szerző: PapiVictor Bailey Budapesten 2007. április 29., A38
Ez a név az, ami másodszorra-harmadszorra beugrik, ha szóba kerül a nyolcvanas-kilencvenes évek modern, fúziós dzsesszmuzsikája és a basszusgitár. Az eredetileg dobosnak tanuló tízéves srác véletlenül kezdett basszusgitáron játszani egy garage bandben. Apja tanácsára ennél a hangszernél maradt. Egyébként ő maga írja, hogy nem volt nehéz rátalálnia a zenére, hiszen apja elismert komponista és zeneszerző volt, nagybátyja pedig a híres orgonista Jimmy Smith dobosa volt. Innen egyenes út vezetett a bostoni Berkelee-re, amely közismerten a legrangosabb zeneakadémiák egyike. Ugyanebben az időben itt tanult többek közt Steve Vai (!), Stu Hamm... Ezek után New Yorkban session és stúdiózenész volt. Dolgozott Mike Sternnel, Madonnával, Michael Breckerrel, LL Cool J-vel. Majd barátja, Omar Hakim, akivel egy Miriam Makeba turnén dolgoztak együtt, beajánlotta a Weather Repor-ba. Ettől kezdve nem volt megállás. Első szólólemezét 1989-ben jelentette meg. Sajátos gitárhangszínt alakított ki, amit semmilyen extra kütyü nem támogat.
Egyszer úgy nyilatkozott, hogy a hangzás a kézben van. Erről győződhettem meg jómagam is, a buli előtt szemrevételeztem a cuccot, hátha találok valami érdekeset. Hát csalódnom kellett. Egy Fender signature Jazz bass, egy kábel, egy Zoom effekt, majd kábel, végül egy Ampeg fej két hangládán. Ez minden. Casey Benjamin ezzel szemben egy óriási effektparkot pakolt ki. A koncert közben egy összekötő konferanszból derült ki számomra, hogy a billentyűs magyar származású. A negyedik résztvevő a nagy öreg, Lennie White. Vele kapcsolatban nem számítottam nagy meglepetésekre, hiszen róla mindenki mindent tud. Ő aztán mindenkivel játszott már. A buli az új repertoárral kezdődött, a legelső nóta a technikai mallőrök ellenére lemezminőségben szólalt meg. A szkettelős, uniszonós Lowblow, bebop közeli hangulattal alapozott, majd a harmadik nóta után sort kerítettek a jól bevált slágerekre, mint például a Kid Logic a Bottoms up albumról. A magyar zongorista, akiről lehet hogy szégyen, de semmit nem tudtam, iszonyú intenzitással vitte a vállán a bulit. Modern nagy ívű szólói méltó partnerré avatták.
A ráadásban derül ki, hogy az imént említett effekt mi mindenre képes. Ez a bohóckodás segített vidámmá tenni a lassan elfáradó közönséget, hiszen komolyan igénybe vették őket: nehéz befogadni ennyi pozitív és hasznosítható információt. Az egész idő alatt recsegő valami sem tudta elrontani azt a jó érzésemet, hogy sikerült elkapnom egy olyan koncertet, amit talán így, ebben az összeállításban soha nem láthatok ismét.
A koncert alatt voltak szakmabeli zenészek is, akik kételkedtek, és váltig állították, hogy ez a produkció hakni volt Hümmmm Ez a felvetés fel sem merülhetett erről az előadásról, mert egy vérbő, minden tekintetben kiváló produkciót láthattunk egy akkora zenei nagyság előadásában, mint Victor Bailey, akit tényleg nem láthatunk minden nap. Gyorsan hozzá kell tennem, hogy ez az este nem a zeneakadémia felvételi vagy tehetségkutató rendezvénye volt, ahol szúrós szemek csak azt nézik, ki hol hibázik Ez maga volt a nagybetűs koncert, ahol egy olyan muzsikus játszott, aki a legnagyobb fesztiválokon a fő műsoridőben szokott fellépni, és most ez volt a legfontosabb.