beszámoló [koncert] 2007. december 29. szombat 10:19
nincsen hozzászólás
szerző: BandiGogol Bordello 2007. november 23. A38
Szerencsénkre a jeles nap pont péntekre esett, így mindenki a tetszésének, lelkiállapotának vagy lelkialkatának megfelelően kapcsolhatta ki a jobbik modorát. A közönség a tipikus sziget-arcokból állt: volt ott bölcsészhallgató, goa-party-s gimnazista, mindenre elszánt rocker, lecsúszott értelmiség, egy-két középosztálybeli/vasárnapi /hétköznapi punk, satöbbi.
Előzenekar a francia La Phaze volt, akik alaposan bemelegítették a botrányra éhes közönséget. Gitár-basszus-dob felállásban zenélő csapat dühös punk alapokon ügyesen keresztezi a mindent a mindennel tökegyszerű formákban. Arnaud Fournier piros bőrkabátban kis dühös vörös kakasként provokálta a publikumot, amit az zajos tetszésnyilvánítással fogadott. A francia kemény nép, így a kb. 40 perces műsoridőben bemutatták, mire képes egy punk ha francia és hangszert vesz a kezébe: nincs kegyelem, csak vér és könnyekesetleg egy kis ska, drumn bass, és punk punk és punk, olyan egyszerűen mint a sirálypapír.
Kisebb átszerelés után minden különösebb előzetes bejelentés nélkül belecsapott a lecsóba napjaink népszerű mulatószenekara a Gogol Bordello. Eugene Hütz, ez a Kelet-Európa élő olvasztótégelyeként működő ukrán-magyar-cigány keverék megjelenésével másodpercek alatt leverte a biztosítékot, és varázsütésre elszabadult a pokol. Az első sorban gyanútlanul élveztem végig a La Phaze koncertjét, aztán még kedélyesebben csevegtünk a barátokkal ugyanott egészen a Gogol Bordello első akkordjáig mikor is tudatosult, hogy itt bizony sokan vannak. Sőt, nagyon sokan, és mindenki meg akarja döntetni az egy négyzetméteren elhelyezkedő élőlények rekordját. Ennek eredményeképpen tapétaként tapadtam a kontrolládára, erőszakos közösülésre kényszerítve az egész A38 közönsége által, ugyanis ennyien nyomtak rá egy Kaliforniából származó diáklányra, aki viszont egy kicsit sem emlékeztetett egyik volt vagy jelenlegi szerelmemre, és a leszbikus szerelem sem érdekel különösebben. Viszont a színpadkép rendkívül érdekes volt, azon kívül, hogy Mr. Hütz nem semmi pasi a kis mágikus-emblematikus csúzliával a nyakában (amit állítólag egy indiántól kapott-hű de izgalmas), de a szakállas ötven körüli motoros Hells Angels kinézetű hegedűs is szórakoztató volt, és volt egy rockabilly-s tangóharmonikás fej is. Ezeket a fazonokat kitalálni sem lehetett volna jobban, ám Eugene Hütz szerint semmi sem megtervezett, mindenki a saját fazonját hozza. Na jó, higgyük el, és azt is, hogy a táncoló vörös 42-es tűsarkú cipő és a vörös paróka is csak úgy ott termett a színpadon, és Eugene csak úgy felkapta magára, így hibátlanul hozva egy narkós transzvesztita figuráját. A vörös tűsarkú cipőt még megfejelte narancs frottírzoknival és piros sztreccsfarmerrel. Ez az összes csajjal együtt engem is lenyűgözött, így sikerült a felvázolt állapotban legalább három számot kibírnom legelöl, de mikor már másodszor szörföztek a fejemen, ami a szemüvegem épségét veszélyeztette, kis retikülömet magamhoz szorítva, feladva a maradék jómodoromat is, szégyenszemre torkokon, karokon és lábakon taposva valahogy kimenekítettem magam.
De nézzük a zenét és a produkciót. Legtöbbet a legújabb 2007-ben megjelent Super Taranta!-ról játszottak, úgymint az Ultimate, a Zima Marina, vagy az akusztikusan a röpke negyven perces ráadásban játszott Alcohol és a Harem in Tuscany. De hallhattunk az Underdog World Strike-ról is pl. a bulis Not a crime, amit a közönség hangos tetszésnyilvánítással fogadott, vagy a jó tanácsként elhangzó Fuck Globality. Mindez szünet nélkül bő két órában előadva, táncos lányokkal megspékelve, végkimerülésig végigtáncolva, filmszakadásig malátaszörppel és egyéb gyümölcsös italokkal megöntözve. Eugene Hütz egy percig meg nem állva könyörtelenül hajtotta magát, zenekarát és a közönségét is, hiába na, ezért fizetjük. A zsebpénzükből talán csak azért kaphatnának levonást, mert a hangzás egy kicsit túlvezérelt volt, értem én, hogy fiatalok vagyunk és örülünk az életnek, de azért az egyébként kiváló hangosítás kissé túl hangos volt. A produkció értékéből ez amúgy semmit sem von le, azt kaptuk, amit a két szigetes fellépés után vártuk: erezd el a hajam, rúgd le a lépem dalolva. Csak bírjuk energiával.