beszámoló [koncert]  2007. október 29. hétfő   11:26

nincsen hozzászólás

  A finn Korpiklaani koncertje mindig a szezon egyik legjobb bulijának ígérkezik, és mivel esztendőről esztendőre fellépnek nálunk, így folyamatosan sikerrel pályáznak az év koncertje verseny toplistájára. Idén már láthattuk őket a Metalmania fesztiválon, és hogy újra tiszteletüket tették hazánkban, egyértelműsíti azt, hogy a magyar közönség kitüntetett figyelmet kap a finn zenekar részéről. Ez érthető is, hiszen a magyar rajongók minden alkalommal kiváló közönségnek bizonyulnak, a Korpiklaani tagjai egész biztosan mindig remek emlékekkel utaznak el tőlünk. Valószínűleg most sem történt ez másként, mert az eddigi fellépések kiváló hangulatának és színvonalának méltó folytatása volt a mai buli. Ráadásul egész komoly fesztivált rittyentettek a Korpiklaani köré, velük együtt 6 fellépő műsorát tekinthette meg az érdeklődő közönség a Folk & Troll fesztivál keretében.
  Jómagam a The Moon And The Nightspirit színpadra lépésével csöppentem be a rendezvényre, így az első két fellépőről, a Dyas-ról és a Yava-ról nem tudok nyilatkozni. A The Moon And The Nightspirit egy hangulatos előadással rukkolt elő, ők akusztikus hangszereléssel játszanak valódi népi ihletésű dalokat, amelyek az ősi magyar dallamvilágot, amolyan sámánisztikus révületet idéznek meg. A két ütősre és akusztikus gitárra épülő zenei alapra Tóth Ágnes énekelt rá andalító hangon, legtöbbször szöveg nélküli dallamokat. Érdekes, meglehetősen egyedi zene volt, amit a The Moon And The Nightspirit-től hallhattunk, szerintem sokak tetszését kiváltotta.
  
  A Dalriada neve immár megkerülhetetlenné vált egy efféle folk-metalos rendezvényeken, így természetesen a soproni csapat is képviseltette magát. A tavalyi Korpiklaani előtt is remek koncerttel örvendeztette meg a jelenlévőket a Dalriada, és idén sem volt ez másként. Öröm látni, hogy a koncerthangulatba eddig is példás módon beleélő, és bőszen hajat pörgető Laura már a színpadon is sokkal oldottabban mozgott, valamint lehajolva kommunikált, pacsizott az első sorokkal. Szóval látható a fejlődés, csak így tovább, ezúton is gratula neki!
  A frontemberi tevékenységet és a konferálást azért továbbra is Ficzek András látta el, a banda pedig összeszokott gépezetként terjesztette elő a jobbnál jobb dalokat. A Vérző Imával kezdtek, de az összeállításban a legjobbnak mondható Jégbontó album dalai voltak túlsúlyban, erről a Galamb, Védj Meg Láng 1. rész, Téli Ének, és az Árpád-házi Margit Balladája került elő. Természetesen a legfrissebb Kikelet lemezbe is beletekintést nyerhettünk a Szentföld és a Tűzhozó erejéig. A koncertet a Walesi Bárdok két tétele zárta, Andris pedig bejelentette, hogy jövőre újabb nagylemez várható.
  Ezúttal is kiváló Dalriada koncertnek lehettünk tanúi, ami nem is csoda, hiszen ez a banda gyenge alkotást még nem tett le az asztalra! Noha némi hamiskás ének még most is becsúszik, de látszik, hogy ezen a téren is sokat fejlődtek. Például néhány énekdallamot picit átformáltak olyan módon, hogy élőben is kiénekelhető legyen.
  Azért is különösen vártam ezt a mai koncertet, mert az A38 hajó legendásan kiváló hangtechnikájával végre már egy igazán jól szóló Dalriada koncertre számítottam. Ez szerencsére teljesült is, és bár a szinti hangja néha összemosta a hangszereket, a végére már minden tökéletes volt.
  Egyébként minden szempontból a legtökéletesebb Dalriada koncerttel a Magyar Szigeten találkoztam, ahol meglepetésemre elképesztően jó hangzást állítottak össze ennek az élőben jól még sosem szóló zenekarnak, valamint a maratoni hosszúságú fellépés során szinte minden dal előkerült, amit valaha koncerten játszottak. Szóval nálam ezt a Magyar Szigetes élményt nem nagyon lehet überelni, de a mai buli is elsőrangú volt.
  
  A Kivimetsän Druidi neve nekem nem csengett ismerősen, de úgy látszik nálunk mégis sokan kedvelik a zenekart, hiszen óriási üdvrivalgás fogadta őket, valamint többen a szövegeket is együtt énekelték a csapattal. Érdekes társulat voltak, a szintis blekkmetálos arcfestéssel és csuklyában lépett színpadra, több tag Ensiferumos harci díszben feszített, valamint egy gótikus kinézetű énekesnő is tartozik a bandához. Zeneileg nem könnyű körbeírni őket, a már említett Ensiferum-ra jellemző pattogós, pörgős harci indulók és hörgős/károgós ének, valamint zakatolós thrash riffek, illetve némi pogány black metal hatás mind megtalálhatók a Kivimetsän Druidi alkotásaiban. A zord énekhang mellé a tűzvörös hajú hölgyemény szolgáltatott dallamos, esetenként áriázós éneket.
  Hamar rá lehetett hangolódni a zenére, a közönség lelkesen fogadta a finn banda aprítását. Látszott, hogy a lelkesség a színpadon is jelen volt, a félmeztelenül nyomuló basszusgitáros különösen élvezte a rajongókkal való kapcsolattartást, még sört is elfogadott tőlük. Az énekesnő elsőre amolyan jégkirálynőnek tűnt, ahogy illegette magát a deszkákon, de aztán hálás mosoly keretében ő is lehajolt a közönséggel pacsizni, szóval végül belőle is sütött a jókedv. Ő egyébként egy kisebb szólóblokkot is kapott a koncert vége felé.
  A kezdeti tudatlanságom ellenére nekem bejött a Kivimetsän Druidi előadása, és a stabil hazai rajongóbázis mellé valószínűleg további tagokat is toborzott a zenekar ma este. Élvezetes, zúzós produkció volt, sikeresen megmozgatták a nyakcsigolyákat. Egyedül az énekesnő alkalmankénti áriázásai rontottak kicsit az összképen (legalábbis nálam), de a dallamos éneke viszont egyéniséget ad a bandának. Reméljük legközelebb is hasonlóan sikeres koncertet adnak majd nálunk.

  Következett az est attrakciója, a Korpiklaani, akikre nagyjából teltház volt kíváncsi az A38-on. A banda ismertsége és megbecsülése az egekben van nálunk, nem csoda, hogy imádnak Magyarországon koncertezni. Az év eleji Metalmania-s fellépésük sajnos önhibájukon kívül meglehetősen szűkösre sikerült, de most itt volt az ismétlés lehetősége. Már elhelyezték Jonne szokásos szarvasagancsos mikrofonállványát, tehát mindenki feszülten várta a kezdést. Némi introt követően színpadra ugrott a zenekar a Journey Man-nel, és megkezdődött a bulizás! A hangzás mindvégig tökéletes volt, így semmi sem gátolta a koncert élvezhetőségét. Persze a nyomulás is megindult, kavargott a nézőtér. Volt aki táncolt, volt aki hajat rázott, volt aki ugrált, szóval mindenki megtalálta a hangulatához és vérmérsékletéhez illő mozgáskultúrát. Sőt, a közös ugrálások kihatottak az egész hajó stabilitására, szóval a szó szoros értelmében falrengető hangulat uralkodott a koncerttéren.
  A Korpiklaani társulata vigyorogva húzta a talpalávalót, amely jórészt a 2005-ös Voice Of Wilderness és a 2006-os Tales Along The Road albumok nótáira épült. Ezúttal viszont a legfrissebb lemezről, az idén megjelent Tervaskanto-ról is az átlagosnál több dal került a műsorba, szóval a setlistben elhangzott néhány különlegesség. A Korpiklaani, Veriset Aparat, Happy Little Boozer, Tuli Kokko, Cottages & Saunas, Ryyppajaiset, Tervaskanto, Palovana, Hunting Song dalokat játszották az említett kiadványokról, de persze a Spirit Of The Forest című debütalbum is megidézésre került a Wooden Pints és Pellonpekko nótákkal.
  
  A legőrültebb tag kétségtelenül a gitáros/énekes Jonne, akinek az ábrázatáról egy erdőirtó láncfűrésszel sem lehetett volna levakarni a huncut vigyort. Ő aztán részt vett mindenben, a súlyos headbang-elésben, a színpadi mókázásban, sőt gitárját letéve jobbra-balra szaladgált fékeveszetten a deszkákon. A gitáros Cane és a hegedűs Hittavainen is rendesen bemozogták a színpadot, utóbbi még egy kisebb szólólehetőséget is kapott. Hasonló kiállás megillette a tangóharmonikás Juho-t is, ő szintén előadott egy hangulatos szólót. Bár önmagában egy ilyen harmonika-muzsika még Lakodalmas Lajos műsorában is elférne, itt azonban kellemes pihenés volt ez a sok nyomulós szám között. Juho egyébként úgy tűnik nagyon hangulatember, mert olykor a hajpörgetésig bele tudja élni magát a zenébe, most viszont csak méla ábrázattal ácsorgott a posztján. Jarkko Aaltonen basszusgitáros sem az a sokat mozgó típus, viszont belőle sugárzott a jókedv, fülig érő mosollyal nyugtázta a közönség lelkesedését. Érdemes még megemlíteni a dobos Matti Johanssont, aki a lemezeken cifrázás nélkül, meglehetősen egysíkú módon, bár ízletes dobtémákkal szerepel, a koncerten viszont hozzápakolt pár ügyes pörgetést és némi cifrázást, valamint nem kegyelmezett a duplázónak sem.
  A buli végén előkerült a legendás Beer Beer, amely során Jonne sört osztogatott a közönségnek, a Midsummer Night-ot pedig már gitár nélkül, egyenesen az első sorok arcába énekelte. A legvégén még utoljára ivásra buzdított a csapat a Let´s Drink képében, majd hosszas búcsúzkodás, és pacsizás keretében véget ért a koncert.
  Bár a fentebb ismertetett setlist, amelyben minden fontosabb szám szerepel, és a ritkaságszámba menő új dalok impozánsnak tűnnek, de valójában a csapat így sem játszott többet 1 óránál, ami tőlük azért egy kicsit vékonyka. 2-3 nóta még bőven elfért volna, például az egyik nagy slágerré kinőtt Under The Sun, de szívesen meghallgattam volna a 2006-os lemezről a Rise és a Kirki dalokat is. Na mindegy, annyi viszont biztos, hogy ezúttal is egy bombasztikus Korpiklaani koncertnek lehettünk tanúi, a többi fellépő zenekarral karöltve pedig összességében egy kiváló est volt a mai. De már így is sokat firkáltam, szóval „let´s drink!”

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: