interjú [hazai hangok]  2007. szeptember 6. csütörtök   16:14

nincsen hozzászólás

  Ha jól tudom elég fiatalon kezdtél el zenélni. Nem mindennapi története van annak, hogy kerültél a basszusgitár közelébe. Elmeséled nekünk?
  
  Hát, azért annyira nem voltam fiatal, úgy 16 lehettem a kezdet kezdetén, van, aki ilyen korára már szinte profi! Szóval, az úgy volt, hogy volt akkoriban egy jóbarátom, akivel közösen rajongtunk a rock zenéért, ő őrült AC/DC, majd Guns N Roses, én meg fanatikus Iron Maiden rajongó voltam. Így hát egy idő után adta is magát a dolog, hogy zenekart kéne alapítani, főleg, hogy addigra ő ezt már amolyan gyerekes szinten meg is tette két unokatestvérével. Mondta is nekem, hogy az egyik unokatesója lenne a szólógitáros, a másik a dobos, ő pedig, a megmaradt lehetőségek közül, mivel énekhangja nem volt, hát ritmusgitáros akar lenni. Én pedig titkon örültem is ennek, mert mindig is a basszusgitár volt a legszimpatikusabb hangszer. A szólózás, vagy a dobolás nem igazán érdekelt, de a riffeket szívesen nyomtam volna, azt meg egyáltalán nem értettem, miért akar ő ritmusgitáros lenni, hiszen azon csak 4 húr van és tök uncsi a háttérben pengetni. Aztán ekkor még csak elméletben voltunk zenekar egyszer a Metallica Holier Than Thou című számát hallgattuk együtt, ahol van egy basszuskiállás és én meg mondtam előtte, hogy most jön a fasza ritmusgitár rész! Na, itt derült ki, hogy bizony én összekeverem a hangszereket... :) Ő pedig hamarosan elkezdett gitártanárhoz járni, így nekem maradt az igazi basszusgitár és én kényszerültem a háttérben történő pengetésre... :) Ennyi a sztori. De azért nem bántam meg, sőt hamar bele is szerettem, ma már az életem értelme! A basszusgitár egy nagyon klassz hangszer, mert ugye félig dallam, félig ritmus hangszer. Ezért úgy érzem, amikor számot írunk, kicsit mindkét fél vagyis a gitáros/szintis, illetve a dobos fejével egyaránt tudok gondolkodni és ez jó rálátást biztosít nekem, amikor meg kell hangszerelni egy új nótát. És persze az sem utolsó szempont, hogy nem kell rá sokat költeni! Elég egy gitár, egy kábel, meg egy erősítő, nem feltétlenül kell hozzá effektpedál, meg ez, meg az... Igaz, a húr viszont drágább, mit egy gitárra! Ja és a magasságom miatt azt hiszem, jobban is áll rajtam a hosszú nyakával, mint egy picike gitár! :)
  
  Régebben nem egy zenekarban gitároztál vagy énekeltél. Az Everwood zenekarban nem halljuk a hangod, csak a gitárod hangját. Nem vágysz arra, hogy énekeljél is? Melyiket szereted jobban? (éneklés vagy gitározás)
  
  Hát ez fogós kérdés. Az a helyzet, hogy énekelni imádok. Na ez az, amit viszont már egészen kicsi korom óta művelek ez persze akkor még mást jelentett, de a lényeg, hogy mindig is sokat énekeltem és ha egyszer választanom kéne a bőgő és az éneklés között, azt hiszem, némi habozás után ugyan, de az utóbbit választanám. Csak hát van egy kis bökkenő: bár nem tartom rossznak a hangom, azért olyan túl jónak sem, mert sajnos nem igazán különleges. Hiába gyakoroltam sokat az éneklést, sőt, amikor egy ideig én voltam az Everwood énekese még tanárhoz is jártam, ahhoz, hogy egy ilyen jellegű zenekarban én legyek az énekes, hát ahhoz sajnos kevés. Pedig valamennyire a helyes technikák alapjait is elsajátítottam, ma már próbálok szabályosan énekelni, de maga a hangom nem annyira karakteres. Balu, az énekesünk szerencsére egészen más tészta, mert úgy gondolom, neki igazán klasszak az adottságai, én sajnos meg sem közelítem azt, ami neki van a torkában... Ugyanakkor úgy érzem, egy más jellegű csapatban volna mit keresnem a mikrofon mögött. Az egyik kedvenc rockzenei stílusom a dark/gothic és egy ilyen zenéhez szerintem passzolna a hangom. Próbálkoztam is beindítani egy ilyen csapatot korábban, nem is egyszer, csak ezek sajnos rendre befuccsoltak. Szóval úgy tűnik, marad nekem a háttérvokál a jó öreg Everwoodban, úgyhogy kicsit azért hallani a hangom!
  
  Idén jelent meg 4. hangzóanyagotok. Milyen hatással volt rád a lemez? Mesélj valamit a lemezfelvételről/lemezről!
  
  Hogy pontosítsak, ez valóban a 4. anyagunk, de az első kettő (Újjászületés; Jeanne D´Arc Never Surrender) még csak demó volt, úgyhogy az igazán fontos dolgok a 2005-ben megjelent Mind Games című első albumunkkal kezdődtek. Azzal léptünk be a szintérre, azzal sikerült külföldi kiadót találnunk, egyszóval az volt az első komoly lépcsőfok. Idén júniusban jelent meg The Raven´s Nest címmel a második album, amivel reményeink szerint ismét sikerül egy nagyot előre lépnünk!
  Pár szót az új lemezről: ez egy nagyszabású, 15 számos anyag 3 különálló történet zenébe foglalása, melyek Atesznek, a szintisünknek köszönhetően novella formájában a CD multimédia részén elolvashatóak és legfontosabb részletei a borítóban is megjelennek.
  Emellett fontos még, hogy nemrég készült el harmadik videóklipünk a Cant Rain Forever című számra, amely hamarosan a honlapunkról letölthető lesz!
  És hogy milyen hatással volt az új album? Nem szeretném ezt a kérdést magamra kihegyezni, inkább a zenekarra fókuszálnék, a saját nézőpontomból persze. Azt hiszem, sokkal inkább egységbe kovácsolta a csapatot, mint előtte volt. A helyzet az, hogy nagyon kemény volt a lemezfelvétel időszaka. Tudod, a Mind Games idejében még azon könnyű helyzetben voltunk, hogy szépen nyugisan írtuk a dalokat, aztán amikor úgy éreztük, már van egy egész lemezanyagnyi nóta, elmentünk a stúdióba felvenni őket. Persze azért ez sem volt olyan egyszerű gondolok most az anyagiakra, ami nagy megterhelés volt mindnyájunknak de azért az nem tartozik az alkotói oldalhoz. Hát most más volt a helyzet, mert lemezszerződéssel rendelkező zenekarként már kötelezettségeink voltak, pl. határidőket kellett betartanunk. Kezdődött azzal, hogy október elejétől foglaltuk le a stúdiót, ehhez képest augusztus elején még az album fele sem volt meg. Nagyon fel kellett kötnünk az alsóneműt, de sikerült befejeznünk a dalírást szeptemberig, onnantól már csak gyakoroltuk a nótákat. Úgy látszik, serkentőleg hat ránk a szoros határidő! :) Aztán elkezdtük a stúdiózást, az viszont, rajtunk kívül álló okok miatt elhúzódott, konkrétan a megbeszélt 2006 december helyett csak idén februárra lett kész. Már emiatt is éppen elég feszültek voltunk, amin tovább rontott az, hogy a borító is csak az utolsó pillanatban állt össze és a novellák fordítása is elhúzódott, szóval iszonyú stresszes időszak volt az a pár hónap. Azt hiszem, valamennyire meg is sínylette a kapcsolatunk a zenekaron belül, mert ugye egy ilyen hülye helyzetben, amikor te nem tudsz mást tenni, csak várni és idegeskedni, mindig a hozzád közel állókon csattan az ostor... De az utolsó pillanatban csak sikerült végeznünk mindennel, nagyjából úgy, ahogy terveztük és sikerült átvészelnünk ezt a kemény időszakot. Ez pedig meg is erősített bennünket és egyben a zenekart. Megint sok új dolgot tanultunk, egymásról is, amit remélem, a jövőben kamatoztatni tudunk, hogy legközelebb már könnyebben menjenek a dolgok, ha ilyen helyzet állna elő!
  
  Mutasd be légyszi a zenekart! Hogy jellemeznéd tagokat? És a többiek, hogy jellemeznek téged?
  
  Nos, kezdjük talán Atesszal. (Tänczer Attila billentyűs) Mi ketten alapítottuk annak idején a zenekart, idén októberben lesz 10 éve. (Hogy megy az idő) Ateszról tudni kell, hogy egy született zenei zseni, ha valaki tehetséges, hát ő aztán messzemenően. Ő az, aki a legnagyobb mértékben meghatározza a stílusunkat, hiszen ő a fő dalszerző. Ahogy másnak a tévézés, számítógépezés, olvasás, nála a számírás is egyfajta általános tevékenység, valahogy úgy tudom őt elképzelni otthon, hogy hazamegy, kajál, tévézik, fürdik, számot ír, lefekszik aludni. Na, melyik volt a kakukktojás, ami nem túl tipikus dolog? Hát persze, hogy a fürdés! :))) Na, de komolyra fordítva a szót, tényleg hihetetlen képességekkel van megáldva, ha dalszerzésről van szó. Mindig jó előre megírja a számait, amiket aztán legalább húszszor átdolgoz, mire mi egyáltalán meghall(hat)juk az eredményt. Ha pedig együtt, a próbateremben írunk egy dalt és elakadunk, neki mindig van valami használható ötlete, hogy továbbgördítsük a szekeret. Mi ezt úgy szoktuk hívni, hogy csak felnyúl a polcra egy témáért! Amúgy meg egy hihetetlen poéngyáros arc, ha formában van, még ennyi év után is betegre tudom röhögni magam a hülyeségein! :)
  Következzék Balu. (Koncz Balázs énekes) Amikor a többiek jellemzéséről van szó, mindig azt szoktam mondani, ha Atesz az ész, akkor ő a szív! Balu tényleg szívét-lelkét beleteszi ebbe az egészbe ahogy persze mindannyian de nála ez örökös szervezéssel, pörgéssel, ötleteléssel párosul! Ő a zenekar arca, a fő szervezőnk és ő az, aki nélkül hiába lennének a klassz dalok, még mindig a próbateremben kuksolnánk. Balura azt hiszem maximálisan igaz, hogy MER álmodni, mindig újabb és újabb ötletekkel áll elő, hogy mit, hol és hogyan kéne tennünk, emellett egy nagyon szívélyes, közvetlen arc, ennek segítségével el is értünk már jó pár olyan dolgot, melyekről sok zenekar csak álmodik! A nagyszerű hangjáról már beszéltem, arról viszont még nem, hogy emellett a dallamérzéke is nagyon ott van! Akármilyen számot írunk, ő szinte mindig kapásból olyan fogósakat tud énekelni rá, hogy egyből megjelenik az a bizonyos vigyor az ember arcán, amikor hallja! Számíráskor ez az utolsó fontos fokmérő, hogy az adott nóta igazán fasza lett!
  És most jöjjön Feri. (Farkas Ferenc gitáros) Atesszal és Baluval ellentétben róla leginkább a higgadtságot és megfontoltságot lehetne megformázni. Egy csendes srác, aki igazán keveset beszél, de a szavaira mindig oda kell figyelni, mert amit kimond, azt alaposan megrágja előtte, ezért azoknak mindig súlya és jelentősége van. Az utolsó ember, aki bárkit is megbántana a világon, higgadtsága pedig egy fontos tényező a zenekari egyensúly fenntartásában. Zenei oldalról is nagy szerencsénk volt, amikor ráakadtuk annak idején. Az Everwood mindig is erősen billentyűcentrikus zenét jászott és lássuk be, a legtöbb villantós gitárosnak nem igazán fekszik, hogy nem feltétlenül ők vannak a középpontban. Szerencsére Feri szerénysége miatt ez, mióta köztünk van, soha nem okozott problémát, ami persze nem azt jelenti, hogy elnyálasodott gumizenét nyomnánk, Feri 7 húros gitárjával pont elég keménységet és dögöt visz a számokba, csak azt, hogy a részéről sosem merül fel a gitárosokra gyakran jellemző túlzott ego problémája. Ne felejtsük el azt sem, hogy a srác egy műszaki zseni, bármilyen technikai jellegű probléma merül fel, szinte azonnal orvosolni tudja. Emellett meg még a videó szerkesztéshez is konyít, mindhárom klipünk elkészítésében oroszlánrészt vállalt.
  És végül, de nem utolsó sorban Toi. (Szabó Tamás dobos) Ő az, akit mindig úgy hívok, hogy Toi mester és nem véletlenül. Azt hiszem, mindenkinek, aki igazán komolyan akarja venni a zenélést, Róla kellene példát vennie. Hihetetlen eltökéltséggel, céltudatossággal, profizmusra való törekvéssel közelít a doboláshoz. A legkisebb dolgot is megtervezi, az alapoktól építi fel önmagát és tudását, semmi fontosat ki nem felejtve, ha úgy tetszik, kőről-kőre, úgy, hogy egyetlen darabkát sem hagy ki. Semmi olyanba nem kezd, amivel nincs tökéletesen tisztában, neki csak a profi hozzáállás lehet mérvadó. Komolyan mondom, én még nem láttam ilyen embert és bár mindannyian igyekszünk a lehető legtöbbet beletenni ebbe az egészbe, mégis ő az, aki leginkább nagybetűs Zenészként áll hozzá közülünk. Emberileg pedig egy nagyon empatikus személyiség, mindig próbál a másik fejével gondolkodni, ugyanakkor ki is mondja, ha meg van győződve valamiről, még akkor is, ha tudja, hogy valakinek fájhat az igazság, ha ezzel úgy ítéli meg, hogy előrébb tudjuk mozdítani a dolgokat. Nagyon jó rálátása van egyébként mindenre és amit mond, mindig megszívlelendő.
  Nos, ami pedig engem illet. Én vagyok a zenekarban az ügyeletes ellenzék. Mivel mindig több oldalról próbálok körüljárni mindent, ami a csapatot érinti, a zeneírástól kezdve a koncertekig, ezért gyakran előfordul, hogy olyan dolgokkal sem értek egyet, amikkel a többség, sőt, esetleg mindenki igen. De ez nem baj, nálunk demokrácia van, mindenkinek az ötlete megvizsgálásra kerül, aztán legfeljebb elvetjük, de sokszor eredményez az általam javasolt másfajta megközelítés egy jobb megoldást. Szeretek szőrözni apróságokkal, mert szerintem ezek is fontosak a végeredmény szempontjából. Amúgy meg én vagyok az ügyeletes angolos is a bandában, én tartom a kapcsolatot a kiadóval, meg a fordításokat is én végzem. Emellett szeretek bíbelődni olyan dolgokkal is, mint pl. a zenekari Napló, mert szerintem ez egy tök jó dolog egyrészt a rajongóknak, hogy nyomon követhessék a történéseket a mi szemszögünkből is (vagyis leginkább az enyémből) és jó nekünk is, mert így nem felejtjük el azokat a dolgokat, amik az évek során történtek velünk. Bizony van, ami még így is a homályába veszett már...
  
  Anno hogy kerültél a Garden of Eden zenekarba? És miért távoztál?
  
  A csapatba kerülésem érdekes sztori volt, mert én tulajdonképpen a De Factoba jelentkeztem basszernak, csak sajnos túl későn tudtam meg, hogy a srác, aki játszott náluk, kilépett és addigra ők már találtak egy új embert, aki történetesen nem volt más, mint Bangha Tomi, a Garden addigi bőgőse. De ugye a Garden és a De Facto között nagy a haverság, így szoltak Binciéknek, hogy itt volnék én, keressenek meg. Ők így is tettek, találkoztunk, megismertem a zenéjüket addig csak a nevüket hallottam és be is jött, úgyhogy végül beszálltam. Ami a kilépésemet illeti... Nos, sok dolog játszott közre egyidejűleg. Nem szeretném kiteregetni a szennyest, a tagokat illető dolgok csak rájuk és rám tartoznak, legyen elég annyi, hogy én másképp láttam a dolgokat, ők viszont nem akartak változtatni, ezért végül úgy döntöttem, elmegyek. De benne volt az is, hogy nem igazán volt már időm, meg energiám mindkét zenekart 100%-osan csinálni és nem akartam őket hátráltatni, hiszen mégiscsak az Everwood volt és lesz is mindig a fő banda számomra.
  
  Milyen néven alakult a zenekar? A névötletről valami sztori ha van!
  
  A csapat első neve ezt ám nem sokan tudják! még Forest Of Secrets (F.O.S. de csak véletlen egybeesés, haha!) volt, de ez még az ősidőkben. Aztán váltottunk Neverwoodra, aminek van egy nagyon idióta sztorija. Akkoriban még csak Atesz és én alkottuk a bandát és egyszer egy közös haverunkkal (aki egyébként nem volt más, mint a gyerekkori ritmusgitáros cimborám) hármasban leugrottunk egy hétvégi lazulásra a telkünkre. Némi alkohol magunkhoz vétele után valahogy oda lyukadtunk ki, hogy a Beavis & Buttheadról kezdtünk dumálni, akkoriban az még nagy újdonságnak számított idehaza. Valamelyikünk kibökte, hogy ők úgy hívják angolul azt, amikor reggel feláll nekik, hogy morning wood (reggeli fa). Aztán mi elkezdtük továbbgondolni a témát, hogy mi van, ha délután áll fel, az az afternoon wood, ha este, az az evening wood, én pedig benyögtem, hogy ha soha, az pedig a never wood! Atesz meg egyből lecsapott rá, hogy te, ez k...va jó zenekarnév!! :)))) Így lett a nevünk a nevünk Neverwood, csak egybeírtuk, mert úgy jobban nézett ki. Ilyen impotens zenekar lettünk! Illik egy ilyen komoly csapathoz, mi? :))) Azt hittük, ilyen idióta zenekarnév nincs még egy a világon, de aztán sajnos meg kellett változtatnunk, mert amikor kiadót kerestünk, kiderült, hogy mégis van egy ilyen nevű finn techno-trance szarság... Mi pedig el akartuk kerülni az ebből adódó esetleges problémákat, ezért elhagytuk az N betűt az elejéről. Akkoriban nagyon sajnáltam, mert addigra már nagyon hozzánk nőtt a név, de most már nem bánom, mert a never szóval ellentétben az ever-nek van egyfajta pozitív kicsengése, ami sokkal inkább összhangban van a zenénkkel és nem volt azért olyan nagy a váltás. Így lettünk hát Everwood. Persze akkor még nem tudhattuk, hogy Everwood is van, még hozzá az az idióta szappanopera, de most már tutira nem váltunk! :)
  
  2002-ben turnéztatok együtt a Dying Wish zenekarral. Azóta is jó a viszonyotok egymással? Hogy kerültetek össze?
  
  Hát, nem mondanám, hogy jó a viszonyunk, sőt, azóta nem is akadtunk össze többet. Tudod, akkoriban mi még egy kezdő, zöldfülű csapat voltunk, az volt az első turnénk, nekik meg akkor ment a legjobban a szekerük. Tudni kell rólunk, hogy egyikőnk sem az a kimondott rock & roll arc. Persze megisszuk a magunk söreit, olykor töményebbet is, de csak módjával. Dyingék persze nem ilyenek, szeretnek partizni, ami az ő dolguk, nincs ezzel semmi bajom, csak éppen emiatt egyáltalán nem jöttünk ki velük túl jól. Nem akarom bántani őket, mert rendes arcok, egyszer a turné folyamán még náluk is alhattunk, egyszerűen arról volt szó, hogy nem volt meg a közös nevező köztünk, ezért eléggé elhanyagolva éreztük magunkat. De nem akarok siránkozni, végül is tapasztalatnak jó volt, meg aztán előzenekarként járhattunk volna rosszabbul is. Amúgy egy érdekes, de szerencsétlen véletlennek volt köszönhető, hogy bekerültünk a turnéra, ugyanis nem mi lettünk volna a negyedik zenekar (rajtunk és a Dying Wish-en kívül még a Da Capo és a Chaos Of Disorder játszott), hanem az Autumn Twilight, de úton az első koncert helyszínére súlyos baleset érte őket, így hosszabb időre fel kellett függeszteniük a koncertezést. (Szerencsére később rendbe jöttek.) Szóval, így szükség lett még egy zenekarra, így kerültünk mi a képbe.
  
  A Mind Games lemez borítóját Havancsák Gyula készítette, aki metal körökben külföldön is elismert grafikus. Miért pont őt választottátok? Más szóba se jöhetett volna nálatok?
  
  Egyszerűen szerencsék volt, Rábel Tomi, az akkori dobosunk együtt dolgozott vele, így hát kézenfekvő volt, hogy őt válasszuk. Ugyanakkor Gyula óriási tehetség és rengeteg neves zenekarnak dolgozott már, ezért megtisztelő volt, hogy ő készítette el a debütalbumunk borítóját.
  
  Ha jól tudom az első lemezetek nem csak Magyarországon jelent meg. Kinek segítségével tudtatok külföld felé is nyitni? Mely országokban jelent meg?
  
  Olyannyira nem csak Magyarországon jelent meg, hogy itthon csak több, mint egy évvel a kiadás után tudtuk elérni, hogy a boltok polcaira kerülhessen!
  A külföld felé nyitásban az első fontos momentum az volt, hogy mindjárt az első albumunknak sikerült egy külföldi egészen pontosan görög lemezkiadót találnunk, ez azt hiszem a mai napig egy olyan fegyvertény, amit nem sok hazai metal csapat mondhat el magáról! Ugyan mi is és a Burning Star Records is kezdők voltunk akkoriban, de azóta mindketten sokat fejlődtünk, ami a kiadót illeti, mára már több jó nevű zenekar is hozzájuk szerződött és mire az új albumunk megjelent, már 20 országban, köztük Kanadában, Németországban, Japánban, Olaszországban és az Egyesült Államokban is terjesztették a lemezeiket.
  További fontos tényező volt, hogy tavaly megnyertük a Magyar Zenei Exportiroda Hungaroconnections elnevezésű pályázatát, melynek segítségével eljutottunk Rómába és két nagyszerű koncertet adtunk! De a külföld felé nyitásban fontos lehet az is, hogy több neves külföldi zenekar, előadó előtt is sikerült játszanunk: 2004-ben a Deadsoul Tribe frontember Devon Graves, 2005-ben pedig a brit progresszív rock legenda Arena előtt léptünk fel, az idei lemezbemutató koncertünket pedig a norvég énekes isten Jorn Lande társaságában adtuk! Jelenleg egyébként éppen a külföldi koncertek szervezésével (is) vagyunk elfoglalva, ami nem könnyű dolog, de az említettek segítségével bízunk benne, hogy sikerül ismét eljutnunk a határokon túlra egy hosszabb koncert körútra!
  
  Mikor gondoltál arra, hogy zenekart kéne alapítani? Minek/Kinek hatására kezdtél el zenélni?
  
  Talán mindenkinek, aki rockzenét kezd hallgatni, megfordul legalább egyszer a fejében, hogy zenekart alapít. Ha pedig eljut odáig, hogy hangszert is vesz a kezébe, gyerekként mindenki arról álmodik, hogy egy szép napon híres, sikeres és gazdag lesz. Természetesen én is így voltam ezzel, olyannyira, hogy tenni is akartam érte: a cimborámmal, akiről már beszéltem, az volt a tervünk, hogy elég pénzt teszünk félre ahhoz, hogy kimehessünk Amerikába, mert ott lehet legkönnyebben befutni! Szép kis álmok voltak :) Aztán amikor az ember elkezd megkomolyodni és rádöbbeni, hogyan is működnek a dolgok a zenész szakmában, akkor már egészen más célok veszik át a szerepet. Ma már bőven elég lenne az is, ha meg tudnánk élni a zenélésből, persze még ez is eléggé álom kategória :) Ám amíg az ember olyan célokat tud kitűzni maga elé, amik, ha nehezen is, de megvalósíthatóak, addig van értelme csinálni. Mi pontosan ezt tesszük. Sosem léptünk túl nagyot, csak ami szükséges volt, sosem szálltunk el, de vannak ötleteink, terveink és fel vagyunk készülve, hogy ezeket véghez is vigyük! Sokszor szoktam mondani, elmondom most is: rajtunk semmi nem fog múlni!
  
  Hogy jellemeznéd a zenei stílusotokat?
  
  Ez a kérdés a lemezkritikáink egyik sarkalatos pontja, mivel valahogy mi folyamatosan belekerülünk a progresszív metal skatulyába. Egy időben erre ugyan mi is direkt ráerősítettünk, hiszen ez a jelző már önmagában hordoz egyfajta minőséget, de a The Ravens Nest megjelenése óta mégis igyekszünk megszabadulni tőle. Van ugyanis ebben a stílusban egy olyan zenekar, amelyhez azonnal, szinte csuklóból elkezdik hasonlítani az embert, ha prog. metalt merészel játszani, ez pedig a Dream Theater. Ez pedig sok szűk látókörű kritikusnál abban merül ki, hogy ha ebben a stílusban valami nem úgy szól, nem olyan megoldásokat használ, mint ők, az már egyből csak rossz lehet. A mi zenénk nagyon sok összetevőt tartalmaz és nem állítom, hogy a Dream nem volt ránk is hatással, de szerintem csak annyira, mint számos más dallamos rock/metal csapat, akiket hallgatunk.
  Úgyhogy ha nekem kéne definiálni a csapat stílusát, azt mondanám, hogy billentyűközpontú, mélyre hangolt gitárokkal kombinált dallmos metal, időnként szimfonikus és progresszív elemekkel ötvözve. Röviden viszont azt hiszem, elég annyi, hogy melodikus metal, ez is magába foglalja a lényeget, a többi igazából csak a hab a nagy Everwood tortán!
  
  Milyen zenekarok vannak/voltak rád hatással?
  
  Bár nagyon sok különféle zenekart hallgatok, mint zenész, azt hiszem, egy csapatot kéne kiemelnem és ez az Iron Maiden. Egyértelműen a legnagyobb hatással ők voltak rám. Nem is annyira a játékstílusomat tekintve bár kétségtelen, hogy Steve Harris mester azon is rajta hagyta a keze nyomát inkább a megközelítésük miatt. A Maiden mindig is a nagyszerű dallamokról szólt, akár a rövidebb, lényegretörőbb, akár az epikusabb számaikra gondolunk. Sokszor már egy hallgatás után tudja dúdolni az ember az éneket, sőt, még a gitárszólókat is és ha belegondolunk, valahol ez a legfontosabb, hogy fogós legyen egy zene. Nagyon szeretem bennük azt is, hogy tudnak nagy lélegzetvételű, több hangulati váltást tartalmazó nótákat is írni, sőt, ebben talán ma jobbak is, mint valaha. Igaz, egy ideje már nem hallgatom őket rendszeresen, de mint zenekar, egyértelműen a legnagyobb hatásaim.
  Basszusgitárosként még egy nevet kell megemlítenem, akinek a stílusát közel érzem a magaméhoz: Duff McKagan, a GNR egykori és Velvet Revolver jelenlegi bőgőse. Rám persze még a Guns-beli munkássága volt nagy hatással, a VR dolgai nem igazán jönnek be. De amit a faszi az Appetite For Destruction albumon összebasszusozott, azt mindenkinek csak ajánlani tudom a figyelmébe! Imádom ezt a fajta játékstílust: nem az a villantós valaki, aki agyonszólózza a számokat (basszusgitár esetében ezt különösen nem tudom értékelni, mert ez a hangszer nem erre való), de folyamatosan díszít, ráadásul mindig egy picit másképp, sokszor nem ugyanazt játsza, amit a ritmusgitár és így tovább. Egy zseni a fazon! Az, hogy pengetővel is játszom, egyértelműen neki köszönhető, még ha a hangzásom másmilyen is.
  
  Amikor nem zenélsz mivel foglalkozol?
  
  Igyekszem minden időmet a párommal tölteni. Éppen most fogunk összeköltözni, úgyhogy új dolgok várnak ránk! A hivatalos munkáról nem akarok túl sokat beszélni, hiszen az a szükséges rossz Adminisztrátorként dolgozom egy egészségpénztárnál, több szót nem érdemes vesztegetni rá!Egyébként pedig nagyon szeretem a természetet, kirándulni, biciklizni, de sajnos nem sok időm van kijutni a városból, így legtöbbször be kell érnem a National Geographic csatornával, amit éjjel-nappal tudnék nézni! De szeretek olvasni, autót vezetni és persze sok-sok zenét hallgatni!
  
  Legjobb koncert élmény? (zenész)
  
  Kicsit fájó, hogy nem hazai, de számomra a legnagyobb élmény Olaszországban volt játszani, a római Alkatraz klubban. Pedig előzetesen nem tűnt olyan jónak a dolog, mert nagyon pici volt a színpad, ami ráadásul a hely nevéhez méltóan rácsokkal volt körbevéve, leszámítva egy pici dobogót, így aztán olyan volt, mintha ketrecben játszanánk. Aztán lejött úgy 80 ember és akkora hangulatot csináltak, amilyet még nem láttam! Iszonyatosan nagyszerű élmény volt ott lenni és úgy nyomni a nótákat, hogy közben a közönség majd megőrül és minden egyes számot óriási üdvrivalgással fogad! Így aztán mi is beleadtunk apait-anyait, szinte szétszedtük a ketrecet, hatalmas érzés volt! Óriási köszönettel tartozunk érte a Lunarsea zenekarnak, akik a bulit szervezték és akikkel sikerült baráti kapcsolatot kialakítanunk!
  
  Tervek a 2007-es évre?
  
  Az első félévre kiírt ütemtervet (új album megjelentetése, lemezbemutató koncert) sikeresen teljesítettük! :) Most nyáron kicsit pihentünk, illetve már neki is láttunk az új számok megírásának, mert ősztől nagyon elfoglaltak leszünk, a következő hónapok a koncertezésről szólnak majd! Pár éves kihagyás után most végre többször is eljutunk vidékre, ami már biztos, játszunk Esztergomban, Veszprémben és Keszthelyen, de további helyszínek is szervezés alatt állnak és persze a fővárost sem hanyagoljuk el!
  
  Következő koncert időpont?
  
  Szeptemberben hazánkba látogat a brit Thershold, ennek örömére előtte két nappal, egészen pontosan szeptember 7.-én pénteken megrendezzük a Thershold Welcome Party-t a Rocktogonban, ahol Dreyelands zenekarral közösen nyomjuk majd a talpalávalót! A koncert ideje alatt az egész klub átalakul a prog. metal szentélyévé és a koncertek előtt között után olyan zenéket hallgathatnak a rajongók sörivás közben, mint a Threshold (természetesen), Dream Theater, Jorn Lande, Ark, Symphony-X, Pain Of Salvation, Spocks Beard, Fates Warning, és a többiek!
  Ezt követően pedig indulunk vidékre, első állomásként október 13.-án az esztergomi Molothowban játszunk, a Stainless Steel társaságában!
  
  Még valami amit nem kérdeztem meg?
  
  A zenekar elérhetőségei! Vagy ezeket amúgy is feltűntetnéd? Nem baj, azért elmondom őket: www.everwood.hu, www.myspace.com/everwoodsite és info@everwoodsite.com!
  
  Mit üzennél a rajongóknak?
  
  Nagyon szépen köszönjük a támogatásotokat, hallgassatok minél több minőségi zenét, beleértve természetesen minket is! :) Emellett gyertek el minél több koncertünkre, mert mindig igyekszünk kitenni magunkért, és ahogy egy nálam híresebb Viktor mondá vala: Mindenki hozzon még egy embert! (Vagy valami ilyesmi )

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: