Kettő után értünk haza. Csak azért tudom, mert G. mindig szól 2 óra 22 perckor. Mer az egy bűvös időpont, buvös szám. Asszem. Aztán gyorsan lemostam az esti maskarámat, a szomorú-jelmezemet. Szeretem, mikor csakazértis fent marad a fekete szemceruza az alsó szemhéjamon. Kicsit elmosódik, mintha sírtam volna. Megmarad másnapra, mint egy vallomás a múlt éjszakáról, egy gyengéd érintés, borszagú lehelet Ilyenkor magammal ébredek. A szemhéjammal, a fekete szemceruzával.
Csakazértis meghallgattam a Másnapot. Tudom, hogy majdnem el lett játszva. Az a baj, hogy G. nem tudja hogyan kezdődik. A szöveg sem jut eszébe, és a legegyszerűbb három akkord sem. De leginkább a szöveg. Ezért nem volt. De tudom, hogy lett volna. Cserébe most, mint egy bolondnak a poronodon, itt sorakoznak az italok: epertea, neszkáfé, pezsgő (száraz). Csak kibontottam, nem is az enyém, és lassan szilveszter meg minden, de csak kibontottam. Nem mintha ma este nem ittam volna eleget. Mondom a srácnak, hogy adjon egy fröccsöt vörösborból, erre ad fehérből. Aztán mondom vörösből, erre ad valami rózsaszínt. Szóval nem ihattam sokat, gondolom.
Egyébként is nehezen indult az este. Itthon hagytam pár dolgot, a Rákóczi térről kellett visszafordulni. G. már negyed órája várt ránk akkor. Gondoltam, bocs. Kicsit hosszúra sikeredett az előjáték.
A mulatóban 86 vekker van csak a plafon alatti kis polcon. A falon szerintem úgy plussz harmincnégy lehet. Szóval több vekkerrel mulattam este, mint emberkével. Apunak tetszett volna. Valószínűleg nekiesett volna a nem muködo szerkezeteknek, és reggelre csupa ketyegés, meg kerepelés-csörömpölés lett volna a jussunk. Aztán eszembe jutott, hogy „fiatal lányok”. Van egy pótmamám. Az én koromban már volt egy másfél éves kisfia. „fiatal lányok” hát igen. Inkább fiatal asszonyok. Erről meg persze kedvenc renitens férfihangom jut eszembe, G. mikor azt üvölti a mikrofonba, hogy „kell egy lány, kell egy lány, akit szerethetnél, kell egy lány, egy asszony” de most nem is fontos.
Aztán rágyújtottunk, pedig lehet, nem is akartam. Előtte egy kv, mert mindig leesik a vérnyomásom, aztán legyen, aminek lennie kell. Lett. Színes fények, naplementék, óceán-hullámai, uszonyok, és hatalmas helikopterek. Ez a koncert olyan volt, ami nagyon a helyén. Rágyújtottunk, és rájöttem, hogy ez nem csak úgy van, hanem komoly küzdések mennek, mint mondjuk akkor, amikor „előttem a térkép, mint egy rosszul előhívott fénykép”, hogy ha hirtelen kikapcsolódik (by drummer) az alap, attól még minden megy tovább. Ez olyan, mint amikor én arra gondolok, hogy és akkor némán a szemembe néz, végigsimítja frissen vágott bársonybarna hajamat, és kedvesen megcsókol, mint amikor akkor csókolt, mikor még egyikünk sem tudta, hogy idáig fajul, hogy ennyire az lesz, ami, ami nem, mert sosem lehet, mert annak már elmúlt az ideje. Na, hol is tartottam? Hogy rendben voltak a hangok, és ugyan kicsit megint úgy kezdődött, hogy túl volt hangosítva arra a hetven emberre, ami jósolva volt, és a vekkereknél is kevesebb, de szóval túlságoson rezonált be, aztán mégiscsak a helyükre kerültek a dúrok, és mollok, meg a dallamok is. Bár ez utóbbit nem láttam. Mert csukva volt a szemem. Sokáig. Mintha egyedül lennék, teljesen egyedül, és senki sem támadt, senki sem menekült. Rám mondjuk rám fért volna, de inkább csak táncoltam a karácsonyfa mellett. És kicsit segítettem énekelni a heppi börzdéjt, mert valakinek az volt, de rossz lehet annak így karácsony előtt, nekem szerencsére pont félúton van a szüli-és névnapom is a karácsonyhoz. Persze nem is tudom, hogy így jobb-e nekem. De azt hiszem, hogy nem is jobb, cserébe viszont rosszabb, mert sikerült egy kirakati bábúba beleszeretnem, egy kirakatbabába, akiről annyira tudtam, hogy kockásat ölt, ahogy én is. Egyébként is mindent tudtam az este, még azt is, hogy táncolni fogok azzal a szép-kék-szemű sráccal, aki szürke pulóverben volt, és ráadásul kedves.
Aztán meghallgattuk a mennyből az angyalt is herflin, és persze ezt is magamra vettem, mert a mennyország az egy olyan dolog, mint a disznóól, hogy sokan nem is tudhassák, hogy az milyen, mint ahogy én sem tudtam egészen 14 éves koromig, amikoris láttam, ahogy kibuggyannak a sötétkék erekkel borított nedves kis belek a zsír alól
Na szóval két óra volt cakk um pakk idénre, mert ugye Kapuvárra a ShopStop-ba csak nem megyek le, meg a Másba sem, pedig oda már nagyon kíváncsi vagyok, de szóval szilveszter előtt ez volt „A” buli, meg persze lesz még a Dubcity, meg Colorstar az Almássy-n, meg talán találkozom újra G-vel is, aki tudom, hogy szeretett volna velem táncolni, sőt akár mást is tenni, de így alakult, ahogy most vagyunk, mert csak úgy így lettünk, és bocs mindenkitől, de ez csak egy koncertbeszámoló akart lenni, ami annyit akart mondani, hogy nagyon jó volt, és köszönet érte. Fizetség a természetben. Csak kár, hogy G. pont, pont most kért fel végre az utolsó táncra. Mikor már indulandusz. Aztán G. csendben vacsorát fozött (sütött) magának, és némán szunnyadni tért a túlszobában, nem ott, ahol én. Egyedül vagyok, teljesen egyedül
13:21
