hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2007. december 18. kedd   10:17
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Az Imago Mundi „Ma a csend az ajándék” című karácsonyi koncertje
2007. december 22. Budapest - IBS (II. Tárogató út 2-4.).

  Az Imago Mundi zenekart 2003-ban Veress Gábor gitáros-zeneszerző, Pénzes Matild énekesnő, valamint Pityó Gábor zongorista-hangszerelő alapította. Az Imago Mundi jellegzetes zenéje az akusztikus megszólalást ötvözi a modern hangzással. Igényes, lírai zenéjük tartalmas szövegvilággal és szellemi mondanivalóval párosul. Az együttes 2006-ban elkészítette a Másik valóság című maxi lemezét. Idén tavasszal Indiában jártak az ottani élményeik hatására írták meg a Szőlő című dalukat, mely több rádió műsorán is hallható.
  
  A zenekar 2007. december 22-én, 20 órától ad karácsonyi koncertet az IBS színpadán (Budapest II., Tárogató út 2-4.). Ez a fellépésük lesz az első nagyobb budapesti bemutatkozó koncertjük. Az időzítés nem véletlen, mert a zenéjük bensőséges hangulata, mondanivalója jól illeszkedik az ünnep hangulatához. A műsor címe az együttes Megyek a hóban című karácsonyi dalából vett idézet, miszerint az ünnep a csendes együttlét, a mások felé fordulás és a befelé figyelés időszaka.
  
  Est meghívott vendége Bornai Tibor, aki az együttes több dalának szövegét is írta. A koncertről TV felvétel készül.
  
  Zenekar tagjai:
  
  Pénzes Matild (ének)

  
  Zeneiskolai klasszikus énektanulmányait követően 18 évesen Toldy Mária musical stúdiójába jár, majd 23 éves korában Sík Olga tanítványa lesz. 15 éves kora óta áll színpadon. Első televíziós énekversenye 1993-ban volt, majd ezt követően több verseny győztese, ill. helyezettje (Pop-rock Fesztivál, Kifutó, Janis Joplin énekverseny, Sztárkereső stb.). Mindig a legjobbak között szerepel: olyan veleszületett tehetség, akinek hangi adottságait, művészi kifejezőkészségét és karizmatikus egyéniségét a közönség és a zenész szakma egyaránt elismeri. Bár különféle műfajokban (jazz, rock, pop, experimentális zene) és megannyi formációkban játszott, az igazi áttörés váratott magára. 2003-ban - Veress Gáborral való találkozását követően - felhagy minden más zenei próbálkozással és tehetségét kizárólag az Imago Mundi-nak szenteli. Itt találja meg azt a zenét és emberi közösséget, melyre egész életében vágyott. Matild jelenleg is képezi magát: klasszikus éneket, valamint népdaléneklést tanul.
  
  Veress Gábor (gitár, fuvola)
  
  6 éves korától furulyázni, fuvolázni, majd zongorázni tanul Hajdúszoboszlón és Debrecenben. 16 éves korától a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke, klasszikusgitár szakon. Mivel a klasszikus zene mellett a könnyű műfaj is vonzza, játszik rock, jazz-rock és latin zenei formációkban, Debrecenben és Budapesten. Ezek közül a legismertebb a Latin Combo Band, ahol sok kiváló muzsikussal játszik együtt és olyan ismert művészekkel lép fel, mint Bergendy István, Balogh Ferenc, Takács Tamás, vagy Gerendás Péter. Ekkoriban kezd saját dalokat írni, melyekből Gerendás Péter és Falusi Mariann közreműködésével születik néhány ígéretes demo, ám Gábor élete más fordulatot vesz, és így hosszú zenei szünet következik. 2003-ban kezdi újra, az Imago Mundi-ban.
  
  Antoni Arnold (gitár)
  
  7 éves korában kezd autodidakta módon gitározni és 16 éves korára a legismertebb gitárvirtuózok darabjait játssza: tökéletesen. Játékára, kivételes tehetségére és egyéniségére felfigyel Szekeres Tamás, akinek ajánlására Arnold Budapestre költözik. Itt elismert és keresett session gitárossá válik. Játszik Somló Tamás, Téli Márta, Nagy Edmond, Nikola Parov, Bíró Eszter és mások lemezein, zenekaraiban és produkcióiban. A klasszikus zenében mestere Eötvös József Liszt- és Artisjus-díjas gitárművész, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémia tanára. A színpadi és stúdiózenélés mellett Arnold gitártanítással is foglalkozik.
  
  Földes Gábor (basszusgitár)
  
  Klasszikus zenei tanulmányait követoen szerb-, román- és magyar népzenét játszó folk-együttesekkel koncertezik Európa-szerte, majd jazzkurzusokon tanul itthon és Franciaországban. Sokoldalú zenész, aki nemcsak basszusgitárosként (Volvox, Crystal, Jeff Porcaro Emlékzenekar, Fabula Rasa) és bogosként (Kurina Quartet, Storyville Dixi Band, stb.), hanem zeneszerzőként (Szegedi Kortárs Balett, Volvox, animációs és reklám filmek) és hangmérnökként is méltán elismert.
  
  Kertész Ákos (dob, ütőhangszerek)
  
  Zenei tanulmányait 6 évesen kezdi a szentesi Állami Zeneiskolában, zongora szakon. 9 évesen kezd komolyan foglalkozni az ütőhangszerekkel és ettől kezdve két főtanszakosként tanul. 1997-ben a szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán ütőhangszer-tanár és kamaraművész diplomát szerez, majd 1999-ben ütőhangszeres szóló-művész és művész-tanári diplomát kap. Közreműködik számos televízió, rádió és lemezfelvételen, fesztiválon, kortárszenei koncerten, ősbemutatókon lép fel szólóban és együttessel egyaránt. Mindig is közel állt hozzá a jazz, a folk, a blues, valamint a contemporary és a world-music. Ákos kiváló hangszeres előadómuvész, de emellett több műfajban otthonosan mozgó zeneszerző és hangszerelő. Néhány gyönyörű magyar népdalfeldolgozása az Imago Mundi repertoárján is szerepel. Ákos jelenleg a szentesi Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola ütőhangszeres művész-tanára, továbbá magántanár, aki a tanítás mellett többféle stílusban és formációban is zenél.
  
  Czirják Zoltán (billentyűs hangszerek)
  
  Kürtművész, a KLTE Zeneművészeti karán szerez tanári diplomát, ugyanakkor vonzódik a a billentyűs hangszerekhez, így zongorát és templomi orgonát is tanul. A diploma után a debreceni Kodály Zoltán Szakközépiskola és a KLTE Zeneművészeti Kar kürttanárjaként dolgozik évekig. Jelenleg inkább a könnyűzenével áll „szorosabb kapcsolatban: az elmúlt években elismert billentyűssé vált, aki számtalan alkalommal játszott Charlie kísérőzenekarában, valamint Somló Tamás és Demjén Ferenc koncertjein. Sokoldalú tehetség, aki több hangszeren játszik művészi szinten, miközben kiváló hangszerelő és hangmérnök. Zoli legújabb és legkedvesebb projectje az Imago Mundi!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 talentométer    magyar rádió gyermekkórus    1killembrace    gazember lászló    suffocation    primordial    szupercsapat    r.e.m.     noomi rapace    megazetor    alíz csodaországban    baobinga    ahumado granujo    beyond    beyond fear    secrets of the moon    botanica    kerecsen    mitch tucker    tintin    moulin rose    ryan reynolds    cathedral    ladytron    noise of irrational  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!