hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2007. szeptember 8. szombat   16:53
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
R-GO 25 éves jubileumi szuperkoncert
2007. szeptember 15. Budapest - Kisstadion

  Az R-GO együttes 25 év után újra együtt az eredeti felállásban lép színpadra a Kisstadionban. Bár már adtak itt koncertet, most nem vonul fel az R-GO egyetlen más korszaka sem, csupán az a nyertes csapat, akik beírták magukat a hazai poptörténelembe: Szikora Róbert, Környei Attila, Kozma Tibor, Holló József és Barile Pasquale megmutatja, hogy a Csiki-dam még mindig él!
  
  A nagyszabású koncerten eddig még (tényleg) nem látott színpadkép fogadja a nézőket, amelynek díszleteit Kentaur tervezi majd. A koncerten elhangzanak az R-Go legnagyobb slágerei, így többek között a Ballag a katona, a Szeretlek is + nem is, a Létezem vagy a Bombázó.
  Ami pedig igazán szenzáció, a régi slágerek stílusában és hangulatában a fiúk 20 év után először új dalokkal, új stúdióalbumot készítenek!
  
  Az említett album a tervek szerint a koncert napján jelenik meg egy exkluzív könyvvel a zenekarról.
  
  1982. októberében Szikora Róbert kiválik a Hungáriából, felhívja egykori barátját - zenésztársát, Környei Attilát, hogy alapítsanak közös zenekart.
  Novemberre kialakul a végleges tagság : Szikora Hóbert, Környei Attila, Holló József, Kozma Tibor, Barile Pasquale
  
  1983. februárjában kerül sor az R-GO első fellépésére a Körcsarnokban, kiegészülve két gidával (Clavier Charlotte). Szeptember 6-án megjelenik az R-GO című album (arany, majd platina). Április-májusban elkészül az Amulett.
  November-decemberben téli turné új gidával (Keller Betty). December 8-9-én kettős koncert a Nemzeti Sportcsarnokban.
  
  1985. februári Popmeccsen az Év együttese ismét az R-GO Április-májusban elkészül a Szeretlek is + nem is. Júliusban megjelenik a harmadik nagylemez (arany és platina).
  Szeptember 7-én koncert a Kisstadionban. Október-novemberben elkészül az Így jácctok ti zenei anyaga. November 11-én fellépés a Segít a dal segélykoncerten, ismét új gidával (Bogdán Marian).
  
  Az R-GO zebra-korszaka máris hagyománytörően indult, hiszen a soron következő album felvételei külföldön készültek, ellentétben az előzőekkel, a lemezborító pedig nem mondott semmit első ránézésre, ellentétben az előzőekkel.
  Az album feléneklése és végső keverése Münchenben történt, egy bizonyos Tibor /és nem László/ Lévay stúdiójában. Róbert egy rádióriportban előzetesen úgy nyilatkozott, hogy az album a Te csak mindig akkor sírsz címet kapja.
  Róbert hazaérkezett, majd nekiláttak a nagyszabású gida-kerestetiknek. Miután megtaláltatott Kriszta és Barbara, első bemutatkozásuk éppen az elmaradhatatlan évi „pankrációra” esett. A Popmeccsen Évike is fellépett velük a Rég várok valakire dallamára. Az R-GO és Róbert négy díjat hoztak el.
  Júliusban megkezdődött az R-GO újabb nagy diadalmenete. Novemberben megjelent az Így jácctok kinn nagylemez, és elkészült a Szeánsz videokazetta.
  
  Az öltözék már meg volt, már csak a zenét kellett hozzá kitalálni. Miután vészesen közelgett a szokásos évi MIDEM, legjobb megoldásnak az látszott, ha az R-GO nemcsak a közép-kelet-európai külsőségeket, hanem a magyar zenét is megpróbálja importálni. Felvették a stúdióban a Hej Dunáról fúj a szél kezdetű nép sláger alapján a Tánya című dalt.. Barbi, Róbert és Lali teljes proletárszerkóban elindultak a Riviérára szerencsét próbálni.
  Itthon hatalmas feladat állt előttük: be kell jelenteni a magyar közvéleménynek, és elsősorban a rajongóknak, hogy fel a csiki-damot a padlásra, elő a nagypapa bakancsát, meg az apuka brigádjelvényeit.
  Az R-GO hatodik, és a klub ötödik születésnapjára nem jött el valamiért Barbi és Paci, ami arra ösztönözte Róbertet, hogy Geszti Péter és a televízió nyilvánossága előtt bejelentse: az R-GO megszűnt, mától csak Szikora Róbert és az R-GO Proletars létezik.
  
  Utolsó közös lemezük a Rég várok valakire volt 1986-ban. A klasszikus felállású R-GO története pedig most, 2007-ben folytatódik szeptember 15-én a Kisstadionban!
  
  Díjak:
  
  Az év énekese: Szikora Róbert
   Az év együttese: R-GO
   Szűcs Judittal Grand Prix-díjat kap az USA-ban
  1984.
  Az év komponistája: Szikora Róbert
  Az év együttese: R-GO
  Az év dobosa: Barile Pasquale
  
  1985.
  Az év lemeze: Szeretlek is + nem is
  Az év embere: Szikora Róbert
  Az év zenekara: R-GO
  Robi az év zeneszerzője és szövegírója
  
  1986.
  MTV Nívó-díj
  ORI Nívó-díj
  Máltai fesztivál nagydíja
  
  1988.
  Curacao-fesztiválon szerzői díj
  eMeRTon-díj
  
  1990.
  Az évtized zenésze cím
  
  1991.
  FIDOF-díjjal tüntetik ki a győztesek fesztiválján Los Angelesben
  Hayama Tosio Hollywood Békedíj
  Honvédelmi Minisztérium aranytőrje az Angyalbőrben című film zenéért
  
  1993.
  Az év szexszimbóluma
  
  1994.
  Klipfesztivál közönségdíjas rendezője
  
  1998.
  A TV1 legnézettebb műsora a Hangszál, Szikora Róbert zenei vetélkedője
  
  1999.
  Az év koncertje, R-GO Kisstadion
  
  2000.
  New York-i koncertjén a leglátogatottabb nemzeti zenekar a Queens Clubban



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 solution    secret chiefs 3    as heavens collide    stone    shinedown    album    tius norma    the dillinger escape plan    silent screams    uma thurman    újhold    kaltenbach open air    logan lerman    edith piaf    lady gaga    judas priest    seven kingdoms    tyr    the elijah    brutal knights    gumiláb    new lows    virgin steele    kovács patrícia    tátrai band  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!