beszámoló [koncert] 2007. november 19. hétfő 12:41
nincsen hozzászólás
szerző: BandiBarbaro lemezbemutató koncert 2007. október 24. A38
A magyar rocktörténet kiemelkedő és meghatározó együttese a Barbaro sokévnyi hallgatás után új frontemberrel megerősödve már 2004 óta itt-ott feltűnt és sokat ígérő koncerteket adott olyan emberek számára, akik nem felejtik el egykönnyen azokat a dalokat, amiket Cziránku a kétnyakú gitárjával az emberek lelkébe karcolt könyörtelenül.
Ebben a felkavarodott világban, ahol a legalja kerül felülre, és akik fenn voltak kerülnek alulra, üdítő kivételt jelent egy olyan társaság, akik a művészi értéket a pénzcsinálás elé helyezik, még ha az is az ára, hogy húsz év alatt csak három nagyszerű nagylemez bír megszületni. A középszerűség a művészet halála és Barbaro-ék tudják ezt, és úgy tűnik, nem is akarnak erről megfeledkezni. A zenekar felállása megnyugtatóan változatlan, a ritmusszekciót Herpai Sándor dobos és Zsoldos Tamás basszusgitáros alkotja, a színpad egyik felén Cziránku Sándor bűvöli a gitárját, miközben Both Miklós képviseli a következő generációt mint frontember és gitáros. A foglalkozás első felében átvettük a már többször átismételt tananyagot a közönség nagy örömére, a második felében pedig a tanári kar prezentálta az új leckét elejétől a végéig.
Both Miklós ez alatt a három év alatt teljesen magáévá tette a Barbaro-dalokat, megszűrve egyéniségén és visszaadva úgy hogy inkább hozzátesz, mint elvesz, mint pl. személyes kedvencemben a Kerek a szőlő levele, de az Ez a Világ is épp elég nagyot ütött. Előkerültek olyan régi klasszikusok is, mint a Pszichiáter, amit talán még a kilencvenes években hallhattunk utoljára, amikor épp főiskolásként a záróvizsgák előtt örömmel vettem, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal És meglepetésként Bartók előtti tisztelgés jeleként Cziránku és Herpai előadta az Allegro Barbaro-t dob-gitár átiratban megtűzdelve egy erős dobszólóval. A multiinstrumentalista Nikola Parov is tiszteletét tette klarinétjával egy szám erejéig.
A mostanság hallott Barbaro koncertek ellenére volt egy kis félsz bennem, azzal kapcsolatban, hogy ez a nagyszerű zenekar az új lemezen a régi jól bevált dolgokat fogja átismételtetni velünk, vagy túllépve azokon valami szokatlanul mással hozakodik elő. Se ez, se az nem túl szerencsés, és hála Istennek egyik sem történt meg. Ehelyett valami igazán fantasztikus fejlődésnek lehettünk tanúi ezen az estén úgy, hogy a Barbaro Barbaro maradt. Olyan dalok születtek, amiket nehéz befogadni, de már elsőre sem ereszti el az embert.
Mint minden más zene, a rock is jól begyakorolt sémákat használ, lassan már mindent feltaláltak kipróbáltak kifacsartak lealáztak megerőszakoltak, és a sarokba dobtak. A Barbaro ezeket a dolgokat gyűjti össze, kalapáccsal apró szilánkokra töri és a látszólag össze nem illő szilánkokat forrasztja össze olyan diszharmóniákat alkotva, amiből egy magasabb rendű harmónia születik. Teljesen váratlan dolgok követik egymást, a feketéből fehér lesz, a fentből lent, az egyenesből görbe, és mindez egy pillanat alatt. Zenei ingoványon járunk, de akinek van füle hozzá, az értékeli ezt a veszélyt is. Jazz-be hajló harmóniákat, hangulatokat hallunk, aztán hirtelen mintha VHK vagy a Metallica köszönne vissza egy-egy íz erejéig. Cziránku egy őrült, akiről azt hittük, hogy kétnyakú gitárjával már mindent megtett, amit meg lehetett tenni, de tévedtünk, legalább is ezen a koncerten ezt bizonyította. Mindent összevetve a Barbaro erősebb, mint valaha úgy tűnik, a csúcsról sem mindig lefele vezet az út, ahogy ezt a kétszeri ráadás, a vastaps, a több mint kétórás hangverseny és az új lemez is bizonyítja.