előzetes [koncert]  2002. június 6. csütörtök   13:53

nincsen hozzászólás

   A World Turbulence 2002 turnén a progresszív metált játszó zenekar eddigi legbátrabb és legtüzesebb albumát mutatja be június 29-én este 8 órától a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán.
   Az elmúlt évtizedben, a Dream Theater a tűzzel játszott. Míg a legtöbb együttes megpróbál biztos talajra építkezni, a kvintett veszélyes területekre lép, amikor dalaiban vegyíti a metált, a jazzt és a klasszikus zenét. Nem sok bandának sikerült sértetlenül ilyen közel merészkedni a tűzhöz, de a Dream Theater számtalanszor igazolta, hogy ez mégis lehetséges. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy rajongók ezrei várják lelkesen újabb és újabb lemezeiket.
   A progresszív metált játszó csapat 2002-ben sem okoz csalódást, amint halált megvető bátorsággal szinte már a tűzfészekbe nyúlnak. A merész dupla CD-jük, a „Six Degrees of Inner Turbulence”, a Dream Theater eddigi legbátrabb és legtüzesebb albuma.
   Az olyan klasszikusnak számító progresszív rock dalok stílusában íródott a lemez, mint a Rush „2112”-je és a Yes „Close To The Edge”-je. A Dream Theater hatodik stúdió albuma elképesztő technikai profizmus jegyeit viseli magán, kezdve a hipnotikus dallamoktól a fenséges és túlvilági közjátékokig. A sokoldalú címadó dal, mely átíveli a teljes második lemezt, a legendás zenészek közé emeli a Dream Theatert.
   „Ez egy nagyon ambíciózus album, és azt hiszem, hogy ez az, amit szerettünk volna megvalósítani.” mondja a kivételes dobos, Mike Portnoy.
   „Amellett, hogy szeretnénk tökéletesíteni hangszeres tudásunkat, a másik fő célunk az volt, hogy jobb dalszerzőkké váljunk.” - teszi hozzá a gitáros John Petrucci. Tudatosan nagyon dallamos és összetetten tematikus dalokat írunk.”
   Ahogyan azt már az 1999-ben, előző stúdió albumuk, a Scenes >From A Memory” felvételeikor is tették, Portnoy és Petrucci foglalkoztak a produceri teendőkkel, míg a hangmérnöki feladatokkal régi ismerősüket, Doug Oberkirchet bízták meg, a keverő pult mögé pedig Kevin Shirley ült. Az ő kreatív irányításuk alatt, számtalan új lehetőség tárult a zenészek elé a dalírással és felvételekkel kapcsolatban.
   „Mivel a Scenes” akkora siker volt, szabad kezet kaptunk, bármit tehettünk.” mondja Portnoy. Tulajdonképpen ez a Dream Theater lényege.”
   Fékezhetetlen zenészi lényükhöz híven, a Dream Theater tagjai egyszerre dolgoztak a dalszerzésen és a felvételeken. A banda, a dobos Portnoy, a gitáros Petrucci, az énekes James La Brie, a basszusgitáros John Myung és a billentyűs Jordan Rudess, 2001 elején vonult be a Bear Tracks stúdióba, a New York állambeli Suffernben, és mire befejezték a munkát, egy rendkívüli és gördülékeny eposz készült el.
   „Ez a folyamat az együtt zenélésen alapszik. Általában nem egy valakinek az ötlete alapján dolgozunk, hanem elkezdünk jammelni, aztán meglátjuk, hogy mi sül ki belőle. Mi így szeretünk dolgozni.” mondja Portnoy.
   „A zene és a dalok szerkezete lényegében nagyon ösztönösen alakul. Az, hogy ennyire jól ismerjük egymást, és hogy már jó ideje együtt dolgozunk, lehetővé teszi, hogy együtt improvizáljunk, miközben a dallamokat csiszolgatjuk”. teszi hozzá Petrucci.
   A négy zenész megalkotja a dal szerkezetét, míg Portnoy, Petrucci és LaBrie elénk tárja az élet nehézségeit, gyakran olyan kinyilatkoztató és vitatható dalszövegekkel, mint például a „The Great Debate”. A megállíthatatlanul áramló, kakofón dallam a zenei kifejezése annak a vitának, amiről a dalszöveg beszél.
   „Amikor ezt a dalt írtuk, tele voltak a hírek az őssejt kísérletekkel. Két egymással ellentétes álláspont alakult ki a témával kapcsolatban, és mi ezt szerettük volna megragadni a dalban.” mondja Petrucci.
   A 14 perces, adrenalin szint emelő The Glass Prison”-on végigszáguldanak a sötét gitár riffek, a méltóságteljes billentyűs futamok, a szinkópált basszus és a féktelen dobok, sőt, még a hip-hopra jellemző karcos, Dj-s hangzások is megtalálhatóak a számban.
   „Nem követünk semmilyen előre elképzelt sémát dalírás közben, erre ez a dal egy jó példa. Hagyjuk, hogy a zene magával ragadjon.” mondja Petrucci.
   A „Misunderstood”, a „Blind Faith” és a kísérteties „Disappear” a csapat hangulatfestő zenéjének vészjóslóbb oldalát mutatja. A Pink Floyd, a Radiohead, a Tool, Chopin, és a Metallica inspirálta zenéjükkel eddig felfedezetlen ösvényre tévedtek.
   „A Disappear helyenként nagyon pszichedelikusra sikerült.” magyarázza Petrucci. Mivel Mike és én irányítottuk a felvételeket, csináltunk olyasmit, hogy felgyorsítottuk a szalagot, aztán újra lelassítottuk, tehát amit hallasz, az tulajdonképpen fele olyan lassú, mint az eredeti. Aztán az analóg gitár effektusokkal is műveltünk mindenféle furcsaságot.”
   A 42 perces címadó dal annyira békés mint egy holdfényes tavacska, és annyira mérgező, mint egy kobra méregfogai. Visszatérve az elmebetegség témájához, mellyel a zenekar az 1994-es albumán, az Awake”-en foglalkozott utoljára, a Six Degrees of Inner Turbuelnce” hemzseg a mániákusoktól, a katatóniás, képzelgő betegektől és lelkileg sérültektől, akik magányosan a kétségbeesésbe süllyednek.

   „A szerzemény hat szereplőjének innen a címben szereplő six degrees” van egy közös tulajdonsága: mindannyian depressziósak. Mindannyian másképpen reagálnak a körülöttük lévő világra.” magyarázza Portnoy.
   Tele szívtépő instrumentális fordulatokkal Danny Elfman filmzeneszerű hangszerelésével és a vad, ritmikus intenzitással, a nyolc részes szvit egy igazi zenei akrobatamutatvány. Kiegyensúlyozni a „Goodnight Kiss” (V. rész) álomszerűségét, az About To Crash” (II. és VII. rész) különleges hangzását, a „The War Inside My Head” (III. rész) agresszivitását és a „Solitary Shelly” (VI. rész) katartikus decrescendóját meglehetősen nagy kihívás. A Dream Theater előadásában mégis úgy tűnik, mintha teljesen egyszerű lenne ezt elérni.
   „Ez az egyik legnagyobb vállalkozásunk eddig.”- mondja Petrucci
   Majd Portnoy hozzá teszi: „Mindannyian nagyunk büszkék vagyunk rá.”
   Majd az új turnéról így nyilatkozik Petrucci: Úgy tervezzük, hogy ezúttal olyan helyeket is meglátogatunk, ahol eddig még nem jártunk.”
   Ahogyan az együttes zenéje eddig felfedezetlen területeket hódít meg, a zenészek úgy indulnak hódító útra először Európába, majd Ázsiába és Dél-Amerikába, majd ezt követően az Egyesült Államokba, rajongóik legnagyobb örömére
   „A rajongóink jóban-rosszban kitartanak mellettünk, akár kiadunk egy tripla live Cd-t, mint a Live Scenes From New York volt, akár nem.” mondja Portnoy. „Azért tudunk több mint tíz éve zenélni, mert a világon mindenütt vannak rajongóink. Az ő elkötelezettségük teszi lehetővé, hogy a zenénknek létjogosultsága legyen. Az ő támogatásukkal ki tudja, hogy legközelebb mit érhetünk el.”

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: