hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2007. szeptember 22. szombat   12:18
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Újra Rémálom a Nyár utcában
2007. szeptember – november, Budapest - After Music Club (ex-Marco Polo Club, VII. Nyár u. 6.)

  Szeptember 20-án újra visszatértek a Rémálmok a Nyár utcába. Budapest egyik legrégebbi, 5 évvel ezelőtt született rendezvénysorozata egy éves kihagyás után indul be ismét, méghozzá - ahogy az a névből is sejthető - a régi, ám időközben megújult és nevet váltott helyszínen, az After Music Clubban.
  
  2002. szeptember 27-én rendezték az első bulit Rémálom a Nyár utcában néven, az egykori Marco Polo Clubban. Ez a klub közel négy évig volt minden pénteken a rendezvénysorozat otthona. A programkínálat az évek során sokat színesedett: a kezdeti dark gothic zenekarok mellett az utolsó években már a legkülönbözőbb rock- és metalbandák is szerepeltek a színpadon és az afterparty-k programjában - minden, amiben ott a rock´n roll életérzés.
  
  A Marco Polo Club 2006. októberi bezárásával úgy tűnt, hogy a rendezvénysorozatnak is befellegzik, ám az újjávarázsolt, és After Music Club néven ismét megnyitott Nyár utcai pincehelységbe egy év kihagyás után most visszaköltözik a Rémálom szelleme. A koncepció és a non-stop rock´n roll nem változik, az időpont és a belépő ára azonban igen: mostantól minden csütörtökön három zenekarral és hajnalig tartó bulival várnak minket a szervezők, méghozzá belépti díj nélkül.
  
  Rémálom a Nyár utcában sorozatban többek között a Variola, a Moon, a Holt Költők Társasága, a Nulladik Változat és a Stereochrist lép majd fel, láthatunk egy remek Opeth tribute zenekart, és lesz egy doom est is a Penta Concordiával. A DJ pult mögött a már jól ismert Jesper mellett Heaven´t és Adam válogatja majd a hajnalig tartó rockbuli dalait.
  
  Minden rémálom buli ingyenes.
  
  2007. szeptember 27., csütörtök 19.00 óra
  
  Nulladik Változat, Holt Költők Társasága, Fred koncertek
  Afterparty: Jesper, Heaven´t, Adam_
  
  2007. október 4., csütörtök 19.00 óra
  
  The Moon, Neverland, Gyöngyvér koncertek
  Afterparty: Jesper, Heaven´t, Adam_
  
  2007. október 11., csütörtök 19.00 óra
  
  Stereochrist, Zippo, Sunday Fury koncertek
  Afterparty: Jesper, Heaven´t, Adam_
  
  2007. október 18., csütörtök 19.00 óra
  
  Variola + vendégzenekarok
  Afterparty: Jesper, Heaven´t, Adam_
  
  2007. október 25., csütörtök 19.00 óra
  
  Opeth Tribute, Gaslight, Sollen koncertek
  Afterparty: Jesper, Heaven´t, Adam_
  
  2007. november 1., csütörtök 19.00 óra
  
  Doom night: The Penta Concordia koncert



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 reese witherspoon    mocsok 1 kölykök    thekillingscreens    bloody roots    barney és a nők    foster the people    paolo fresu    bedlam    satyricon    tokody ilona    kajgün    yzzo    hexis    aborted    halott pénz    bookmarks    amber schmidt    pacino    mickey rourke    ossian    factorial-x    mentor    adam darski    johnny english    zagar  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!