hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
hírek   2007. március 27. kedd   13:44
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
200.000 néző az S.O.S. szerelmen


  Az év legsikeresebb magyar filmje bemutatása 35. napján, 2007. március 21-én átlépte a bűvösnek tartott kétszázezres nézőhatárt.
  
  ”Több mint elégedettek vagyunk az S.O.S. szerelem! fogadtatásával erősítette meg Neményi Ádám producer Külön öröm, hogy olyan időszakban bizonyítottunk, amikor a mozibajárás rohamosan csökken a korábbi évekhez képest; és még ennél is jobban örülünk annak, hogy ezt a kitűnő eredményt hazai filmként sikerült elérnünk.” A főszereplő Csányi Sándor számára a Kontroll, a Csak szex és más semmi, illetve a Szabadság, szerelem után az S.O.S. szerelem! a negyedik játékfilm, amely több mint 200.000 nézőt vonzott a mozikba. Fenyő Iván karrierjében a második (szintén a Szabadság, szerelem mögött).
  
  ”A siker nem az én érdemem, hanem mindnyájunké: a színészeké, az egész stábé szögezi le Sas Tamás rendező, aki pályafutása legnagyobb kasszasikerét könyvelheti el a filmmel Ez volt életem legharmonikusabb forgatása.” A film zenei anyagát tartalmazó CD néhány hete jelent meg, azóta szintén a slágerlisták éllovasa. A forgalmazó becslése szerint az S.O.S. szerelem! nézőszáma néhány héten belül meghaladja a negyedmilliót.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 petrás jános    karácsony artúr    rotten sound    trial    arcturus    sentinels     leander risingleander    letz zep    carnivore diprosopus    axe to fall    visions of atlantis    between the buried and me    daniel craig    like a strm    masters of rock    chris pine    halloween    airbourne    headbangers ball    hellfreaks    mighty boosh    dumaszínház    septicmen     twitter    sárvári zita  

r50
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!