hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
interjú [külföldi hangok]  2007. június 28. csütörtök   17:21
nincsen hozzászólás

szerző: Amy Kate
Interjú a Clawfinger-rel


  Az új albumotok Life will kill you címmel jelenik meg nemsokára. Mikor kezdtetek el dolgozni az új dalokon?
  
  2006. szeptember környékén kezdtünk el dalokat írni. Mint mindig, most is rengeteg ötletünk volt, és ezekből indultunk ki, majd a végén úgy döntöttünk, hogy mindegyiket felhasználjuk, nem hagyunk ki egyet sem, még akkor sem, ha először kicsit szokatlannak vagy furcsának is tűnik.
  
  Hogy zajlott a dalszerzés és a stúdiófelvételek?
  
  Mint mondtam, ez elsősorban különféle ötletek összeválogatása, ebből indulunk ki. Eleinte nehézkes, ugyanis nem egyszerű turnézás után hirtelen dalszerzésbe átváltani, de egy hónap után mindenki ismét belerázódik.
  
  Sok zenekar mesél arról, hogy szeretnek már a turnén is dalokat írni a következő lemezre hogy működik ez a Clawfinger esetében?
  
  Próbáltuk párszor, de soha nem sikerült. Túl sok minden vonja el a figyelmünket, egyszerűen nincs idő rá. Ha turnén vagyunk, mindig mással kell foglalkozni: a koncert, afterparty, zuhany, a következő helyszín, az öltöző, a hotel, stb. soha nincs annyi nyugalom, hogy a dolgok kreatívabb oldalára koncentrálhassunk. Néha van pár új ötletünk, dalszövegrészlet vagy riff, de ezeket az ötleteket akkor is hasznosíthatjuk, ha stúdióba vonulunk.
  
  Az új dalszövegek egy elég negatív, keserű és agresszív véleményt tükröznek a világgal kapcsolatban. Olyan dolgokról is írsz, amik veled történtek meg, egyéni tapasztalatokról, vagy a dalszövegeket inkább a véleményed kifejezésére használod?
  
  Igen, néha elég pesszimista tudok lenni, ebben nincs semmi új, hisz mindenkinek megvannak a saját gondjai, problémái, amiket meg kell oldani, és ez a zenekar egy jó módja a gondolatok, érzelmek, és a vélemények kifejezésének, annak, hogy valami fontosat osszunk meg a rajongókkal.
  
  A lemezborítóitok mindig sokkal egyszerűbbek, és kevésbé megszerkesztettek, mint számos más borító, amivel találkozik az ember. Ki tervezi őket?
  
  A legutóbbit én terveztem. Elegem lett a photoshop-pal tervezett, túleffektezett lemezborítókból, ami rengeteg metal zenekarra jellemző. Ezért úgy döntöttem, hogy kipróbálok valami teljesen mást. Tetszik, hogy ilyen egyszerű, hiszen rengeteg borító szar, sötét, semmi nem kelti fel rajta az ember figyelmét. Ugyanakkor ez nagyon jól fog mutatni majd az új pólókon.
  
  Bizonyára minden zenekarban van egy kis izgatottság egy új album megjelenése előtt mit gondoltok, és mit reméltek, hogy fogják az emberek fogadni az új anyagot?
  
  Ennyi év után is nagyon izgatott vagyok, amikor új albumunk jelenik meg. Ugyanakkor manapság sokkal reálisabban látom a dolgokat, és nem várok el nagyszerű kritikákat, még akkor sem, ha nagyon szeretném. Az igazság az, hogy nem vagyunk már új zenekar, a hónap kedvence, és tudom, hogy az elismeréseken kívül negatív kritikákat is kapunk. Ilyen az élet.
  Eddig azonban többnyire pozitív kritikákat kaptunk a rajongóktól, akik örülnek, hogy dallamosabb számaink is vannak, de minden rajongó mást szeret a Clawfinger-ben, és ezért gondolom úgy, hogy mindenki örülni fog az új anyagnak.
  
  Van egy elég erős rajongótáborotok, akik az első album óta támogatják a zenekart. Ők mire számíthatnak az új dalokkal kapcsolatban?
  
  Semmi szokatlanra. Ugyanazok a srácok vagyunk, akik azért zenélnek, mert egyszerűen imádják ezt csinálni. Nem egyszerű válaszolni erre a kérdésre, mivel nincs egyetlen egy dolog, amire számítani lehet az új lemezzel kapcsolatban. Sokkal inkább a keveréke lesz mindennek, amit valaha szerettünk a zenében.
  
  És mi a helyzet azokkal az emberekkel, akik annak ellenére, hogy hasonló zenei stílust kedvelnek, eddig mégsem vették a lemezeiteket? Szerinted ez az új album megváltoztatja majd a véleményüket?
  
  Reméljük, de nem azért csináljuk ezt, hogy tömegekkel szerettessük meg a zenénket, és új rajongókat szerezzünk. Akiknek tetszik, azok meg fogják hallgatni a dalainkat, akiknek meg nem, azok mást hallgatnak majd. Nem befolyásolhatjuk a döntéseiket, de természetesen reménykedünk benne, hogy szeretni fogják az új dalokat.
  
  Szerintem a rajongóitok nagy része legjobban arra kíváncsi, hogy mikor mentek turnéra az új lemezzel?
  
  A turné épp szervezés alatt van, jelenleg európai fesztiválokon játszunk, majd október, november környékén klubokban fogunk fellépni, minden olyan országban, ahol felkérnek minket és állják az útiköltségeinket.
  
  2006 Januárjában Magyarországon is játszottatok tervezitek, hogy a magyar rajongóitokhoz is visszatértek a mostani turnén?
  
  Reméljük, de mint mondtam, ez a pénzügyi helyzeten múlik. Ha el tudunk jutni Magyarországra úgy, hogy ez nekünk nem veszteséges, akkor mindenképp ott leszünk!
  
  Köszönöm, hogy időt szakítottál, hogy válaszolj a kérdéseinkre! Sok sikert kívánunk a jövőben!
  
  Én köszönöm, remélem, hamarosan találkozunk, és reméljük, sikeres lesz az új album, és mi leszünk az univerzum legnagyobb zenekara addig pedig türelem!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Clawfinger

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Dübörgő lóerők és a lélek – interjú Dolhai Attilával
Interjú az Auraleak vokalistájával, Hex-szel
A Barba Negra új helyre költözik!
Interjú az Ǝ.N.D. zenekarral
Nest of Plagues interjú: Közös tetoválás és fűnyírás, mint hobbi
Megjelent a Lélekhelyek kislemez: interjú az Illetve zenekarral
Talk2night: új nagylemez, új videóklip és interjú
Interjú Petrás Jánossal az Europica zenekar születéséről
Drawing interjú: „Egy hardcore koncert maga egy sport, egy kemény meccs, ha azt akarod, hogy igazán üssön a dolog!”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 beneath    negura bunget    oceano    cro-mags    nohanded painter    solution    vittula    john lennon    erik sumo band    andy irvine    kings of leon    transformers    vályi péter    valerian swing    the word alive (usa)    moon of soul    agatha christie    infected rain    frogshow    vinnie moore    laurence fishburne    emma stone    miserium    mantra porno    kapcsolat  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!