hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2007. augusztus 21. kedd   11:11
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Budapest Sounds - Yonderboi játszik: Trip Hop, Hip Hop, R&B és filmzene
2007. augusztus 24-25. Deutschland

  William Gibson regényéből kölcsönözte művésznevét Fogarasi László, aki 2000-ben éppen csak 18 évesen Yonderboi néven jelentette meg mindenki által egyformán méltatott debütáló albumát és azóta ő a magyar elektronikus zene legkeresettebb sztárja. Érzelem- és dallamhangsúlyos alapokon nyugszik az elsősorban Down-Tempóból, Trip-hopból, Lounge-ból és a 60-as évek jazz-zenéjéből összetevődő vonzó keveréke, amely vizuális elemeivel mégis egyéni, sajátos kelet-európai identitást tükröz. Sokszorosan díjazott első albuma, a Shallow and Profound után Yonderboi élő koncertturnéra indult és Yonderboi Quintettjével számos jazz és elektronikus zenei fesztiválon lépett fel szerte Európában. Ezt követően kezdett el dolgozni második albumán, a Splendid Isolation c. lemezen (2006), amely már sokkal érettebb, egyértelműen urbánusabb, és ezen túl filmes benyomásait is feldolgozza, mint például Jim Jarmush korai munkásságát.
  Yonderboi ezen túlmenően magyar filmekhez is szerzett és állított össze zenét, legutoljára Sándor Pál Noé bárkája c. filmjének zenéjét 2007-ben. Ezen kívül a svájci kifejező-művész Urs Lüthi számára alkotott a Velencei Biennálén bemutatott zenét, valamint Florian Boesch-sel is dolgozott együtt a Bayerisches Staatsschauspiel-ben bemutatott színházi produkción.
  
  augusztus 24., 21 óra
  Hamburg, Uebel & Gefährlich
  Feldstr. 66
  
  augusztus 25., 21 óra
  Kiel, halle400
  An der halle400



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 contagion    alan wilder    bergendy    no more gravity    lantos zoltán    brutality will prevail    nick holmes    rockpart    goulasch exotica    cimbaliband    brutal knights    make do and mend    shinedown    varg    the 69 eyes    ahab    youth violence    cock and ball torture    jens bogren    nile    the edge    ang lee    szexhead    hegyalja 2012    piramis  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!