szerző: EugeneMnemic (DEN), Nightrage (SWE), Slowmotion Apocalypse (ITA), Circleshine 2007. május 30., Budapest – Kultiplex
Egy kicsit késve érkeztem a helyszínre, így csak egy részét láttam a Circleshine fellépésének. A több csapatból verbuválódott projekt dallamos énekkel kevert metalcore-t játszott, nem rosszul, de nem is kiemelkedően. A melódiák nagy része sajnos kicsapta nálam a biztosítékot túlzott negédességük okán, így vélhetően megmaradok távoli szemlélője tevékenységüknek, mivel nem igazán az én világom ez a muzsika. Azt mindenesetre megjegyzem, hogy meg kell növelniük a markáns (s kevésbé emo-cionális) témák számát, s ha ez megtörtént, talán a magamfajta, zordabb zenéket kedvelők szívét is meglágyíthatják. A következő koncerten kiderül, mire jutottak ezügyben.
A Slowmotion Apocalypse-szal is most volt szerencsém először találkozni, de ők határozottan maguk mellé állítottak. Végre nem egy bevált sémákon kérődző, innen-onnan plagizáló csapat zúzott előttem, hanem egy egyéni ötleteket is felvonultató olasz brigád. Főleg a neo-thrash jellegű acsarkodás a vadászterületük, leginkább ezzel tudnak jelentős számú áldozatot elejteni, de néha a hagyományosabb metalcore felé is elmozdultak, nem túlzó mértékben. A szólógitáros ujja alól jóleső virgák is elszabadultak, ami csak tovább növelte zenéjük élvezeti szintjét. Feszesen játszottak, de hát thrash-t máshogy nem is nagyon érdemes, ezek a riffek csakis ebben a formában életveszélyesek (nyakra mindenképpen). S ha még azt is hozzáveszem, hogy igen fiatal a csapat, el sem merem képzelni, milyen koncertet adnak mondjuk három-négy év múlva. Szerintem még ennél is jobbat.
A Nightrage-et körülbelül másfél éve láttam élőben, egészen eltérő stílusú bandák társaságában. Akkor még a Bolt Thrower-rel, a Malevolent Creation-nel és a Necrophagist-tal amortizálták le Európa színpadait, most viszont egy másik tábornak is bemutatkoztak, s a színpad-amortizálás is elmaradt. Ez nagyrészt a jellegtelenebb új nótáknak köszönhető, amelyek nagyjából annyira voltak veszélyesek, mint egy méregfogát vesztő kígyó. A statikus játék sem javított a helyzeten, a show-t egyedül a nagydarab kopasz énekes szolgáltatta: grimaszolt, lelkesített, lejött a közönség közé, tehát mindent megtett, hogy valamennyire befészkelje magát a buli az agyamba. Zömmel az új számok voltak terítéken, melyek maximálisan kiszolgálják a metalcore-tábor igényeit, de az enyémet sajnos nem. Még a Frozen-t sem játszották, pedig az valamennyire jobb kedvre derített volna
Nem igazán tudtam, mire is számítsak a Mnemic-től, csak hébe-hóba hallgattam meg a lemezeiket, tehát kíváncsian vártam, mivel fognak előrukkolni. A basszer eleresztett egypár fuck you-t és vicsorgást az intro alatt, ebből annyit mindenképp leszűrtem, hogy nem egy AOR-koncertet fogunk látni. Hát nem is. Az intro után elementáris erővel csaptak bele egyórás műsorukba: főleg az új művükre, a Passenger-re koncentráltak, de természetesen feltűntek régebbi darabok is. Zenéjük talapzata a masszív, mechanikus, lábdobbal abszolút szimbiózisban lévő riffelés, erre érkeznek rá a sampler-ből érkező zörejek, zajok, valamint a refréneknél az énekdallamok. Ez utóbbiak még nem olyan fogósak, mint a Fear Factory hasonló témái, s mivel Burton-ék írtak pár ütős szerzeményt, nem véletlen, hogy hozzájuk mérek minden hasonszőrű brigádot, így a Mnemic-et is. Ezt leszámítva becsülettel dolgoztak, tökéletes alapot nyújtottak egy kis testmozgáshoz akkor szerda este. A hangzás több mint kielégítő volt, vastagon zúzott minden hangszer, talán csak az ének volt a kelleténél halkabb. Mivel határozottan többet kaptam tőlük, mint amennyit előzetesen vártam, annyit mindenképpen ígérhetek, hogy a legközelebbi albumaikat jobban górcső alá veszem majd. Hátha ők is írnak egy Replica-t maguknak