hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [party]  2007. november 2. péntek   11:43
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Afrikai Party világpolgároknak Nigériától A Jóreménység fokáig
2007. november 10. Budapest - Cöxpon Ambient Café (IX. Soroksári út 8-10)

  A Tilos Rádió World Party sorozat harmadik állomásán Afrikán keresztül ívelő audiovizuális utazáson vehetünk részt, a tradicionális nyugat-afrikai zenétől a afro-beat és afro-funk stílusokon át a modern afrikai tánczenékig. A film- és dia vetítések által teremtett atmoszféra a zenékkel együtt igazi afrikai hangulatot varázsol a helyszínre.
  A zenei illetve a vizuális élményen túl a szervezők célja az, hogy segítsék a tolerancia mélyítését a világ kultúrái között, mert úgy gondolják, hogy egymás megismeréséhez a művészeteken és így a zenén keresztül vezet a legrövidebb út.
  
  Emlékezetes, hogy a Tilos Rádió Magyarország első szabad, úgynevezett „harmadik típusú”; nonprofit rádiója volt. 1991-ben kezdett sugározni. 2003. márciusa óta az FM 90,3 Mhz-es, a UPC budapesti kábelrendszerében pedig a 103,7 Mhz-es ultrarövidhullámú frekvencián sugároz. A Tilos Rádió online is hallgatható a saját honlapján.
  
  Party Prorgam:
  
  19:30-21:00 Szamosi Peti (Tilos Rádió, Go Free) Könnyed Afrikai intro zene
  20:30-21:00 Filmvetítés Fehér Károly & Korecz Kata: Essakane Tuareg zenei fesztivál a Mali sivatagban.
  21:00-22:00 Abdul Aziz (FR) koncert :Tradicionális nyugat-afrikai hangszerbemutató
  22:00-23:30 Tomanek (Tilos Rádió, Bossa Bom Dia) Afrikai Progresszív Tánczene
  23.30-01.30 Keyser (Tilos Rádió, Crate Soul Brothers) Afro Beat Session
  01:30-03:00 vendég: Dj. Koya (Szenegál) Afrikai hagyományos és Progresszív Tánczene
  03:00-04:30 Kanada Káosz (Tilos Rádió, Menza Brothers) Afro Funk Session
  
  Belépő: 700 Ft.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 charlie winston    zuboly    keepers of jericho    transformers 3 f    cro-mags    foamo    haemorrhage    no strings attached    the vices    ghost of shelter    the crown    kovács patrícia    axe to fall    billy idol    wisdom    steve-o    album    lourdes    leonardo dicaprio    to the nines    monuments    frank0 zer0    social suicide    alexandra    antimatter  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!