beszámoló [koncert] 2007. november 15. csütörtök 15:23
nincsen hozzászólás
szerző: BarnaDimmu Borgir, Amon Amarth, Engel 2007. október 17., Budapest, Petőfi Csarnok
Az októberi hónap koncertdömpingjében több nagy érdeklődésre számot tartó koncert is megtalálható volt, és ezek egyikeként a szimfonikus black metalt játszó norvég Dimmu Borgir előadása vonzotta a Petőfi Csarnokba a metal rajongók hadát. A Dimmu Borgir utóljára négy éve, a Hypocrisy és a Norther társaságában tette tiszteletét Budapesten, így már időszerűvé vált egy újabb magyar koncert. Nagyon sokan meg is jelentek a Petőfi Csarnok előtt gyülekezve, hogy láthassák kedvenceiket. Az estén a norvég banda mellett két zenekart tekinthetett meg a lelkes közönség: a svéd viking metalos Amon Amarth és a szintén svéd Engel szórakoztatta még az egybegyűlteket.
A bejáratnál sorjázó tömegen átverekedve magam sikerült is az Engel kezdésére beérnem a Petőfi Csarnok koncerttermébe. A frissen alakult zenekar illusztris neveket tudhat soraiban, ennek ellenére nem igazán ragadott magával a zenéjük. Az ex-The Crown gitáros Marcus Sunesson, ex-In Flames gitáros Niclas Engelin, ex-Evergrey basszer Michael Hakansson nevével fémjelzett bandától többet vártam volna mind zeneileg, mind előadásmódban. A muzsika a mostanság divatos dallamos göteborgi metal volt, szirupos énektémákkal. Mangan Klavborn énekes eléggé meg is küzdött a tiszta énektémákkal, és a színpadi előadása sem győzött meg. A többi zenész elmuzsikált magában, és pár virgázós szólótól eltekintve nem sok érdekességet fedeztem fel a zenéjükben. El lehetett hallgatni őket fél óráig, de semmi olyan maradandót nem nyújtottak, ami alapján valaha is késztetést éreznék valamely hangzóanyaguk begyűjtésére. Átlagos, jellegtelen zene, kérjük a következőt!
Az Amon Amarth bulijának kezdetével megjelent a szilaj erő a színpadon, a szőrös, vad vikingek egy rövid koncert erejéig megidézték az északi barbár hordák szellemét. A hangzás melléjük állt, akárcsak a közönség, így egy jó hangulatú Amon Amarth koncertet láthattunk. Johan Hegg a szokásos módon bömbölte/hörögte végig a dalokat, és buzdította, hergelte a közönséget, a többi zenész pedig a zúzós riffekbe és a húzós dobtémákba merülve pörgette a haját. Egy rövid best of programot hallhattunk, amelyben az új lemezről a Valhall Awaits Me, a Runes To My Memory, az Asator és a Cry Of The Black Birds kerültek megidézésre, míg a régebbi nóták közül a Death In Fire, a Fate Of Norns, a Victorious March és a The Pursuit Of Vikings dallamos riffjeire rázhattuk fejünket. Ugyan az Amon Amarth zenéje nem a változatosságáról híres, de a hasonló felfogásban megírt, dallamos gitártémákat tartalmazó középtempós szerzemények az erőteljes előadásmóddal párosulva élőben kellemes hallgatnivalót biztosítanak. Az Amon Amarth most is magabiztosan hozta a magas színvonalat, és a közönség lelkesedésének is köszönhetően egy jó koncertnek lehettünk tanúi.
Végül elérkezett a Dimmu Borgir ideje, és a norvég zenekar tagjai a image-nek megfelelően fehér arcfestésben és fekete bőrszerkóban léptek a színpadra. A színpadi látványosságot a háttérben kifeszített vásznon megjelenített albumborítók és a megfelelelő számokhoz vetített videóklipek adták, valamint hangulatvilágítást is kaptunk két kandeláberben lobogó láng képében. Tehát a külcsín tekintetében nem szenvedett hiányt a koncert, a belbecs azonban a fellépés egészét tekintve nem volt mindig egyenértékű vele. Azzal sem volt persze különösebb gond, Dimmu-ék egy egész jó koncertet adtak. A hangszerek is egész jól szóltak (legalábbis ahol én álltam), és az eljátszott számok tekintetében is törekedtek a változatosságra. Azonban néhol a nagybetűs hangulat veszett el a túlzott színpadiasság és a szenvtelennek tűnő előadás miatt. Ennek ellenére én élveztem a fellépést, az intró kezdetétől fogva a ráadás utolsó hangjáig egy profi, precíz koncertet láthattam. Shagrath magabiztosan hozta a károgós énektémákat, és ICS Vortex (Simen) éteri énekdallamai is lúdbőröztetőek voltak. Galder és Silenoz pontosan reszelték a gitártémákat, Mustis klimpírozta a kísérteties billentyűtémákat, és a dobos poszton ezen a turnén az ex-Nile dobos Tony Laureano püfölte nagy vehemenciával a bőröket. A koncertprogram tekintetében az In Sorte Diaboli című új lemezről elég sok szerzeményt hallhattunk: volt The Serpentine Offering, The Chosen Legacy, The Sinister Awakening, The Sacrilegious Scorn és The Fallen Arises is. Természetesen régebbi dalokat is kaptunk, eljátszották a Progenies Of The Great Apocalypse-t, a Vredesbyrd-et, a Grotesquery Conceiled-et, a Fear And Wonder-t, a Blessings Upon The Throne Of Tyranny-t, a Spellbound-ot, a Sorgens Kammer Del II-t az újrafelvett Stormblast lemezről, a The Insight And The Catharsis-t, a súlyos, mechanikus riffel ellátott Puritania-t, a jelenlévő hölgyeknek ajánlott A Succubus In Rapture-t, és a Mourning Palace-t. Tehát egy majd minden igényt kielégító dalcsokrot kaptunk, és bár nem volt kirobbanó a hangulat, a közönség nagy része élvezte az előadást. Összességében kellemesen csalódtam a Dimmu Borgir koncertjében, bár az elvárásaim sem voltak túl magasak a zenekarral kapcsolatban, ugyanis a tavalyi szlovéniai MetalCamp fesztiválon egy elég gyatra fellépést láttam tőlük. Ahhoz hasonlítva itt mindenképpen jobbak voltak, azonban még mindig fenntartom azon véleményemet, hogy a Dimmu Borgir lemezen jobb, mint élőben.
Az október közepi hideg szerdai estén a Petőfi Csarnokba látogató rajongók többsége elégedetten távozhatott az ismert norvég szimfonikus black metal banda koncertjéről. A profizmus sütött a fellépésról, bár a hangulat tekintetében az Amon Amarth előadása mindenképpen jobb volt. Biztosan lesz még Dimmu Borgir koncert hazánkban, meglátjuk legközelebb hogyan teljesítenek!