hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2007. június 6. szerda   16:58
nincsen hozzászólás

szerző: Eugene
I. Dead Cat Night – Extreme Rock’n’roll & Psychobilly Festival
2007. április 29., Budapest – Kék Yuk

  Ha egy gyanútlan (amúgy a hatvanas éveiben járó) érdeklődő letévedt volna a helyszínre, azt hitte volna a belőtt sérók, nagybőgők láttán, hogy itt bizony Hungária koncert készülődik. Pedig nem így volt. Az 50-es, 60-as évekbeli jampecok reinkarnációi szállták meg április végén a Kék Yukat, hogy egy ördögi rocka/psychobilly ünnepet csapjanak.
  
  A fesztivált nyitó Voodoo Allen-ről sajnos sikerült teljes egészében lemaradnom. Nem úgy a Yellow Spot-ról. A magukat belezős rocknroll brigádként aposztrofáló csapat műsora nem fukarkodott a látványelemekben, elég, ha csak a véres böllérruhában, napszemüvegben pompázó, festett arcú énekest említem meg, és még nem is beszéltem a Texasi láncfűrészes gyilkos karakterének ábrázatát magukra öltő statisztákról. A horror hangulatot az image mellett a szövegek adták, melyeket hol üvöltve, hol suttogva adta elő frontemberünk, én mindenesetre azon kezdtem morfondírozni, hogy a Blood Spots mennyivel helytállóbb név lenne nekik. A zene csupán kiegészíteni hivatott ezt a koncepciót, a stílus jellegzetes motívumai mind-mind felvonultak. Azért a Lynyrd Skynyrd Sweet Home Alabama belezős feldolgozása telitalálat volt, amely őrült lezárása volt egy őrült kocertnek.
  
  A The Silver Shine már nem adózott ennyit az image oltárán, de a Yellow Spot után már nem is lett volna értelme még egy lapáttal rádobni a külsőségekre. A szokásos pózok, belőtt sérók persze megvoltak, de hát a rocknroll-hoz ezek hozzá is tartoznak. Zenéjüket hallgatva olyan érzésem támadt, mintha egyenesen a Motörhead jammelt volna Tony Sheridan-nel az elsőre talán bizarrnak tűnő párosítás mindenesetre nagyon működött. Az már csak hab volt a tortán, hogy emlékezetes momentumok is felbukkantak a szinte kötelező sémák mellett, tempók tekintetében pedig a hagyományosabb rocknroll ütemektől egészen a punkos gyorsulásokig terjedt a skála. A tagok korábban hardcore/punk csapatokban nyomultak, így hát nem lehetett véletlen a sebesebb témák jelenléte. A leendő, egyébiránt lemezbemutató koncertjük plakátján pózoló, véres láncfűrészt kezében tartó lány alapján gondolom, tőlük sem áll távol az őrültség, de ezt jóval inkább féken tartják, mint a Yellow Spot. Ezzel együtt jó koncertet adtak.
  
  A lengyel Komety vette a legalapabbra a megjelenést: egyszerű ingekben, baseball sapkákban léptek színpadra, megmutatva, így is lehet rocknroll-t nyomni. Nem mozogtak túl sokat (a közönség sem ropta ipari méretekben a táncot), de a zenéjükre oda kellett figyelni. Nem kis különlegességet kölcsönzött nekik, hogy javarészt anyanyelvükön daloltak, főleg, hogy szinte íratlan szabály, hogy a rocknroll csak angolul szólalhat meg. Kellemesen váltak eggyé a lengyel szövegek és a (jobbára) mersey beat-re hajazó témák, melyek fülbe ragadó dalokban öltöttek testet. Nem tudom, vannak-e még hasonlóan nívós képviselői a lengyel rockabilly életnek, de a Komety határozottan meggyőzött.
  
  Egyenesen a Bastille falának árnyékából jött el hozzánk a Washington Dead Cats, akik biográfiájuk szerint valóságos rocknroll forradalmat keltettek életre Franciaországban. Hogy ez valóban így van-e, azzal nem is foglalkoznék, ellenben azzal igen, hogy remek hangulatot varázsoltak a Yuk-ba. Már a frappáns című Im A Dead Cat is megmutatta, hogy ha csakis a zenét nézzük, többek ők egyszeri rockabilly csapatnál. Volt itt kérem minden: táncra csábító ska, woodoo, mambó taktusok, jófajta rocknroll-lal, punk-kal leöntve, úgyhogy egysíkúságra hiába is panaszkodhattunk volna. Szólhatott a punk módra zabolázatlan Burn Baby Burn, vagy éppen az 50-es évekbe visszakanyarodó Treat Me Bad, a közönség mindvégig vette a lapot: a legtöbben végigtáncolták a franciák koncertjét, de a publikum állva maradt része is kifejezte a tetszését, legalábbis a sűrű bólogatások, fejrázások erre engedtek következtetni. A pajesz nélküli Ford Fairlane-re emlékeztető Mat Firehair kiválóan vezényelte le a bulit, tökéletesen lefestve A Rocknroll frontembert. A többiek sem voltak éppen jellegtelen figurák, de a középpontban Mat volt: pózolt, konferált, s természetesen énekelt, úgy, ahogy a példaképei tették a hőskorszakban. A Washington Dead Cats persze sokkal extrémebb csomagolásban kínálja a rocknroll-t, de egyvalami biztos: jól csinálják, amit csinálnak.
  
  Ez egyébként általánosságban is elmondható: legyen az elnevezés psychobilly, rockabilly akármilyen, a zenén, és a hitelességen van a hangsúly. Úgy gondolom, ezen az estén egyikkel sem volt probléma, mi több egy jól sikerült eseményről indulhattak haza a rocka/psychobilly szerelmesei.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

A Washington Dead Cats myspace oldala

A Komety oldala

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
Hobo- Vadászat 40
A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget
Abbath, Toxic Holocaust, Hellripper
Slaughter To Prevail
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 gru    metsatöll    rock the boat    boris    dark wave    hófehér és a vadász    barack obama    edward norton    sanatorium    jacked    gyilkos természet    garry marshall    starbenders    lenny kravitz    hailee steinfeld    guilhem desq    bring me the horizon    killed with hate    in flames     ivan &the parazol    vince neil    neokhrome    építészet    ministry    kilian  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!