beszámoló [koncert]  2002. január 13. vasárnap   11:57

nincsen hozzászólás

   Nem nagyon vágyom már partikra. Kicsi tengeri vihar és pálmalevelek susogása kéne vagy valami dermesztő hegycsúcs, de persze hogy kíváncsi voltam erre a „szakma” által sokat emlegetett és várva várt Aerodynamics-ra, az Animás Prieger-Németh páros újszülöttjére. Úgyhogy a szilveszteri áhítat előtt (ami nincs) olyan jó fél tíz tájban érkeztem a az Almássy tér nézőterére, ahol még semmi sem folyt. Aztán lassan kibontakoztak a hangok Títusz lemezjátszójából amihez a Carbonfools nevű formáció is csatlakozott. Az emberek kezdtek szállingózni a helyszínre, de meg kel mondjam, leginkább zenészek, és zenei újságírók álltak sorba a büfékben a megszokott adag alkoholért-vagy-miegymásért.
  
   Az estén a mostanában fénykorát élő elektronikus tánczene kapta a főszerepet. Títuszék után a ColorStar lépett színpadra, és meg kell hagyni, elsöprő és magával ragadó hangulatot hoztak. Kicsit ugyan zavaró volt, hogy a VJ keze alatt oly sokszor lefagyott a számítógép, amely a koncertek hátteréül szolgáló vásznat próbálta bevetíteni a winchesteren futó bitek képpé formált alakjával. De ez igaziból úgyis mindegy, mert becsuktam a szemem. A ColorStar ugyanis valahogy mindig kiakaszt. Olyan szomorú és mégis lendületes, az énekes András pedig annyira ijesztő számomra, hogy csak csukott szemmel vagyok képes. Pedig én tényleg kedvelem a ColorStar-t, és mint kiderült nem is véletlenül: egy általam meghatározónak vélt zenei fórum több helyen is méltatta eme elvarázsoló formációt. A zenekar dobosa szerint velem van baj: nem merem szabadjára engedni a dallam és ritmus által a bensőmben keletkező érzéseket, félek azoktól vagy mit tudja ő, és ezért parázom a zenéjüktől. „Férfiasan” bevallom, hogy ezen még nem mertem elgondolkozni, de tanulmányozni fogom a ColorStar munkásságát.
  
   Az este folytatódod: várható volt, hogy majd negyvenperces átszerelés és beállás, meg technikai trükkök és fortélyok élesítése következik a „nagy attrakció” előtt, úgyhogy nem is türelmetlenkedtem. Aztán végre megjelent az a jóképű pasi a színpadon, aki elkezdett szövegelni. Ja, nem is, most hazudtam, mert Németh Gergely produkciójával indult a show. Egyedül egy hatalmas keverő mögött: így csalogatta az érdeklődőket a színpadhoz. A kissé elnyújtott dj-bemutató után jött végre a jóképű pasi nevén nevezve MC Phreak (Unger András), aki meglepő kedvességgel, és a „nagydumásoktól” szokatlan visszafogottsággal adta elő a számokat. A háttérben három kiváló és csinos dalnok - az Animás Németh Juci, a Vénuszos Varga Zsuzsi és a Yonderboi-os Kuczora Edina - énekelt, táncolt és mosolygott, az ő jelenlétük azonban csak aláfestése volt annak a sokszínű produkciónak, ami a színpadon folyt: balra Flór Noémi bőgőzött, aki a lemezen játszó Hárs Viktor helyett ugrott be a koncert erejéig. A fellépők „beépített ügynöke” - fekete öltönyben, hófehér ingben és nyakkendőben - Csárics Sándor trombitás, a „karmester” pedig (nyilván a „hangos” pultnál tevékenykedő Prieger Zsolt után) Grencsó István szaxofonos-fuvolás volt, aki ünnepi fejfedővel tisztelte meg az érdeklődőket. Gitáron és vermonán Csigo Tamás közreműködött, aki - a többi zenészhez hasonlóan - lendületes tempót diktált játékával.
   Sub Bass Monster valami oknál fogva hiányzott az előadásból (az lemezen az egyik számban hallható), pedig kíváncsian vártam fellépését, de csak nem akart felbukkanni. Azt a számot ének nélkül játszották. Mindenesetre így is tökéleteshez közeli volt a koncert. Apró dolgok zavartak csupán: a néha lefagyó képek a háttérben, és hogy a vokál valamiért halkan szólt, de lehet hogy csak túl közel álltam a színpadhoz, és jobban érvényesültek a zenészek monitorládáiból kiviharzó hangok.
  
   Az emberek szórványosan helyezkedtek a „küzdőtéren” (így azt is lehetne mondani, hogy laza teltház volt) úgyhogy átadtam testemet a táncnak, mert azt így tökéletesen lehetett. Egyszóval megdicsértem magamat, hogy ilyen ügyesen eljöttem erre a koncertre, és még azt is észrevettem, hogy leginkább a zenei szakma képviselte magát a lelátón. Kíváncsi lennék hány fizető vendég lehetett. A legtöbben - a zenészek (Tudósok, Másfél, HS7, Neo, Poop, stb.. zenekarok egy-egy tagja), és a zenei újságírók - nyilván vendégségben voltak ezen az estén. Ez is azt jelenti, hogy Prieger-ék belenyúltak valamibe. Valami olyasmibe, amit jól fel lehet kavargatni, és reméljük, hogy a szakmai berkeken túli popra éhes fülek és elektro-dance-re ringatózó testek is jóízűen fogyasztják majd ezt a jól szerkesztett, igényesen fabrikált zenét, ha annak eljön az ideje. Mindenesetre halk, de erőteljes változást kezdek érezni a hazai zenei világban.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: