hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2007. június 15. péntek   10:51
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Ignite, Death By Stereo, Burn The 8 Track
2007. május 7., Budapest, A38 hajó

  Ezúttal jóval félezer fő feletti regimenttel mentünk az Ignite koncertre. Aki aznap este akart jegyet venni a hajótestben, az valószínűleg hoppon maradt, ugyanis teltházas buli kerekedett, és ezen nincs mit csodálkozni: Téglás Zoli és zenekara már évek óta közkedvelt, itthon és külföldön egyaránt; a Death By Stereo pedig a tavalyi Szigeten bizonyított, így az estét nyitó Burn The 8 Track inkább a hab szerepét hívatott betölteni a masszív tortán.
  
  Mire leértem az acélhal gyomrába, a kanadaiak már maguk mögött tudták a műsoruk javát. Félórányi aprítást produkált a Burn The 8 Track, a punk és a hardcore közös halmazából merítve, kellő energiával és lendülettel. Érdekesség, hogy az Ignite-hoz hasonlóan náluk is van magyar vonatkozás: az énekes Derek és testvére, a gitáros Jason a Kun családnevet viselik. Azt pedig szinte felesleges megemlíteni, hogy mint minden rendezvény esetében az A38-on, most is korrekt hangosítást kaptunk a technikusoktól, kárpótlásul a kevésbé fogyasztóbarát italárakért.
  
  Következett a kaliforniai Death By Stereo, az a zenekar, amelynek minden lemezcímében előfordul a halál szó. Szemlátomást nagy volt az érdeklődés irántuk, és ők honorálták a támogatást. Én a metal címszó alá helyezném a zenéjüket, ha skatulyázni kellene, de szerencsére nem kell, épp ezért jól megférnek a hardcore-os elemek is a fémszerkezetben. Efrem Schulz énekes igyekezett visszaadni a lemezeken jól megírt agresszív éneket egyaránt, és bár utóbbi kevésbé sikerült neki, a jó refrének így is arattak. Ha sztereó általi halálról nem is, húzós koncertről mindenképp beszélhetünk esetükben.
  
  A Kalifornia című körömrágós film hazai alcíméből megtanultuk, hogy Brad Pitt, azaz a halál nem utazik egyedül, így a Death By Stereo is jól járt földijével, az Ignite-tal közös túrával. Természetesen mi jártunk a legjobban, mert egy Ignite koncertnek mindig sajátságosan barátságos a hangulata, ahogyan, vagy amiért Téglás Zoli hihetetlenül jó énekes, remek frontember, aki zenekarával évről évre elhozza nekünk a dalaikat. A lányok pedig vitték nekik a saját készítésű csirkepaprikást, Zoli kedvenc hazai fogását, így a fehér atlétatrikó veszélybe került, de ezúttal valóban jó ebédhez szólt a nóta. A Hazám, hazám bevezető az Our Darkest Days intróba váltott át, majd további dalok dörögtek az aktuális lemezről. Izzott a levegő, rezgett a színpad, amit a két szélen megszállt a baráti kör (hiába, hardcore kellék, mint a circle pit pogó). Eljátszották a Sick Of It All feldolgozásukat (Cease Fire) is, de nem maradhattak el az olyan slágerek sem, mint a Run, vagy a Veteran. A U2 feldolgozás, a Sunday Bloody Sunday szintén kötelező része a műsornak, és ez a dal legalább annyira jól áll Zolinak, mint magának Bonónak. Zoli helyet adott a közvetlen, barátságos konferálásoknak is: ami a szívén, az a száján, és teljesen igaza van. Persze Ferenc és George most is megkapta a magáét, de az igazán szívhez szóló mégis az volt, amikor Zoli megköszönte a haveroknak, hogy segítik a nagymamáját, Nagyi darlingot, ahogy a lemezen említi őt. Ha Ignite koncert, akkor természetesen A Place Called Home is, a mi változatunkban, így az egész bárka együtt énekelte A Csitári Hegyek Alatt sorait. Hibátlan buli volt, mint mindig. Nyilvánvaló, hogy a legtöbbünknek Zoli miatt Ignite az Ignite, és a dal ugyanaz marad. Ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
Hobo- Vadászat 40
A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 eyehategod    péterfy bori love band    the toy dolls    blind channel    testament    overload    skindred    atticus    smashing pumpkins    honnan tudod    samiam    jean michel jarre    Árstíð    nevermore    the casting out     király!    axe to fall    mike watt    frames    steelwing    constants    veszprém    drawing     született feleségek    vektor  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!