hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
film [filmfesztivál]  2007. augusztus 30. csütörtök   14:21
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Moziünnep!
2007. augusztus 30. - szeptember 2.

  Augusztus 30., csütörtök és szeptember 2., vasárnap között, immár negyedik alkalommal, idén is lesz Moziünnep, mikor is Magyarország szinte összes mozija tárt kapukkal várja a filmek szerelmeseit. 44 településen négy nap alatt több mint 200 film pereg majd, több mint 289 vászonra vetítve, maximum 360 Ft-os jegyáron. Idén a korábbi évekhez képest is színesebb kínálattal, még több kiegészítő programmal várják a közönséget a hazai filmszínházak.
  
  A Moziünnep alatt öt premier és kilenc premier előtti filmet nézhetnek meg az érdeklődők, köztük négy hazai alkotást. A napokban derült ki, hogy Kamondi Zoltán Dolinája, és Tóth Tamás Farkas című filmje mellett Fliegauf Benedek új alkotása, a Tejút, valamint Novák Erik rendezésében a Zuhanórepülés szintén bemutatkoznak a Moziünnepen.
  
  Európában először Tarantino új filmjét, a Grindhouse-t a Moziünnep alatt láthatja majd teljes terjedelmében a közönség, illetve a nagy érdeklődésre számot tartó Next című thrillernek Nicolas Cage főszereplésével is lesz egy premier előtti vetítése.
  
  Idén a Moziünnep díszvendége Jiri Menzel, aki Bohumil Hrabal keserédes regénye alapján készült filmje, az Őfelsége pincére voltam premier előtti bemutatójára utazik Budapestre. Vele a közönség augusztus 30-án 20 órakor találkozhat a Művész moziban, míg Kamondi Zoltán rendezővel, Melis László zeneszerzővel, és a főszereplővel, Molnár Piroskával a Dolina-közönségtalálkozón augusztus 31-én 21 órakor szintén a Művész moziban, a Zuhanórepülés két főszereplőjével, Nagy Zsolttal és Törköly Leventével pedig szeptember 1-jén 20.30-kor a Palace Westendben.
  
  A hagyományoknak megfelelően a vetítéseken és közönségtalálkozókon túl idén is számos egyéb meglepetés színesíti majd a programot: Szegeden fotópályázatot hirdetnek a Moziünnep alkalmából, Miskolcra látogat Báron György filmesztéta, Budapesten az Odeon és a Corvin moziban be lehet kukkantani majd a gépházba.
  
  Minden eddiginél több Felkonf-ot hallhatnak majd a nézők: Réz András Terry Gilliam új filmjét, a Tideland-et ajánlja majd, Eszenyi Enikő a Dolinát, Epres Attila a Vaskabátokat, melynek egyik szinkronhangja, Beleznay Endre a Hajlakkot, a Lecsót és a Simpson családot, míg Dombóvári Vanda az Igen, akarom? című francia romantikus filmvígjátékot, mely a Moziünnepen kerül a mozikba.
  
  Sztár jegyszedőkből is lesz bőven: a Moziünnep nagykövetein Cseh László, Kamarás Iván és Gönczi Gábor - kívül Lajtai Kati a Crystal énekesnője, az Animal Cannibals, Schell Judit, Elek Ferenc, Kovács Lázár, a Barátok közt-ből Bruckmann Balázs és Réti Barnabás, Oroszlán Szonja és Szabó Győző - hogy csak néhányat említsünk az ismert arcok közül , mind ott lesznek majd a Moziünnepen.
  
  A Moziünnep látogatottsága az indulás óta folyamatos növekedést mutat. Az elmúlt három évben összesen több mint egymilliós közönsége volt országosan a rendezvénysorozatnak.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Moziünnep

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Áprilisban ismét mozikban a klasszikus Indiana Jones trilógia!
Carte Rouge - Vörös térkép
Exhibition: Cézanne - Egy élet portréi - Portraits of a Life
Új, hivatalos előzetest és plakátot kapott Hajdu Szabolcs új filmje, a Kálmán-nap
Utaztál okosba’? Akkor nézd meg premier előtt a Kék Pelikant!
Pasolini hét - Az Élet trilógiája a Art+ Cinema-ban
Monty Python klasszikusok ismét a mozikban!
A dohánypajta
Történelem, társadalom, cukiság – ezek lesznek a JUNO11 Distribution tavaszi filmjei
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ameriaki pite    guns ’    Üllői Úti fuck    s beard    kalan mikla    jubileum    negura bunget    kaszás géza    kvaen    vio-lence    wintersun    fourty management    west-balkán    thin lizzy    olivia wilde    no doubt    red hot chilli peppers    pi élete    the mono jacks    tilos az Á    szelíd teremtés    eddie murpy    profane omen    blues    igazából apa  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!