hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
magazin [program]  2007. december 19. szerda   17:58
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Cabaret Medrano: Éjszakai Járat lemezbemutató koncert a Szkénében
2007. december 22. 20:00. Budapest - Szkéné Színház (BME épülete, XI. kerület, Műegyetem rkp. 3. II. emelet).

  A 2001-ben alakult együttes egyedülállóan összetett zenét játszik, balkáni és latin dallamok, tangó és népzene, free jazz és sanzon, ballada és rocknroll foszlányok keverednek, hogy végül egy sajátos kabaréhangulatban, presszóérzésben egyesüljön az egész cirkuszi kavalkád.
  
  A budapesti klubokban régóta fellépő együttes egyik alapító tagja és frontembere Kamondy Imre énekes, dalszerző, színész, aki jellegzetes színpadi játékával, előadásmódjával dramatikus jelleget kölcsönöz a koncerteknek. A másik alapító tag, a szintén dalszerző, szövegíró Verebes György (vajdasági festőművész, a Szolnoki Művésztelep vezetője) érzékeny és improvizatív zongorajátékával alapvetően határozza meg a zenekar arculatát. A csapat és a koncertek központi alakja az attraktív, szinte minden hangszeren játszó multitalentum, Darvas Benedek, aki nemcsak a Cabaret Medrano, de számos színházi darab, közöttük több Pintér Béla-előadás (Parasztopera, Sehova kapuja, Gyévuska, A sütemények királynője, Árva csillag stb.) zeneszerzője is. A zenekarhoz újonnan csatlakozó Nemes János fuvolista klasszikus zenei tanulmányai után a legújabb dalok írója, és a koncertek meghatározó szólistája. Horváth Gábor az underground zenei életből sokak által ismert és kedvelt basszusgitáros, a Balaton, az Ági és a fiúk zenekar tagja, újabban Legát Tiborral és Peter Ogival is dolgozik, de részt vett az időnként külföldről hazalátogató Menyhárt Jenő (Európa Kiadó) produkcióiban is. A lemezen az együttesből azóta már kivált Dudás Zsombor dobol, valamint Gál Csaba és Kiss Erzsi új formációiban játszik, zenei producerként dolgozik a Pápai Istvánnal (Eric Sumo, Amorf Ördögök) közösen alapított Bioton Stúdióban.
  
  Az album fanyar és ironikus szövegei nagyrészt Kamondy Imre szerzeményei, de egy Falcsik Mari-vers, valamint egy feLugossy-dalszöveg is helyet kapott a lemezen. Kissé elrajzolt, groteszk, nagyvárosi figurák történetei az éjszakában, a mai Budapest görbe tükörben. Nyugdíjasinduló, szerelmi fricska, gangster-swing, vurstli dal, bizsergető kuplé, hajléktalan-rocky, kalózballada.
  
  A felvételek a Szolnoki Művésztelepen töltött igen bensőséges, több hetes intenzív műhelymunka eredményeképpen jöttek létre. A hanganyag Bioton Stúdió-beli utómunkálataiban Dudás Zsombor és Pápai István mellet művészeti munkatársként Kamondy Ágnes akinek kultikus lemeze jelent meg Dalok Közép-Nirvániából címmel a 80-as években működött közre.
  
  Az Éjszakai járat lemez borítóját és szövegkönyvét a fiatal, tehetséges, rendkívül érzékeny emberábrázolásáról ismert grafikus, Rontó Lili illusztrálta.
  
  Az album lemezbemutató koncertjére 2007. december 22-én 20 órakor kerül sor a Szkéné Színházban (BME épülete, XI. kerület, Műegyetem rkp. 3. II. emelet). A lemezen szereplő zenészek mellet fellép az együttes jelenlegi dobosa, Pfeiler Ferenc (Napra, Duende), valamint Bujdosó János (Specko Jedno, Pop Iván, Chackra Hacker) és Darvas Kristóf (Specko Jedno, Krétakör Színésztánczenekar) is.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Cabaret Medrano

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
NOT_FOUND
Műfaji és földrajzi határokon átívelő élményeket hozott a negyedik Bartók Tavasz
Együtt, egymásért! - Kárpátaljai est a Fonóban
Három Vámos – mesterségük: fényképész
Hat városban tartják meg a II. Halász Ferenc Országjáró Tehetségkutatót
Tavasz, muzsika, Európa
Női fókusz - Eve Arnold, Nanna Heitmann, Susan Meiselas, Inge Morath, Marilyn Silverstone
A Tatabányai Bányászati és Ipari Skanzen újjászületett!
Áprilisban rendhagyó táncházi események és új táncházak a Fonóban
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ryan phillippe    a sötét lovag    harloch    sherlock homes    useme    long distance calling    tökéletlen trükk    pribojszky mátyás    kultúra    chopin    herman frank    dörner györgy    charlie    halestorm    kukovecz gábor    Éli könyve    saxon    demi moore    revolution renaissance    kataklysm    stratovarius    deák bill blues band    könyvtár    brittney jones    darkest era  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!