beszámoló [fesztivál]  2007. augusztus 21. kedd   12:10

nincsen hozzászólás

  Első Nap
  
  Megérkezésem az idei VOLT Fesztiválra viszonylag zökkenőmentesnek mondható, ám a bejutásom már kevésbé. Első utam a press/photo pass-emért vezetett, amit először nem találtak, majd pár telefon után kiderült, hogy mégiscsak ott van az valahol
  
  Az első nap számomra könnyedebbre sikerült, a helyszín feltérképezésével telt, és sikerült megállapítanom, hogy a hot-dog tűrhető, bár reggel-délben-este, négy napon keresztül kissé unalmas, a rántott sajt viszont nem éri meg, a boroskóla nagyjából mindenhol ugyanannyiba kerül és a Red Lounge-ba valószínűleg napi rendszerességgel vissza fogok térni. Ez azonban annyiban módosult, hogy a 4 nap során összesen egyszer, a The Moog koncertje miatt sikerült visszalátogatnom a kizárólag 18 éven felülieknek fenntartott sátorba.
  
  A fesztivállátogatók elszállásolása hasonló módon történt, mint tavaly. A legtöbben a sátrazást választották, ám aki volt olyan szemfüles és gyors, az foglalhatott magának helyett kisebb faházakban is. Én személy szerint a kollégiumi szobánál döntöttem, ami ugyan nem volt túl közel a fesztivál területéhez, de így jár az, aki az utolsó pillanatban keres szállást Emiatt taxival közlekedtünk ki a fesztiválra, majd hajnalban haza, ami odafele könnyen ment, vissza azonban kissé nehezebben sikerült elkapni egyet a bejáratnál, aki hajlandó lett volna hazavinni minket. Nem csak azért mert körülbelül húsz emberre jutott egy kocsi, hanem azért is mert a taxisofőrök részegség alapján szelektáltak, hogy kit visznek haza, és ki marad. Így ha az ember a felesek, sör és a bor hatására a kelleténél kicsit homályosabban látott, és az egyenes járással is gondok voltak, az minden bizonnyal gyalog ment haza. Hogy a legelső esti sofőrünket idézzem: Drága a kocsi takarítása
  
  Szerencsére a rossz idő miatt egyik előre eltervezett koncertet sem kellett kihagynom, bár kíváncsi lennék, létezik-e VOLT Fesztivál eső nélkülszerencsére volt fedett hely bőven, emiatt se kellett volna aggódni.
  
  Késő délután a Blind Myself-et néztük meg a Hammerworld színpadon. Saját bevallásuk szerint ez volt az egyik legjobb közönségük (és milyen igazuk volt), és bár legszívesebben csukott szemmel jöttek volna ki a színpadra, hiszen nem számítottak ennyire pozitív fogadtatásra, a közönségnek a korai kezdés ellenére is maradandó élmény volt ez a koncert.
  
  Pár órával később adtam egy esélyt az Ossian-nak, az első dal és pár fotó erejéig, de aztán úgy döntöttem, hogy Yonderboi szimpatikusabbnak tűnik a Nagyszínpadon. És milyen jól tettem könnyed, mégis táncolható zene, emlékezetes show-val.
  
  The Roots-t csak messziről hallgattam, bár a harmadik Tequila után pár barátommal úgy döntöttünk, hogy inkább visszavonulunk a szállásunkra, mielőtt eltűntetünk újabb három felest. Holnap is lesz egy nap
  
  Második Nap
  
  Másnap kora délután irány ismét a fesztivál, pontosabban a Hammerworld sátor, ahol sikerült elcsípnem a Dalriada koncertjét. Egy igazán tehetséges soproni bandáról van szó, ám a show színvonalán sokat emelhetett volna, ha a zenekar kicsit többet kommunikál a közönséggel. Az énekesnő, Laura részéről semmi jelét nem láttam annak, hogy élvezné a koncertet, még csak egy mosolyt sem, ami nem kicsit tette unalmassá az amúgy színvonalas koncertjüket.
  
  Nem sokkal később a Zanzibár kezdett a Nagyszínpadon. Számtalanszor lett volna már lehetőségem megnézni őket élőben, valamiért azonban mindig elmaradt, és most már bánom is, ugyanis a magyar fellépők közül az idei VOLT Fesztivál egyik legemlékezetesebb koncertjét adták. Adódtak ugyan némi technikai gondok, ám ez mit sem rontott a show színvonalán. Nemcsak Rita éneke, jókedve, színpadi bája varázsolta el a közönséget, aki mellesleg végigénekelt minden egyes dalt, hanem a zenekar többi tagján is látszott, hogy profik és valóban élvezik a koncertet.
  
  Junkies ismét hangulatos bulit csinált a Hammerworld sátorban, bár az este csúcspontja mindenképp Ákos volt. Az új felállás (kórus, zongorista) mellett a jól megszokott vonós karral lépett színpadra.
  A félórás késés ellenére hatalmas tömeg gyűlt össze, egyszerre énekelve az olyan dalokat, mint például a Majom a ketrecben, Idelenn Idegen, Utolsó hangos dal, Tű a vénán, vagy a Mondj igent. Egy régi Bonanza Banzai szám, a 101-es szoba is előkerült, valamint olyan új dalok is, mint a Még közelebb, Ennyi nem elég, Alig hitted, Minden most kezdődik el, valamint a Lepkegyűjtő, mely közben a kivetítőn Ákos egyik jó barátjáról, a nemrég elhunyt Kaszás Attiláról láthattunk képeket.
  Hajnalban a Hooligans-nek köszönhetően részem volt egy igazán hangulatos rock and roll show-ban, ahol többek között olyan dalokkal pörgették fel az akkor még elég aktív közönséget, mint a Félember, Játszom, Legyen valami!, Nőben a boldogság, és a Szabadon. Jó zárása volt ez a második napnak Lett egy új kedvenc zenekarom.
  
  
  Harmadik nap
  
  Már a nap elején észre lehetett venni hogy a korábbi napokhoz képest jóval több ember látogatott ki, ami nem meglepő, hiszen aznap este a Nagyszínpad, és egyben az egész idei fesztivál főzenekara a The Prodigy. Míg a színpad előtti első pár sor végigállta majdnem az egész napot, hogy minél közelebbről láthassa a bandát, addig én inkább elnéztem a Red Lounge-ba, a The Moog koncertjére. Bár nem most kezdték a srácok, nem is ez volt az első koncertjük, olykor-olykor mégis érezni lehetett rajtuk a feszültséget, hogy talán izgulnak, ami betudható az amúgy elég visszafogott közönségnek. Hiába buzdította az énekes a nézőket, a próbálkozásaira sajnos csak páran reagáltak az első sorból.
  
  Mivel majdnem minden hazai zenei fesztiválon képviselteti magát a Tankcsapda, így nem volt meglepő, hogy a VOLT-on is szerencsém volt hozzájuk, ám a mostani fellépésükről túl sok jót nem tudnék elmondani. Ugyan nagy tömeg gyűlt össze, és még egészen hátul is énekelték a dalaikat, én azonban egy üres és már unalmas káromkodásokkal teli koncertet nem nagyon tudtam élvezni. De lehet hogy csak lélekben már a főzenekarra voltam felkészülve
  Még színpadra se lépett a The Prodigy, de már sorra lettek rosszul és ájultak el az emberek az első sorokban. Ettől függetlenül megnyugtató volt némelyik biztonsági őr segítőkészsége, közvetlensége, a mentős srác aggodalma, vagy éppen szokatlan csajozós stílusa: Jobb lenne, ha itt maradnál velünk, itt nem lesz semmi bajod.
  A zenekar a Wake the fuck up-pal robbant be a színpadra, és az amúgy nem túl hosszú koncertjük alatt Maxim feltűnően sokat kommunikált a közönséggel, nem egyszer a színpad előtti fotósárokból is. A záró dalt, az Out of Space-t a teltházas VOLT Fesztivál majdnem minden jelenlévője együtt énekelte.
  Bár csak egy szám erejéig, de lehetőségem volt a fotósárokból is látni a koncertet, és akárhányszor látom a zenekart élőben, mindig rájövök, miért is szeretik őket ennyien. Aznap nem sok embert tudtam volna mutatni, akik ne lettek volna kíváncsiak erre a showra akár csak pár dal erejéig is. A The Prodigy nem szimplán egy zenekar. Hanem egy legenda.
  
  
  Negyedik nap
  
  Utolsó nap erősen érezni az első három nap hatását, ugyanis egyre kevésbé üdén és kipihenten látogattam ki a fesztivál utolsó napjára. A fejfájás és a másnaposság ugyan enyhébb, mint az első éjszaka után, a kávé is sokat segít, és az első három átbulizott nap után is szívesen maradnék még legalább kettőre.
  Kezdésnek, az első boroskóla után irány a Vodafone Samsung Arena és a Heaven Street Seven koncertje. Kellemes koncertélmény, bárhol máshol is, ha van lehetőségem rá, mindig megnézem őket, akár csak pár dal erejéig is, már csak azért is mert a szülővárosomból származnak. Ez most is így történt, mert a nap többi részét a Nagyszínpadnál töltöttem, ahol a Depresszió és Kispál és a Borz melegítette be a közönséget a Korn esti koncertjére. Nem tudom, a szervezők milyen indíttatásból rakták be pont a Kispált eléjük, Halász Feriék egy fokkal jobb döntés lett volna.
  Mire a Korn a színpadra lépett, a több ezres közönség teljesen beterítette a színpad előtti teret. Elsőként a Here To Stay, majd a Twist pörgette fel a tömeget, és bár technikai gondokkal most nem küszködtek, a koncert mégsem volt teljesen zavartalan. Jonathan oxigénpalackja nem működött rendesen, ezzel is megnehezítve az amúgy sem tökéletes egészségi állapotban lévő énekes helyzetét.
  A dobok mögött a nyári turnén, így nálunk is a Slipknot-ból ismert Joey Jordison ült, aki ismét nyújtotta a tőle megszokott színvonalat, olyan erővel ütött, hogy akár a koncert egyik csúcspontjának is nevezhetném.
  Egyik régi kedvencem, a Somebody Someone mellett többek között a Coming Undone, a Freak on a Leash, a Clown, majd zárásként a Blind is elhangzott.
  
  Sajnos az utolsó este kissé rövidre lett vágva nem sokkal a Korn showja után, egy, a mentős sátorba tett szerencsétlen látogatás miatt, és bár a legtöbb fesztivállátogató hajnalig tartó bulival zárta az idei VOLT Fesztivált, én inkább úgy döntöttem, hogy ezt jövőre pótolom be.
  
  Mindent összevetve nem csalódtam a fesztiválban. Örömmel nyugtáztam, hogy a koncertek és a részegség mellett a Táp Színház előadásait is megtekinthették a fesztiválozók. A társulat minden évben képviselteti magát a rendezvényen, idén is három nagyobb és több kisebb színdarabbal készültek.
  Az esetleges negatív tapasztalatokra is fel voltam nagyjából készülve, és a fesztivál második felére az ember lassan rájön, hogy jó dolog az az információs sátor, de az esetek többségében eredményesebb, ha mindenki magától tapasztalja meg, amire kíváncsi
  Részben mindezek ellenére, részben pedig pont ezért: jövőre ismét VOLT nekem mindenképp.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: