előzetes [fesztivál] 2001. december 2. vasárnap 12:51
nincsen hozzászólás
szerző: morzsaVIII. Szünetjel Nemzetközi Experimentális Zenei Fesztivál 2001 december 7-8, 19 óra, MU Színház
2001. december 7., péntek Elisabeth KopfElisabeth SchimanaSeppo Gründler trió: Die Große Partitur (Ausztria)
Thomas Köner szóló: DAIKAN (Németország)
R. R. Habarc szóló (Magyarország)
Peter Duimelinks, Roel Meelkop, Freiband/Frans de Waard szólók (Hollandia)
Elisabeth Schimana Seppo Gründler Elisabeth Kopf (Ausztria): Die Große Partitur A Die Große Partitur alapstruktúrája: Elisabeth Schimana és Seppo Gründler: az anyag megalkotása, rögzítés, szabályozás; Számítógép: adatgyűjtés, analízis, egységbe foglalás; Elisabeth Schimana: ének, theremin, analóg és digitális eszközök; Seppo Gründler: gitár, analóg és digitális eszközök.
A művészek írják legújabb munkájukról: A Die Große Partitur tartalmán hét városban dolgozunk.”
Az egyes városokban készített anyagokat egyórás koncerteken mutatjuk be, az alapstruktúra felhasználásával. A hetedik és egyben utolsó koncert során az összes anyag egy hétórás opussá válik. A Die Große Partitur projekthez harmadikként Elisabeth Kopf vizuális művész csatlakozott. A mindvégig megalkotás alatt álló mű időközben komplex zenei hálózattá alakult: projektjük időbeni bővülésével, tehát koncertről koncertre, óráról órára valós és nem-valós idobeni együttműködés céljából újabb és újabb muzsikusokat és művészeket vonnak be a világ különbözű tájairól, hogy együtt formálják tovább a Die Große Partiturt. Közös munkájuk Budapesten kerül először bemutatásra. A budapesti világpremier után indul a Die Große Partitur tovább többek között New Yorkba, Moszkvába, Berlinbe, Teheránba.
Thomas Köner szóló: DAIKAN (Németország) A dortmundi Zeneakadémián tanult és az arnhemi CEM-Stúdióban tanulmányozta az elektronikus zenét. 1994-ig filmes hangmérnökként dolgozott. Thomas Köner új performansza, a Daikan, egy folyamatban lévő mű. A montreali New Film, New Media Fesztiválon a Daikant az Új Média Díj 2000-rel tüntették ki. A Daikan egy folytonosan változó kompozíció, mely elsötétített teremben kerül előadásra. A projekt fő célja az érzékelés határán lévő változások és transzformációk élménye. A Daikan átélésével a tudat a lebegő illúzió állapotát hozza létre. A kompozíció koncepciója/a hangok mozgása a lassúság intenzív benyomását kelti, a darab időben és térben is feltárul. A hangzás és a hangszín rétegeinek lassú és állandó változása lehetővé teszi a kompozíció érzékelését, mely áthatol a sötétségen és átalakul a térben. A Daikan ösztönzője, hogy az emberekkel mély és jellegzetes módon megossza az idő, a hang, a zene és a mozgás e vízióját. A hallgatónak a hang jelenlétének érzéki és szellemi megértését kellene elérnie. Egy olyan jelenlétét, amely nem vonatkozik semmire, és nemcsak lehetővé tesz, hanem ösztönöz egy teljes tudatosságot. A hangzás rétegeinek lassú és állandó változása egy olyan zenét alkotnak majd, mely különböző hangszíneken és térbeli megjelenéseken halad át: a hang keletkezése a csendben a hangok koordinátái a térben eltűnésük az ürességben. (Thomas Köner)
R. R. Habarc szóló (Magyarország) Szónikus értékmentő és értékteremtő: 21. századi csináld magad úttörőként egyszerre viszi CD-R kiadóját, az Avultot és készíti öntörvényű felvételeit. Az indusztriális, pszichedelikus rockhagyományokból induló R. R. Habarc munkái az előbbiekből mind a mai napig valamit átmentő, megőrző kötöttségek és határok nélküli szabadzenék, amelyekben megfér egymás mellett az intellektuális humor, az abszurd, a szürreális és a nagyon is reális. Sajátosan dongó, zsibongó, dobokat nélkülöző belső ritmussal rendelkező, mániákus anyagai hangzó élménytúrák az ipari és a konkrét zene határán, egyenlő távolságra a komoly és a kevéssé komolyan vehető műfajoktól. Becsavarodott zenéje akarva-akaratlanul provokál, kihívást jelentenek a hallgatónak, munkái szélsőséges indulatokat keltenek. Feszíti a húrt! Kell ennél több?!
2001. december 8., szombat Don Ritter videóművei (USA/Kanada), bevezető előadás: Jozef Cseres (Szlovákia): Don Ritter fizikai esztétikája
Marc Behrens szóló (Németország)
izo-fr trió (Kovács Zsolt, Sőrés Zsolt, Tóth Pál) (Magyarország)
Kapotte Muziek trió (Peter Duimelinks, Roel Meelkop, Frans de Waard) (Hollandia)
Don Ritter (Kanada/USA) A legeredetibb kortárs videóművészek közé tartozik. Tevékenysége intermediális, nemcsak az alkalmazott technológia vonatkozásában, hanem nem-vizuális művészekkel, elsősorban improvizatív zenészekkel való együttműködése okán is. Jellemzőik alapján Ritter multimédia-munkái interaktív performanszokra és interaktív installációkra oszthatók. Míg az első csoportba tartozó műveknél a változásokat hangszeres improvizáció (melyek során Ritter többek között a következő művészekkel dolgozott: George Lewis, John Oswald, Trevor Tureski, Tom Walsh, Thomas Dimuzio, Richard Teitelbaum, Ben Neill) okozza, az installációk során azokat a közönség fizikai jelenléte idézi elő. Bár Ritter komplex technikákat alkalmaz, hogy a közönséget esztétikai élményben részesítse, nem technokrata; számára az interakció nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy a természet, a gépek és a média az emberi személyiségre gyakorolt hatását és befolyását vizsgálja.
Jozef Cseres (Szlovákia) Zene- és vizuális művészetesztétikát valamint filozófiát tanít a pozsonyi Comenius Egyetemen és a brünni Képzőművészeti és Bölcsészettudományi Karon. Kutatásának és elméleti érdeklődésének középpontjában a zene és a mítosz közötti strukturális kapcsolatok, a kortárs művészeten belüli művészi ábrázolás kérdése, a művészeti intermédia, valamint az elektronikus és az improvizatív zene állnak. Számos tanulmányt és cikket tett közzé ezekről a témákról szlovákiai valamint külföldi folyóiratokban és számos nemzetközi szimpóziumon is tartott előadást. 1999-től a tekintélyes Magyar Műhely művészeti folyóirat szerkesztőbizottságának tagja. Oktatói és tudományos hivatása mellett művészeti projektek kurátora és szervezője. A Society for Non-conventional Music társalapítója, és Michal Murinnal a társulat égisze alatt Sound Off néven nemzetközi intermédia-projektet irányít. 1998 óta a szlovákiai, violíni Rosenberg Múzeum igazgatója. A LENGOW & HEyeRMEarS és a Duo Rozpetí tagjaként (Michal Murinnal illetve Marian Pallával) a diszkurzív és nem-diszkurzív kifejezési módok, valamint a művészet és a játék határain tevékenykedik. 2000-ben Juhász R. Józseffel Érsekújvárban megalapította a Kassák Centre for Intermedia Creativity-t (K2IC). A Not So Good Music bemutatók és koncertek sorozata is Jozef Cseres legutóbbi tevékenységeihez tartozik.
Marc Behrens (Németország) Több területen aktív művész és tervező. Munkái között szerepelnek zenei kompozíciók, installációk, performanszok, objektek, videók és tervrajzok. Németországban, Darmstadtban született, és az Elgaland-Vargaland (művészeti) Királyság állampolgára. Frankfurt am Mainban él. Marc Behrens zenéje elektronikus/elektroakusztikus. Leggyakrabban egy egyéni koncepció (motiváció Ţ korlátozás, központba állítás Ţ analízis Ţ ) határozza meg a kompozíciókat és a hangforrásokat, melyek gyakran más médiára is átalakíthatóak (pl. video, film). Tehát az alapstruktúrák előre formált fogalmakból származnak (Ţ kísérletezés Ţ meghatározott fogalom Ţ további kísérletezés Ţ ), míg egyes döntések a tényleges kompozíció során zenei kritériumok alapján születnek, pl. hang (frekvencia) spektrum elhelyezése, időtartam, sűrűség, ritmus (gyakran csupán mint alig észlelhető metaritmus), hangcsoportok elosztása, szünetek, hangerőszintek (Ţ megalkotott struktúra, alaphangok Ţ analízis Ţ döntések Ţ befejezett kompozíció). A darabokat gyakran úgy komponálja, hogy a hangalapanyagban lévő mikrostruktúrák nagyobb változást idéznek elő (például egy új téma kezdetét). Sok 1995 utáni művében a hangok melyek széles sávban, dinamikusan lettek szervezve új elrendezése tárul fel az alaphangok különböző csoportjaiból (a felosztás kritériumai az előre formált fogalmakat követően, azok után különböznek). Marc Behrens zenéjében mindig vannak útvonalak, így a hallgató egy bizonyos időtartam után tapasztal egy átmenetet (a hangzásban, a térben, az időben, a szerkezetekben). Mialatt a művei szólnak, a zene nemcsak egy frekvenciateret alkot (melynek legmagasabb és legmélyebb frekvenciái határvonalat képeznek), hanem egy átmeneti időt is, amelyet a hallgató a saját személyes idejének megváltoztatásaként vagy manipulációjaként érzékel.
izo-fr (Magyarország) A trióformációt Kovács Zsolt, Sőrés Zsolt és Tóth Pál (Én) alapította 2001 nyarán, bár a csoport tagjai között már régebbi keletű az együttműködés. Sőrés és Tóth az elmúlt évek során már több ad hoc-jellegű koncertet adtak együtt, Tilos Rádióbeli műsorukban, a No Wave/Self-Organazing Chaos című programban pedig gyakran voltak hallhatóak közösen improvizált, élő soundscape-jeik. Kovács és Sőrés, vagyis a S.K.Y duó pedig az utóbbi években dolgozik együtt különböző, nemzetközi összetételű improvizatív zenei együttesekben is (Abstract Monarchy Trio, Budapastis stb.), amelyekben a hangszeres metazene különböző kifejezési formáit keresik. Az izo-fr zenéjét alapvetően az elektronikus hangzás, a számítógépen generált hangfolyamok, konkrét zenei reciklusok és a környező akusztikus tér zörejeiből, a húros hangszerek hangjaiból összeálló textúrák sokszoros rétegzettsége jellemzi. Az izo-fr produkcióiban leginkább a hosszabb folyamatokban való gondolkodás érhető tetten, ahol a dinamikai és a strukturális értelemben is szélsőséges, szokatlan hangzások mozgása során a hagyományos hangszerek nem hagyományos hangjai az előzőekben már digitálisan és az élő koncerthelyzetben kontakt mikrofonokkal előállított szekvenciákkal szervesülnek. Az akusztikus szabadimprovizáció általános tendenciáival szemben, az izo-fr zenei dramaturgiájában egyaránt hangsúlyos az elektronikus zenében jelentkező ún. hurkolás (looping) és az ismétlés technikája is, amely itt kölcsönhatásban van az improvizáció spontaneitásával, egyúttal az adott pillanatban létrejövő új hangzások beépítésével a formálódó zenei szövet egészébe.
Kapotte Muziek (Hollandia) A Kapotte Muziekot Frans de Waard hozta létre 1984-ben. Zenei technikája a second hand zenei anyag használata és újrafeldolgozása a végtelenségig hamar a Kapotte Muziek tevékenységének a lényege lett. 1993 elején egy amerikai turné terve egy másik holland elektroakusztikus együttes, a THU20 tagjával, Peter Duimelinksszel való szoros együttműködést eredményezett. A 16 koncert, amelyek helyszínei között egyaránt voltak kis klubok, üzletek és egy rádióállomás is, annyira sikeres volt, hogy a tagok a további, jövőbeni koncertezés mellett döntöttek. A formációhoz 1995 májusában csatlakozott egy harmadik zenész, Roel Meelkop (szintén a THU20 tagja), és vele immár trióvá kiegészülve a Kapotte Muziek több európai koncertet adott (Hollandiában, Németországban, Olaszországban, Belgiumban és Csehországban). A Kapotte Muziek továbbra is létezik mint Frans de Waard stúdióprojektje. Koncertjeiken az együttes a minimálisan felhasznált akusztikus hangot maximális mértékben vizsgálja. Az összes hang elavult anyagokból származik, melyeket tevékenységük során találtak. Minden egyes koncertet egy ócskaságkeresés előz meg azért, hogy új hangforrásokhoz jussanak hozzá. Használtak már fémet (a nagyon kis daraboktól a nagyon nagy méretűig), fát, papírt, műanyagot, üveget, köveket stb. Minden tárgy hangtulajdonságait alaposan felderítik, miközben mikrofonnal vagy kontaktmikrofonnal felerősítik őket. Továbbá ezeket a hangokat a koncert során előre rögzített akusztikus, környezeti és elektronikus hangokkal keverik.
Helyszín: MU Színház, 1117 Budapest, Körösy József u. 17.