hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
lemezajánló [nagylemez]  2007. november 10. szombat   14:30
nincsen hozzászólás

szerző: Amy Kate
HIM – Venus Doom
Warner Music

  Érdekes, milyen változáson ment keresztül a HIM legelső, Greatest Lovesongs vol. 666 című lemeze óta. Egy underground metal bandából Európa egyik legismertebb goth-pop zenekarává nőtte ki magát a következő albumnak, a Razorblade Romance-nek köszönhetően. Később egyre jobban elvesztették underground státuszukat, főleg az államokban elért sikereik miatt is, és immáron nem csak Európa szerte büszkélkedhetnek komoly rajongótáborral melynek persze legalább 80%-a lány, ami nem is meglepő, hiszen annak idején nehezen lehetett ellenállni a lemezborítón pózoló félmeztelen Ville Valo-nak. Ma már kicsit könnyebb lenne.
  
  Még az album megjelenése előtt Ville többször is azt hangoztatta, hogy ez az eddigi legkeményebb lemez, amit a HIM valaha is csinált, sőt egyenesen a My Bloody Valentine vagy a Metallica zenéjével hasonlította össze. Nos, abban igaza volt, hogy mindenképp durvább hangzás jellemző rá, mint az előző lemezre, a Dark Light-ra, de a Metallica-tól igen messze van.
  
  Az új dalok még mindig az úgynevezett love metal keretein belül mozognak, ez a (zenekar által kitalált) stílus pedig már a banda első lemeze óta jellemző rájuk. A dalszövegek most sem változtak sokat, Ville még mindig gyötrődik reménytelen szerelme által okozott fájdalmai miatt, és még mindig nem tud elszakadni az összetört szívek és halott szerelmesek ihlette képektől.
  
  Bár az elején azt hihetnénk, hogy tényleg egy igazán ütős, de ugyanakkor fülbemászó albumot sikerült összehoznia a finn bandának, sajnos a második dal után a lemez ellaposodik, és elveszti azt az energikusságát, ami a címadó dal Venus Doom-ra és a Love In Cold Blood-ra jellemző. Ennek ellenére a végére ugyanúgy bekeményítenek az utolsó, az album egyik legjobb dalával, a Cyanide Sun-nal. A szám egyértelműen az egyik korábbi lemez, a Love Metal gothic rock-szerű stílusára emlékeztet, és bár három nagyszerű dal nem mindig elég egy jó albumhoz, úgy tűnik a HIM még mindig az egyik legismertebb és legnagyobb tömegek által szeretett rock banda.
  
  Venus Doom számlista:
  
  01. Venus Doom
  02. Love In Cold Blood
  03. Passions Killing Floor
  04. The Kiss Of Dawn
  05. Sleepwalking Past Hope
  06. Dead Lovers Lane
  07. Song Or Suicide
  08. Bleed Well
  09. Cyanide Sun



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Vented: Cruelty And Corruption
Drawing: Vol. 6
KabinLáz: Kihajolni Veszélyes EP
Born Again: Mesevilág
Agregator: Semmiből – A Semmin Át
Impovizatív jazztechno performansz Szipka-loops új lemeze
Frank Blackfire: Back On Fire
Megjelent a Quimby 25 éves születésnapi Aréna koncertje DVD-n
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 sebők    demonica    trent reznor    amerikai pite    robb flynn    freedom is a lie    mystery gang    lagerstein    johnny roger    21 jump street     savage messiah    weezer    atticus    paul bettany    ryan dunn    revamp    progness    salvus    therion    elvis jackson    crossfaith    hétköznapi csalódások    nyomorultak    jack és jill    zöld pardon  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!