szerző: milyKolozsvári egyetemi gólyabál Kispál és a Borz 2000 november 11, Kolozsvár
Egyedül indultam útnak - a legszabadabb és legteljesebb érzés, egyedül és együtt az egész világgal Szolnokon felszáll egy erdélyi hölgy, aki Tiszakécskén ment férjhez egy magyar pasihoz. Beszélgetünk, mesél, kérdezek: milyen ételek vannak, milyenek a sörök, pálinkák, milyenek az emberek. Elmondja, hogy ha hazamegy (Marosvásárhelyre), mindig megtisztul: a levegő, a légkör, a fényből átszűrődő nyugodtság. Azt mondja a román ember más, mint a magyar, mert nem akar kitörni, megelégszik azzal, ami van, ami adatott neki, sokkal magának valóbbak. A magyaroknál elképzelhetetlen, hogy házukat pár száz méternél messzebbre építsék egymástól, a románok nomádabbak. Az ételek sokkal ecetesebbek, savanyúbbak, mint Magyarországon, a borok finomak, édesek, nem annyira testesek, mint itthon. Nincs nálam egy kanyi lei sem. Mondja a hölgy, hogy nála van, vegyek tőle. És majd a sógorának is bemutat, akinek az egyik barátja Kolozsváron lakik, biztos meghívnak majd ebédre. Zavarba jövök. Nem veszek tőle lei-t, majd csak lesz valahogy.
A fenyveseket felváltják a hegyoldalak, patakok tűnnek fel, és nyeli el őket újra meg újra a rengeteg, birkanyájak, fekete bivalycsordák legelésznek. Erdély. Délután öt körül érek Kolozsvárra - Cluj-Napoca. Elindulok valamerre, érdekes illat, vagy inkább szag. Nem mertem remélni hogy szép lesz. Nagyvárad után. Arrafelé jártam már, és nyomor, szegénység, vízhiány, áram nincs, koszos utcák, omladozó falak De ez itt Kolozsvár. Itt is érződik a szegénység, a szerény életmód, de valami megfoghatatlan atmoszféra árad az utcákból, terekből. Szép. Daciak mindenfelé, a legkülönbözobb színekben. Elérem a Szamost, ekkor már tudom, hogy jó felé indultam. Noémi segítőkész: az orvosi egyetemen végzett, most munkanélküli orvos. Találkozója van, de úgyis mindig késik, elkísér egy darabon. Segít pénzt váltani, megmutatja Mátyás szülőházát (évszázadokat utazok egyetlen pillanat alatt), elmagyarázza merre van a Sportcsarnok. Felírja a címét, telefonszámát, közel lakik a Sportcsarnokhoz. Igaz, nem lesz otthon este, de hívjam bátran, ha valami baj van, valaki biztos lesz odahaza.
Majdnem telihold van, hatalmas a korongja, jéghideg éjszaka lesz. Kóválygok az utcákon, enni kéne valamit, két magyar lányt kérek meg, hogy ajánljanak valami helyet. Több szintes kocsma, fent biliárdasztal, játékgépek. A pultos lánnyal magyarul próbáljuk egymást megértetni. Valami levest ajánl, meg kapok valami káposztát kenyérrel, tejföllel. Finom minden, Silva sört iszom, barnát. Elindulok a Szamos partján. A Magyar Színház pénztárosával elcsevegek, azt mondja nem érdemes villamossal menni, gyalog alig 15 perc a Sportcsarnok, de ne a parkon át menjek, veszélyes. Inkább a vízparton. A Szamos sötéten hömpölyög. Mindenféle lépcsők, meg kövek, meg gondolom szemét is, feltartják útja során, zubog, csorog, nagyon zajosan folyik. Mögöttem lépdel egy alak, nem akarom hogy utolérjen, de állandóan megállok körülnézni. Lassan beér. Kérdezem, hogy véletlenül nem a gólyabálra megy-e. De, mondja, Kispálra Michelle-nek hívják, amerikai, Massachussets államból, kutató, a rendszerváltás utáni román rendszerre specializálta magát, tanult Budapesten is, nagyon szépen beszél magyarul, románul nem annyira. Néha angolul, néha magyarul beszélünk. És ismeri a Kispált. Találkozunk egy lánnyal, Emesével, aztán a Sportcsarnok előtt is van egy találkozónk: Melindával és Tiborral, meg az ötéves Bencével. Tibor kamerázni fog, a kolozsvári tv-nél dolgozik, a bukarestiek kérték meg, hogy segítsen. Ingyen megyünk be. Mondom, hogy én emiatt a koncert miatt, hét óra vonattal, és igen egyedül, és tulajdonképpen senkit sem ismerek, és nem, nem félek, nem alszom sehol, elvileg megyek haza a hajnali vonattal, és hát igen, az énekes a Lovasi, a felkötött karú a Kispál, nem pedig fordítva, és igen, szoktam járni koncertre, kiderül, hogy Bence kedvenc száma az Emese, és meg is kéri a zenekart hogy játsszák el neki.
Bevásároltam olvasni valót az vonatútra: Hvg, Magyar Narancs, Élet és Irodalom, Népszabadság. Mondom a lányoknak-fiúknak, hogy van nálam magyar újság. Michelle kikapja kezembol a Hvg-t, Melinda a Magyar Narancsot, Tibor az ÉS-t. Látom, már nincs menekvés: persze, hogy nektek adom. Én majd veszek másikat. Hiszen bármikor megtehetem. (Az EU-hoz való csatlakozásunk után - várhatóan 2004-2006 - a romániai magyarok CSAK vízummal látogathatnak Magyarországra.)
Loviék hangolnak, rettenetesen hideg van a csarnokban. A Tuborg kb. 110 forint, valami román sör meg 85. A kóla kétszer drágább a sörnél. Előzenekar: Role. Magyar banda. Jól eső, rég nem hallott dalokat játszanak: István a király, Piramis, régi Republic, LGT, Bródy. Sok évet utazom újra, pedig a fene egye meg, még csak 22 vagyok, és mégis nosztalgiázom. Az énekesnőnek blues-osan rekedtes, de valahogy szépen csengő hangja van. Nem nikotin és alkohol áztatta, Janis Joplin-t is énekel, egyre többen érkeznek. A sörcsapnál a srác kér a Pall Mall-omból, azt mondja, ő nem igen tud ilyet venni, olcsóbban adja a sört. A wc-ben magyarul beszélnek a lányok, selyemblúzban, csizmában. Van valami testes a beszédükben.
Nagyon jó koncert, rengeteg ember, táncolnak, csókolóznak, nem törődnek a hideggel. Nem igen tudják a dalszövegeket, de itt vannak, mert itt a helyük, nagyon itt. Ez valami nagyon magyar, az nagyon nekik szól: „Magyarország legnagyobb popzenekara” itt és most, az ő gólyabáljukon. Román rendfenntartók rohangásznak katonai ruhában, de ez most senkit nem érdekel, mert az Emese a mi Emesénk, mert az emberek úgyis megértik, és ez most olyan, amilyen még sohasem volt, és nem számít, hogy ott lapul az útlevél a farzsebemben, nem számít, hogy nem Kolozsvár van kiírva az állomáson, hanem Cluj-Napoca, nem számít, hogy forintot csak utcán váltanak. Ez a Kispál és a Borz, és itt, Kolozsváron énekel ennek a több száz magyar fiatalnak Bence Melinda nyakában táncol, énekli, üvölti az Emesét Reggelig dáridó az öltözőben, Lovi asztalon táncol, de rájön, hogy nem jó a stratégiája: minden iható kilöttyen a poharakból-üvegekből. Lecsó gitározik, Lovi magánkoncertet ad, valahonnan előkerül egy laposüveg tele viszkivel, hajnalban kaját hoznak a sztároknak - sült csirke, kenyér, csemege uborka - gondolom hálásak, Dióssy zongorát keres valahol, de nem talál, marad a csörgődob. A zenekar józanabbik fele lelép valamikor valahová, aztán a részegebb fele is. Örülök, hogy mégiscsak hoztam kesztyűt, és hálás vagyok a forró reggeli zuhanyért. Nem akartam elmenni a hajnali vonattal. Jó itt. Igazán jó. Hideg van, kóválygok a városban, reggeli köd, forró tea valami presszóban, felkopogok Michelle-hez, biztos, ami biztos még a koncert előtt megadta a címét, telefonszámát.
Délután kimegyünk a kolozsvári temetőbe, sétálunk, eltévedünk. Michelle is szavazott az amerikai elnökre - postán. Kérdezem kire, mire: egy harmadikra. Estére házibuliba vagyunk hivatalosak. Iszunk egy kv-t a Bahiaban. Mindenhol plakátot keresgélünk a tegnapi gólyabálról. Nem találunk, mert arra a plakátra, ami már nem aktuális programot hirdet, rögtön ráragasztanak valami újat. Egyet mégiscsak sikerül beszereznünk. Michelle viszi haza. Nem bánom. A buli az állomáshoz legközelebb lévő háztömbben van. Elég az utolsó pillanatban elindulnom a vonathoz. Kb. 20-an vagyunk, franciák, olaszok, magyarok, románok, amerikaiak, japánok, dél-afrikaiak. Találkozom Mónival, ösztöndíjjal tanul Kolozsváron, Loviék nála voltak vendégségbe péntek este. Szegedi lány, megadja a címét, telefonszámát, ha van két szabadnapom, menjek Kolozsvárra. Komolyan gondolja. (Én is. Nem olyan könnyu elszakadni ettől a helytől.) Éjjel 1.20-kor indul a vonatom. Megköszönöm a vacsorát (zakuszka - erdélyi specialitás, poppa - francia specialitás, gyümölcssaláta is volt). Michelle elkísér a vonathoz, jövő héten jön Pestre, majd felhív. Hamar hazaérek. Tudtam aludni a vonaton, bár a román oldalon egyáltalán nem fűtöttek. Az elmúlt hétvégen hagytam magam sodródni, és mindig annak az embernek a bűvkörében találtam magam, aki épp segíteni tudott, akart, mert. Mindegy, hogy egy rövid sétáról volt-e szó a hideg, ódon utcákon, vagy egy ebédről a csöppnyi albérletben. Kolozsvár - az ott élő, küzdő emberekkel - és én egymásra találtunk. Szerelembe estünk. Menedéket találtam. Még valami:
„Szállást adtál, egy éjszakára, megosztva párnád. Evangélium Gyönyörű vagy. Semmit se értek. Csak jóság van, és nincsenek nemek.
Újra és újra sírok. Nem miattad, érted. Értem. Boldogok, akik sírnak. Szállást adtál egy éjszakára, megszálltál mindörökre.” - P. J. -
A hétvége ebben a jegyben telt el és maradt meg mindörökre. Köszönettel maradok, aki mindig is voltam (leszek).