beszámoló [koncert]  2007. július 28. szombat   17:56

nincsen hozzászólás

  Szerencsésnek mondhatja magát az a rocker, aki 93 júniusában ott volt az MTK Stadionban, amikor a Cult a meghirdetett időponthoz képest korábban lépett fedélzetre a Metallica és a Megadeth előtt. Ha úgy vesszük, szerencsések vagyunk, mert a tavalyi VOLT Fesztiválon is láthattuk a Cultot, ha csak bő egy órára is. Ahogy egy évvel ezelőtt, úgy idén is megoszlottak a vélemények a produkcióról nekem az nagyon, ez most kevésbé. Talán a nyári eső, talán az F. O. System hangulatfokozó darkja, de legfőképp az újdonság ereje, és a rövid, ám velős Cult menü tette emlékezetessé számomra a tavalyi bulit. Akkor még egy grufti varjúsereg is megjelent az eseményen, most zenészek jöttek szép számmal: az ismét itthon tevékenykedő Téglás Zolitól kezdve a No Thanxre kösz, nem-mel felelő Cseresznyéig. Persze a Cult sem ugyanaz, mint negyed évszázaddal ezelőtt, amikor Astbury a Southern Death Cult kompánia élén az elsők között tálalta a death rockot a goth/punk ördögöknek azt a sötét hullámot, amelynek mai megfelelőjét még az MTV-rocker Bam Margera és a The 69 Eyes legénysége között kibontakozó barátság sem tudott felhígítani.
  
  A PeCsa szabadterén a remek koncertek ellenére könnyen úgy érezheti magát az ember az aszfalton, ahogy a Pokolgép egykor megfogalmazta mert ugye a betonlépcsők között sem várnak csodák. Júniusi hőség nem szakadt a nyakunkba, így mire képzeletben lejátszottam, hogy forró betonon hasalok, mint Ákos 91-ben, addigra már a deszkákon állt a Cult, azaz Ian Astbury, Billy Duffy, Mike Dimkich, Chris Wyse és John Tempesta. És hogy milyen ma a Cult? Pont olyan, mint tavaly ilyenkor, és kicsit visszafogottabb, mint annak idején. Astbury-re azt is ráfoghatnánk, hogy egy éve át sem öltözött: most is ott virított rajta a lila Cult pulóver. Őszintén szólva pofásabb színpadképre számítottam, persze nem feltétlenül a turnéplakátot is díszítő, nem túl nagy fejtörésről árulkodó farkasos emblémával megoldott háttérvászonra de itt még az sem volt. A nappali fény sem sietett a hangulat segítségére, így maradt pusztán a zene. Stílusosan az első lemez első számával, a Horse Nationnel nyitottak, majd a Nirvana, a Spiritwalker, és az Electric Ocean következett. A Fire Woman nem csak a becsületes VH1 csatornának és hétvégéim gyakran visszaköszönő budai rezervátumának állandó fogása, de a Cult munkásságának is az egyik ásza, és itt mennyivel emberibben szól a színpad és a közönség között csattanó fire kórus, mint a Scooternél, a cseppet sem fogyasztóbarát H.P. tolakodóan szőke fejét nézve. Ian szokásához híven több tamburint is elfogyasztott, illetve behajított a közönség közé, de most nem láttam tőle olyan laza rúgást, mint amikor tavaly az egyik technikus feje mellet zúgott el a csörgő. A másik örökös The Cult tag, Billy Duffy hozta a Pete Townshend által szabadalmaztatott malomgitározást, és azok a jellegzetes gitártémák még mindig nagyot szólnak a keze alatt. Chris és Mike tette a dolgát, és Rob Zombie bajtársa, a thrash metalban is ütős, becsületesen kitetovált Tempesta meg könnyedén és ízesen dobolta a programot. Az In The Clouds, Wonderland, The Witch tételek után a Star és a Revolution akusztikus kettőse következett, megfűszerezve a rockot. Esőt most nem kaptunk, jött viszont a hangulatos Rain. Szeptemberben már a boltok polcain lesz az új korongjuk, a Born Into This, erről szólt az döngölős I Assassin, majd folytatódott a slágerek sora: a Phoenix, a Wild Flower, a Rise, és a Love Removal Machine. Az Edie (Ciao Baby) már a ráadásban szólt, és bár akusztikus formában is kellemes, azért mégiscsak így, húzósan az igazi én pedig a lábaik előtt hevertem, mint Edie lábainál a kutyák. A She Sells Sanctuary az utolsó dal volt, kicsit idejekorán. Hiába vártam az isteni Sweet Soul Sistert, ezúttal elmaradt, másoknak viszont a Lil Devil hiányzott. Érdekes, de a hosszabb program ellenére sem éreztem a tavalyinál tartalmasabbnak ezt a bulit, mondjuk nagy elvárásaim sem voltak. Akkor viszlát jövő nyáron? Jöhetnének ismét, és felőlem még a lila mackófelső is maradhat. Ciao baby!
  
  Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert egy év leforgása alatt kétszer is láthattuk a Cultot. Ha a Twisted Sister esetében igaz a mondás, miszerint Twisted Forever, Forever Twisted márpedig igaz , akkor nyugodtak lehetünk, mert a Cult pólóról sem fog lekopni a CFFC felirat. Ennek értelmében: Cult Forever, Forever Cult.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: