beszámoló [koncert] 2008. január 6. vasárnap 17:31
nincsen hozzászólás
szerző: EugeneW.A.S.P. 2007. december 2., Budapest – Wigwam
Ígéret szép szó, de a lényeg, betartották szavukat Blackie-ék, s ellátogattak hozzánk december elején, bepótlandó a Type 0-val közösen tervezett, ám végül elmaradt júliusi koncertjüket. Nem tudom, akkor hogy cselekedtek volna, de a Wigwam-ot ezúttal kamera- és fényképezőgép-mentes területté nyilváníttatta a zenekar (vagy csak Blackie Lawless?): már a kapun egy gyanús felirat hirdette a fenti állapotokat, s rögvest a koncert előtt is bemondták, hogy senki se próbálja meg megörökíteni a rendezvényt, mert annak bizony súlyos következményei lesznek. Láthatóan mindenki betartotta a szabályokat, de bennem mégis felmerült a kérdés: miért nem viseli el a fotózást az az ember, aki fénykorát vakuk villogása között töltötte legalábbis a koncerteken? Na mindegy is, kevés morfondírozás után el is kezdődött a múltidéző show.
Múltidéző, mivel Blackie-ék nem mást vettek elő ezen a turnén, mint a Crimson Idol albumot a teljes valójában, lévén idén 15 éves ez a banda karrierjében fontos szerepet betöltő konceptalbum. A projektorra tekintve világossá vált, hogy ezúttal vetítés is lesz, ráadásul folyamatosan: egy külön kis filmet készítettek erre az alkalomra, hogy vizuális csemegét kapjunk a zene mellé. Erről eltérő vélemények jelentek meg a koncertet követően, nekem mindenestre bejött a dolog. Nem tudtam eldönteni, melyikre fókuszáljak igazán, így hát megosztódott a figyelmem: a rocksztárnak készülő Jonathan történetének ugyanis remek zenei aláfestést adtak a sorban jövő dalok: The Invisible Boy, Arena Of Pleasure, Chainsaw Charlie (Murders In The New Morgue), The Gypsy Meets The Boy, Doctor Rockter, I Am One, The Idol, Hold On To My Heart, The Great Misconceptions Of Me. Tudni kell, nem egy habkönnyű, zsíregyszerű ópuszról van szó: majd mindegyik dal torzítatlanul kezdődött, s persze beindulós rockban sem volt hiány, csak éppen ezek a számok nem olyan direktek, állatiasak, mint például az első lemezhez utólag hozzácsapott Animal (Fuck Like A Beast). Legjobban a Chainsaw Charlie maradt meg bennem: a Murders In The New Morgue refrénje szinkronban a körfűrésszel fenyegető kiadótulajdonossal különösen hatásosnak bizonyult. A csapat nem mozogta szét magát a színen, a legtöbb mozgást egyenesen Blackie produkálta, amely abban merült ki, hogy a számok végéhez érve közelebb sétált a projektorhoz, s meredten bámulta a képsorokat. A többi zenész jól tette a dolgát, Mike Duda és Doug Blair rendre kisegített a vokáloknál a gitárjaik pengetése mellett, Mike Dupke húzos dobolásával pedig jó alapot rakott társai alá. A totális Crimson Idol előadását követően testületileg levonultak a színpadról, hogy egy jó 10 perces szünet után visszatérjenek, s pár klasszikus darabot eljátsszanak. A L.O.V.E. Machine, a Wild Child és a Blind In Texas mellett egy új nóta is elhangzott (Take Me Up), a már említett Animal (Fuck Like A Beast) és az I Wanna Be Somebody viszont nem bosszús is voltam, mivel ez a két szám a kedvencem tőlük. A tavalyi koncerten ezek is elhangzottak, ha nincs ez az évforduló, talán most is játszották volna őket De sebaj, ez a koncert így is jó volt.
Örülök, hogy ott voltam ezen az estén a Wigwam-ban, kár lett volna most is kihagyni őket. Azért remélem, ha legközelebb erre tévednek, rendes szettet fognak majd játszani, minden korszakra kiterjedően.