hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2007. október 30. kedd   13:41
nincsen hozzászólás

szerző: Bandi
Esbjörn-Svensson Trió (E.S.T) a Millenárison
2007. november 13. kedd 20:00. Budapest - Millenáris

  Izgalmas zenei utazáson vehet részt az, aki november 13.-án kilátogat a Millenárisra. Korunk egyik modern progresszív jazztriója az E.S.T. látogat hozzánk, hogy zenei utazásával elvarázsolja a magyar közönséget. A 2005-ben kiadott Viaticum után 2006 őszén megjelent a következő zenei útikönyv a Viaticum szerves folytatása a Tuesday Wonderland.
  
  Az E.S.T., a magukat jazzt játszó popzenekarnak definiáló trió a jazzból közelítve próbál rokonságot találni a rockzenével a hiphoppal, a drumn bass-el, és minden más zenei műfajjal, közte az európai komolyzenével is. Nem kis sikerrel, hiszen a klasszikus zongora-bőgő-dob felállással valami olyan hihetetlen letisztult ösztönös jazzt játszanak, hogy abból kevés akad még Svédországban is. A skandináv népekre jellemző, hogy nagyon egyszerű dolgokból alkotnak maradandót és ez nemcsak a képzőművészetükre, hanem a zenéjükre is igaz így az Esbjörn Svensson Trióra is.
  
  A zenekar története úgy indult, mint az összes nagy rakendroll csapat karrierje: Esbjörn Svensson (zongora) és Magnus Öström (dob) együtt nevelkedett és mindketten dobosok akartak lenni. Magnus kapott a szüleitől dobfelszerelést, így Esbjörn-nek maradt a zongora. Gyerekkoruk és fiatalságuk a zenei kísérletezés jegyében telt, mivel zenetanárhoz soha nem jártak. Így megőriztek magukban és zenéjükben valami ösztönösséget, valami hatodik érzéket, amit megtanulni nem lehet s talán ez az őserő a sikerük titka. 1993-ban csatlakozott hozzájuk Dan Berglund (nagybőgő). A trió azóta állandó felállásban játszik, túl vannak tíz nagylemezen, az 1997-ben kiadott Winter in Venice elnyerte a svéd Grammy-díjat, a következő lemezükkel a From Gagarin´s Point of View-al nemzetközi hírnévre is szert tettek, írtak filmzenét, játszottak a legnevesebb jazzfesztiválokon, mint a Montreux-n, vagy a JazzBaltica-n. A kritikusok és a közönség egybehangzó véleménye szerint az E.S.T. az egyik legprogresszívebb jazztrió napjainkban, és ezt számos díjjal is alátámasztották (1995 és 1996 Esbjörn Svensson Svédországban az Év Jazzmuzsikusa 1998 az Év Legjobb Dalszerzője stb).
  
  Aki egy igen izgalmas zenei utazáson kíván részt venni, kérem, öltse magára a szebbik ruháját, vegye elő a jobbik modorát, menjen le alfába, és találkozzunk a Millenárison november 13-án este nyolckor.
  
  Jegyár:
  Elővételben 5. 400 Ft
  A program napján 5. 900 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Megint Budapesten koncertezik Sting
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 septicmen     jared leto    chuck schuldiner    dornenreich    farrelly    over promises    adam young    the unknown    long distance calling    pribojszky mátyás    blues b.r. others    boris    jorn lande    into darkness    guns n’ roses    public image ltd.    piramis    civil sziget    yonaka    heidenfest 2010    abandon all hope    timberlake    zöld lámpás    elvis jackson    tom waits  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!