hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
magazin [nyilt levél]  2007. március 28. szerda   13:25
nincsen hozzászólás

szerző: morzsa
New York Film Academy / Silverback Films Budapest


  Júliustól elvileg bárki Steven Spielberg fiának az iskolatársa lehet és még el sem kell költöznie Magyarországról. Már idén nyit Budapesten a nemzetközi filmszakma legrangosabb iskolája, a New York Film Academy.
  
  Hétfőn Jerry Sherlock, a filmiskola alapító igazgatója és Csaba Czinkoczky, a Silverback Films magyar származású ügyvezetője aláírta azt a több évre szóló együttműködési szerződést, amely szerint a neves intézmény már 2007-ben Budapesten is indít kihelyezett kurzust színész, rendező/operatőr és forgatókönyvíró szakokon.
  
  New York, Los Angeles, London, Párizs, Miami, Barcelona, Bilbao, Milánó, Firenze, Tokió, valamint a Harvard University, Princeton University, Cambridge University és az MGM Studios / Universal Studios után tehát Budapest lesz a tizenhatodik helyszín, ahol az amerikai filmiskola új tehetségek után kutat. Az idén augusztusban kezdődő intenzív filmképzés elsődleges célja, hogy a nemzetközi felhozatal felfedezettjeivel feltöltse a fáradó amerikai filmipart.
  
  A New York Film Academy rangját jelzi, hogy Steven Spielberg fia és Susanne Sarandon lánya már másodéves hallgatói az iskolának, Tim Robbins, Kevin Kline, Pierce Brosnan, Peter Bogdanovich, Melanie Griffith és Donatella Versace gyermekei, valamint Luc Besson húga is a New York Film Academy végzősei.
  
  A magyar partner, a Silverback Films budapesti irodája eddig hatvanmillió forintot költött a tanfolyam beindítására, amelyet a tandíjakból, EU és állami támogatásból valamint egy szponzorcsomag bevételeiből remél majd fedezni. A filmprodukciós iroda támogatásával az akadémia több ösztöndíjat is meghirdet.
  
  A New York Film Academy mindenek előtt olyan up-to-date tudást biztosít direkt a filmszakma legjobbjaitól, amelyet ilyen intenzíven egyik helyi színművészeti képzés sem tud nyújtani. Nemzetközileg is elismert diplomát és vizsgafilmet ad, valamint ami a filmszakmában a legfontosabb: kapcsolatokhoz segít. A nemzetközileg akkreditált budapesti nyári intenzív workshop négy hetes lesz, és a szakoktól függően az amerikai felsőoktatás rendszerében három vagy négy kreditpontot ad.
  
  Mivel az intenzív elméleti oktatás mellett fontos szerepet kap a hands-on oktatási módszer, a megszerzett elméleti ismeretek azonnali gyakorlatba helyezése, a tanulók már első naptól kezdve kamerával és vágógépen dolgoznak. Ahogyan az egyik alapító, Michael J Young hirdeti: ez egy katonai kiképzőtábor, ahol egyetlen perc üresjárat sincs. Film reggelire, tízóraira, ebédre, uzsonnára és vacsorára. Elmélet, forgatás, vágás, kiértékelés éjjel-nappal.
  
  Statement of Michael J Young, New York Film Academy:
  
  Hungary has always been a deep sea of talents. Im very excited to discover the country that is known for having one of the worlds most interesting history of filmmaking.
  
  Statement of Csaba Czinkoczky, CEO Silverback Films:
  
  Nagy örömmel tettünk hétfőn pontot egy több évig tartó egyeztetés után. A New York Film Academy túlságosan is népszerű intézmény, így nem volt könnyű dolgunk a többi érdeklődő országgal vívott versenyben. Mégis úgy érzem, hogy megérte. Magyarországon ugyanis még soha nem volt ennyi filmes tehetség, mint most és ugyanakkor soha nem volt az ország ennyire leszakadva a nemzetközi filmelittől. Ennek nyilván több oka is van, - az egyik a nyelvi elszigeteltség, amely sajnos alapvető hátrány de én úgy gondolom, hogy az igazi baj ennél mélyebben keresendő. Akárcsak a magyar foci újraélesztéséhez, a filmszakmában is vissza kell mennünk az alapokhoz ami a mi esetünkben a filmes képzés teljes reformját és a nemzetközi kapcsolatrendszer újraépítését jelenti. Ennek az átalakult magyar filmtörvény és az épülő nemzetközi szintű filmes infrastruktúra hátszelében kidolgozott kétségtelenül merész és sokak szemében bizonyára pimasznak is tűnő - víziónak lesz fontos alappillére a New York Film Academy budapesti kihelyezett tagozata.
  
  És legvégül a Silverback célja Magyarország és a középeurópai filmgyártás bevonása a nemzetközi kooprodukciókba, valamint az ezekben résztvevő filmes szakemberek állandó képzése.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Silverback

New York Film Academy

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amikor a zenész tollat ragad - Tod A első regénye hamarosan magyarul is kapható lesz!
Promptmonsters.tv: Az AI-forradalom új szereplője a magyar kreatív iparban
Közel 100 nyeremény vár gazdára az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban
FolkAréna2024 - Minden Magyarok Tánca a 43. Országos Táncháztalálkozón
Ernelláék Kálmánéknál – színház és mozi a B32 Galériában
Jazzfest Budapest 2024
Al Di Meola Electric Band Budapesten
Tudatosság, vibrálás és színkavalkád
A BFZ 2024–25-ös évada
Kétszázadik mesterkurzusát tartja meg szombaton a Fesztivál Akadémia Budapest
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 fast five    trent reznor    esa holopainen    lóripop    royal flush    pomogácsok brutal monsters    ocho macho    the pills    lyuhász lyácint    platon karataev    tristania    pixies    cadik    jazzékiel    twiggy ramirez    arsis    halestorm    érdi tamás    korzus    karnak    toy dolls    gravefruit    close your eyes    road zenekar    csókolom  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!