beszámoló [fesztivál] 2000. december 22. péntek 15:58
nincsen hozzászólás
szerző: Mjásznik PálácsUFÓ-k, ne menjetek haza! 2000 december 15, Bem Rockpart
Aztán hazamentünk. Az úgy volt, hogy néhány ember észrevette: tűnnek az értékek elfelé, de durván. És vajon kik vihetik el? Az embereknek ugye biztos nincs szükségük olyasmire mint irodalom, meg kultúra, meg ilyen drága és teljességgel felesleges dologra. Hát akkor kik? Tán a zége nandalog. Na igen. Ha nem az emberek, akkor csak az UFÓ-k lehetnek a tettesek. Az úgy lehetett, hogy a kis szürkéknek, (és a nagy zöldeknek, meg a közepes liláknak, meg a feleakkora csáposoknak, stb, stb...) egyszer csak elegük lett. Talán nem találtak parkolót (valószínűleg ezért fejleszthették ki a lebegést), vagy más miatt sokaltak be, egyszóval fogták magukat, összepakoltak, aztán húzás haza, de rohamléptekben. Mielőtt azonban végképp átallőtték volna magukat egy másik galaxisba (izmos kulturális értékek, mindenki eredeti, ingyen parkoló) fogták magukat, összegyűjtötték az emberi faj számára teljesen feleslegesnek ítélt értékhalmazt, aztán, hogy ne vesszen el, jól kilőtték a világűrbe, hogy az egész cuccot magukkal vihessék. De akkor aztán kapcsolt az értelmiség. Ha ezek mindent elvisznek, akkor innentől kezdve lőttek a kultúrának, megesz az egészet a fene ott ahol van, le lehet húzni a rolót, győzött Rosalinda. Teendő: meg kéne győzni ezeket a pesszimista kis földönkívülieket, hogy azért a Földön van értelmes élet, és talán mégsem kéne olyan durvára venni a figurát értékmentés ügyben. Talán egy jelentős érték (ld.: művészet) koncentráció elégséges a cél eléréséhez. Úgyhogy némi művészemberek úgy döntöttek, legyen! És lőn.
December tizenötödikén, pénteken este, a Bem Rockparton hatalmas értékkoncentráció történt, síppal dobbal nádihegedűvel, „Ufók, ne menjetek haza!” címmel.Össze is ugrott vagy hetven ember (már ha voltak annyian) hogy visszacsalogassa a Földre azokat akik nem odavalók. Erről mindenkinek volt saját véleménye, nekünk drMáriáss fő ufomarasztaló mondta meg a tutit hazamenetel ügyben. Bemelegítésképpen a PBÚ költők olvastak fel verset-prózát, és a tömeg közé csöppent néhány csepp „Regényesszencia” is, a világirodalom legrövidebb nagyregényéből (körülbelül egy MP3-hoz lehetne hasonlítani a töménységet, de így is élvezhető, minden szó súlyos tízoldalak összefoglalása, kifejezetten a Ma Embere használatára teremtve) Aztán csak a zene, a zene. Volt hangtorzolás, Gál József által.
Volt egy csodálatos hangszer, ha jól értettem Tremelin, hozzá se kell érni azt nyomja a búgit. Valami lelkes szovjet találta fel, Tremelin professzor nevezetű, egy mérlegkiállításon mutatta be a húszas években, Leninnek pedig nagyon megtetszett az ötlet. (Eredetileg betörésvédelmi célzattal lett kitalálva). A professzor később Amerikában fejezte be küzdelmes életét, mint a KGB áldozata. Na igen az emigráns szovjet tudós sors. A hangszer hangja leginkább egy, az utolsó leheletével a kínai tornacipőipar sanyarú helyzete ellen tiltakozó haldokló kékbálnáéra emlékeztet, egyszóval nem a szokványos vendéglátós szintetizátor. A tudós szomorú történetéhez mellékletként még járt egy valódi madagaszkári táncosnő is, masszív UV fény körettel.
Aztán, az egész betetőzéseképp, jöttek a Tudósok. Eddigre már annyi volt a földönkívüli a teremben, hogy csak na. Szóval jöttek drMáriássék, és elkezdték a vendégmunkás táncházat, hogy végleges maradásra, és állampolgárságért folyamodásra bírjanak legalább ötezer UFÓ-t. Aztán vége lett. Nem rajtuk múlott, de dögfáradtak voltunk, úgyhogy szépen csendben elsunnyogtun haza.