hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2007. április 8. vasárnap   10:24
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Ensiferum, Suidakra, Naildown a Petőfi Csarnokban
2007. április 21, Petőfi Csarnok

  Az Ensiferum sikersztori már az első megjelent album után elkezdődött, a finneknek sikerült egy olyan egyedi zenei világot összeeszkábálniuk, amely mesteri módon kombinálta a folk-metalt a sodró, pogány black metal harcos lendületével. A 2004-es Iron lemezen szintén sikerült olyan fogós dalokat írni, amelyeket azóta sem lehet elfelejteni, és amely a nemzetközi elismertséget is meghozta nekik. Az Iron album után viszont elhagyta a zenekart az addigi agytröszt, Jari Maenpaa, és létrehozta a Wintersun nevű bandáját. Ők nem túl rég, ősszel adtak egy remek koncertet az Amon Amarth előtt, így egyfajta előjátéknak tekinthető az Ensiferum bulijához. A koncert apropóját a harmadik Ensiferum nagylemez, a Victory Songs adja. Igen, a csapat eddig csak három albumot adott ki eddig (és egy kislemezt), de hírnevük megkérdőjelezhetetlen, a stílus legnagyobbjai között említendő.
  Az Ensiferum-mal együtt számos más banda is fellép ezen az estén, és tulajdonképpen mindenki más-más stílust képvisel. Érkezik például Németországból a Suidakra, akik sok stílust kombinálnak a zenéjükben, a zúzós black/death metal alapokhoz a heavy metal dallamossága társul be. A csapatnak 1997-ben jelent meg az első albuma, a Lupic Essence, ezt 2006-ig pedig újabb 7 követte. A Naildown már egy teljesen más stílust képvisel, ők furcsa, kissé szokatlan modern metal zenét játszanak. Két nagylemezük jelent meg eddig, koncertjükön nagy szerep jut az idei Dreamcrusher albumnak.
  A külföldi csapatok előtt három magyar banda is tiszteletét teszi, a Sin Of Kain-t a legtöbbeknek valószínűleg nem kell bemutatni. A melodikus, sokszínű black metalt játszó horda már számos híresség előtt adhatott koncertet, a Cradle Of Filth előtt is zúzhattak. A frissebb eresztésből származik az Archaic, nekik egy demo után nemrég jelent meg a debütalbumuk, Time Has Come To Envy The Dead címmel. Az est utolsó fellépője a kompromisszum-mentes death metal formáció, a Bloodrainbow.
  Mint látható, április 21-ének estéje a fémzene mindenféle irányzatának rajongói számára izgalmas szórakozást biztosít. Zúzós zenéket hallgathatunk a folk-black metaltól a modern metalig. A nemrég fennállásának 10. évét ünneplő (és ennek alkalmából egy válogatáslemezt megjelentető) Ensiferum a tavalyi Szigeten már megmutatta, hogyan tudják kiszolgálni a bulizni vágyókat, tehát április 21-én a Petőfi Csarnok ismét egy fergeteges buli színhelyévé válik. Elővételben 3900 Ft a jegyár, a koncert napján pedig 4500 Ft.
  
  Ensiferum diszkográfia:
  2001 Ensiferum
  2004 Iron
  2006 Dragonheads [EP]
  2006 10th Anniversary Live [DVD]
  2007 Victory Songs
  
  Suidakra diszkográfia:
  1997 Lupine Essence
  1998 Auld Lang Syne
  1999 Lays From Afar
  2000 The Arcanum
  2002 Emprise To Avalon
  2003 Signs For The Fallen
  2005 Command To Charge
  2006 Caledonia
  
  Naildown diszkográfia:
  2005 World Domination
  2007 Dreamcrusher



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Ensiferum

Concerto

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 architect    the mahones    tűzvihar    sorsügynökség    the lightning thief    josh duhamel    efott    august strindberg    jessie j    bérczesi róbert    teurgia     noomi rapace    mortician    loreena  mckennitt     amorphis    ozirisz    karabély    to the nines    tom hardy    aetherius obscuritas    jonathan nolan    stúdió galéria    mando diao    újhold    reflected  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!