beszámoló [koncert]  2007. november 8. csütörtök   11:22

nincsen hozzászólás

  Aki egy irgalmatlan zúzásra vágyott október 28-án vasárnap, az bőségesen megkapta a mini-Slayer-nek nevezhető német Dew-Scented előadásában. Sajnos a megjelentek létszáma nem ütött meg túl magas szintet, pedig a belépőár sem volt drága, de hát az ilyen kifejezett vérthrash bulik nem szoktak annyi embert megmozgatni, mint mondjuk egy mainstream-ebb heavy metal koncert, valamint a másnapra esedékes Gorefest / One Man Army fellépés is elszipkázhatta az érdeklődőket. Szintén rossz előjel volt, hogy a koncertkezdésre iszonyatos késéssel került sor, és ez meg is látszott a kissé elfásult jelenlévőkön. Mindenesetre az Archaic, a Wackor, és a Dew-Scented is mindent megtett azért, hogy a jelenlévők jól érezzék magukat, és ezt sikerült is elérniük.
  
  Elsőként az Archaic szállta meg a deszkákat, akik jelenleg az egyik legígéretesebb magyar thrash banda. Nagy elánnal kezdtek neki a programjuknak, és folyamatosan biztatták a közönséget az aktív részvételre. Főleg a The Time Has Come To Envy The Dead című debütalbumukról játszottak, de két vadiúj szerzeményt is megcsillogtattak.
  Elmondható, hogy az old-school thrash irányból kicsit a death metal felé sodródnak az új számok, ami nem feltétlenül baj, bár véleményem szerint nem kéne teljesen eltolódni death irányba, inkább az áll nekik jobban, amikor a két stílust kombinálják. Ilyenkor az énekesi teendőket is megosztják, Takács Dávid, a Dew-Scented-es Leif-hez megtévesztésig hasonló orgánumú basszusgitáros/énekes felel az ordítós témákért, Püski László gitáros pedig a mély hörgést/károgást vállalja magára. Mondjuk nem sok hallatszott belőlük, az éneket eléggé elnyomták a hangszerek, és úgy alapvetően túlzottan hangosan szólt kifele minden, szóval a hangzás nem volt ideális. De mindez és a gyér nézőszám nem zavarta őket, teljes fordulatszámon pörögtek. Főleg Szabó Csaba dobos, aki hajzuhatagba burkolózva szolgáltatta a nyaktörő tempókat. Nagyon szeretem ezt a fajta fanatikus, zsigeri dobolási stílust, meggyőző teljesítmény volt. Olt Ákos egy furcsa, fej nélküli gitáron tolta, de sajnos ma nagyon rájárt a rúd, a technika ördöge nem engedte ki a markai közül. Először kábelproblémák hátráltatták a játékát, aztán végül az egész hangcucca bemondta az unalmast. Szegény Ákosnak nem volt más választása, minthogy feladja a harcot. Leakasztotta nyakából a gitárt, és bánatosan ücsörgött a színpad szélén, jobb híján kábel nélkül pengetve kísérte a társakat. De végül jobbnak látta egyszerűen lemenni a küzdőtérre, és a közönség közé beállva, léggitározva és headbang-elve biztatni a kollégákat. Csak gratuláció illeti meg Ákost, ez aztán az igazi fanatikus vérthrasher hozzáállás!
  Szegény Archaic-nak nem a tervek szerint sikerült ez a koncert, de erről nem ők tehettek. Pedig még egy Tormentor és egy Breaking The Law feldolgozást is eljátszottak, de utóbbi nem tudott kellőképpen megszólalni egy gitárral. De aggodalomra semmi ok, mert ugyanitt másnap a Gorefest előtt újabb lehetőségük lesz bizonyítani. És hogy kicsit felfedjük a cikk olvasásakor már múltnak számító másnapot: mindez sikerült is!
  
  A Wackor kicsit kilógott a véráztatta thrash mészárlások közül, de ettől még nekik is sikerült a jelenlévők nagy részének tetszését elnyerni. Ők nem játszanak ennyire nyakatekert zenét, a dobcuccot is lebontották a minimális szintre, de a jó hangulat náluk mindig biztosított. Miki és Csabi nem fogták magukat vissza a poénok terén, főleg az „alternatív” számkezdésekkel és befejezésekkel cinkelték egymást. Küki a szokásos visszafogottsággal pengetett, mozgáskultúráját leginkább a „break-elés” szóval lehetne érzékletesen körülírni...
  Az est szellemének megfelelően azért sikerült a zúzósabb számaik közül összeválogatni egy csokorra valót, ráadásul náluk is bemutatásra került néhány vadiúj alkotás. Nem az ő estéjük volt a mai, de látszott hogy ez a csapatot nem zavarja, egyszerűen csak élvezték a színpadon zenélést. És akik bent maradtak megtekinteni az előadásukat, azoktól azért megkapták az elismerést.
  
  Talán éjfél fele járt már az idő, amikor végre színpadra lépett a várva várt Dew-Scented. A sok csúszás miatt némileg elfásult jelenlévőket újra felvillanyozta az Exordium intro, a New Found Pain-nel pedig robbant a bomba, és megkezdődött a brutális mészárlás. Sajnos a hangzást nem sikerült megfelelő módon kikeverni: a gitárok és a dob ugyan szakítottak, de Leif Jensen mikrofonjából az egész koncert ideje alatt alig lehetett valamit kihallani. A világ leginkább kappanhangú énekese folyamatosan szólongatta „Klaus”-t, hogy tegyen már valamit. A rossz hangzás szerencsére nem ment igazán komolyan az élvezhetőség rovására, a jó hangulat megmaradt. A banda pedig tovább szántotta a hallójáratokat az utolsó 4 lemez csemegéivel, de főleg a legfrissebb Incinerate és a 2003-as Impact számaira épült a program.
  Ez az előadás nem volt más, mint egy nagy halomnyi tömény brutalitás, egy agyszaggató thrash buli. A gitárosok kérlelhetetlenül reszelték az újabb és újabb gyilkos riffeket, fel sem nézve a folyamatos headbang-ből. Leif pedig teli tüdőből üvöltötte a Vanish Away, Final Warning, Turn To Ash, That´s Why I Despise You, Soul Poison, Cities Of The Dead, Bitter Conflict, Unconditional, Rituals Of Time, Into The Arms Of Misery dalok szövegét. Az énekes egyébként nagyon barátságos és közvetlen volt, egyszer még rá is kérdezett, hogy mi legyen a következő szám (bár a ”play some Ossian!” bekiabálást nem tudta értelmezni...). Szóval jó fej arc, bár egy vérbeli frontembernek minden helyzetben fenn kéne tudni tartani a közönség figyelmét. Ugyanis most is gyakran előfordult az a tipikus Dew-Scented hiba, hogy a számok végeztével a zenészek állandóan hátravonultak tollászkodni, így az energikus dalok vérpezsdítő hangulata könnyen leülepedhet.
  
  Utolsóként az Acts Of Rage című számot, az Impact kezdőnótáját konferálta be Leif Jensen, és még egy utolsó gyilkos rohamra indultak a nyakizmok ellen. Tulajdonképpen minden fontosabb dalt eljátszottak, kegyetlenül intenzív koncert volt, szóval hiányérzet nem merülhet fel. Mondjuk érdekességképpen akár beépíthetnének a programba 1-2 dalt a legkorábbi alkotásokról, ez igazi csemegét jelentene. Az 1 órás játékidő nem mondható kifejezetten soknak, de ilyen húzós, kellő töménységű (és mondjuk ki: monoton) előadás esetében ez azért megfelelő volt.
  Sokan mondják, hogy a Dew-Scented mennyire egysíkú, jellegtelen, monoton zene, nekem az a meglátásom, hogy ha a zenekar szintjét nézzük, a Dew-Scented-nek van egy olyan jellegzetes hangzása, jellegzetes zenei világa, amely száz közül is felismerhető. Ezen a szinten van egyedisége a bandának. De ha lejjebb lépünk a dalok szintjére, ott már tényleg egybefolyik a sok lélektelen őrlés, az egysíkúan reszelős, szélvészgyors számok. Ezen a szinten tényleg helyet kap az egysíkúság, monotonitás.
  Ettől függetlenül egy brutálisan húzós koncertet kaptunk a Dew-Scented-től, egy óriási energiabombát folyamatos hajlóbálással, léggitározással, őrjöngéssel. Egy vérbeli thrash bulinak pedig erről kell szólnia! A Slayer se csinálta volna jobban!

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: