposan. Nagy valószínűséggel a hajón megjelentek legnagyobb része a WMD produkciója miatt váltotta meg a jegyét, hiszen az underground berkekben már elég komoly (el)ismertséggel rendelkezik a csapat. Elég komoly színpadképet ácsoltak össze, így látványosságokban sem volt hiány. Gábor például meglepő módon öltönyben jelent meg a deszkákon, de pár szám után inkább levedlette. Sokat kínlódott az állandóan kipotyogó füldugaszával, végül megunta, és inkább zúzott emberesen. A gitárosok megállíthatatlanul varázsolták az elvetemültebbnél elvetemültebb témákat, természetesen a Fényérzékeny és Klausztrofónia lemezekről elsősorban. A kamerák piros lámpája náluk is folyamatosan világított, amelynek a tervek szerint nem csak egy DVD, hanem egy új videóklip is az eredménye lesz. Tőlük mindenki megkapta amire számított, azokat a dalokat, amelyeket csak ők tudnak ilyen szintű precizitással előadni.
Utoljára maradt az osztrákhonból származó Silent Decay. Ők a metalcore őrületbe csaptak bele, és igazából nem voltak rossz számaik, de emlékezetesek se. Az viszont gyönyörű volt, hogy a koncert indítását az egyik ugri-bugri gitáros rögtön egy hatalmas zakózással kezdte... Ekkorra már nem voltak valami sokan a nézőtéren, túlzott aktivitás sem volt jellemző. A banda mindenesetre elemében volt, próbálták a fesztivál jellegéhez méltóan stagediving-ra bíztatni a jelenlévőket, de az a maroknyi lelkes jelentkező leginkább csak a félig-meddig üres nézőtérre tudta belevetni magát, fejjel előre... Mindent összevetve élvezni lehetett a Silent Decay produkcióját, engem mindössze csak a legelső sorban álló, oltári nagy tapír idegesített, aki nagy nyugodtan leült a színpad elejére, háttal a bandának, és a legtermészetesebb módon beszélgetett a haverjával. Amikor a szervezők leküldték onnan, hogy ezt azért mégse képzelje már, akkor is háttal a színpadnak dőlve pofázott tovább, nem zavartatva, hogy a zenészek kis híján a fejére lépnek. Egyszerűen bicskanyitogató volt látni ezt a fajta tiszteletlenséget egy színpadon játszó, bármilyen bandával szemben (legyen az akármennyire szar vagy jó). Ha nem érdekli a koncert, nyugodtan menjen el a pulthoz inni vagy leülni, de az első sorban hátat fordítva a színpadra ülni koncert közben iszonyatosan nagy tapír viselkedésre vall. Örömteli látvány lett volna, ha valamelyik gitáros úgy izomból rásújt a hangszerével erre az irritáló fejszerkezettel ellátott delikvensre...!
Az V. Stagediving Fesztivál szerintem bőven felülmúlta a várakozásokat, kiváló formában játszó csapatokat láthattak a jelenlévők. A játékidő is megfelelő volt minden esetben, szóval panasz igazából semmire sem lehet. Reméljük hasonlóan színvonalas rendezvény lesz majdan a VI. stáció is, hasonlóan remek bandákkal.