hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2007. március 26. hétfő   14:19
nincsen hozzászólás

szerző: ArmaGedeon
Pain Of Salvation
2007. február 22. A38

  Vannak stílusskatulyák. Kellenek. Amidőn a hatvanas évek végén megszületett egy összetettebb, szövevényes rock muzsika, valamelyik okos földlakó azt találta mondani, hogy hát akkor nevezzük el progresszívnek ezt a rockot, ezzel mintegy új irányzatot kijelölve, minek utána az igencsak formabontó. Nem hiszem, hogy a Yes, a King Crimson vagy a Genesis (a Peter Gabrieles, persze, nehogymá mindenki csak Collinsra asszociáljon, na!) tagjai durcásan tértek volna nyugovóra e címkézés hallatán. Nomármost akkortájt ezen zenekarok és társaik valóban haladó szellemiséggel (progresszív) felvértezvén alkottak, a 80-as évek végétől pedig a Fates Warning, majd főként a Dream Theater működése után újfent divatossá vált eme kifejezés, ám az általuk dagasztott trendből kicsírázó utódzenekarok efféle megjelölése már pontatlan, hiszen csak a virtuóz-elemek halmozása, illetve a billentyű-centrikus megközelítés ad okot a progresszív rock megfelelésére az újító szándék immár nem teljesül.
  
  Azonban most jön a tisztelet a kivételnek sor: tudniillik vannak olyan csapatok, amelyek bizony levetik magukról a konvenciók rabigáját és nagy kísérletező kedvvel egyfajta egyedi hangot ütnek meg. No, a svéd Pain Of Salvation éppen ezen kevés bandák egyike. Nemigen térnék ki egy bibliográfiaszerű elemzésre, de ők már a legelső albumukon olyatén különös muzsikával operáltak, aminek révén egy nem mindennapi egyéniséggel gazdagodott a rock színtér. Aki értetlenül áll a P. O. S. név hallatán (az idáig tán nem is jutott az olvasásban), annak annyit érdemes megsúgni, hogy képzeljük el a már említett Dream Theater tagságát, amint a Faith No More-ral karöltve örömzenélnek, majd egy musical-, egy funky- és egy világzenész is belecsöppen a nagy haddelhadba. És ezzel alig közelítettem meg a valóságot. Anélkül, hogy az egekig magasztalnám a gárdát, kijelenthetem, hogy roppant nehezen körülírható a művészetük, de a progresszív kifejezés abszolút helytálló esetükben.
  
  E bő lére eresztett okoskodás után lassan a lényegi kérdésre feküdnék: a Pain Of Salvation újabb bulit csapott minálunk, hadd ne számoljam össze, hányadik ízben immáron. Ahogyan az ez évi dolgozatuk (Scarsick) kevésbé elvont, mint elődje, a meghökkentő Be, úgy a hangverseny is sokkal inkább volt laza rock koncert, mint a múltkori, amely egy performance-jellegű színdarabra hajazott. Abban sem volt hiba, ebben sem. Akkor előkerült a fekete zakó fehér inggel, most a póló-farmer dukált. Meg a pőre rock.
  
  A hangzás újfent nagyszerű volt, ahogy ezen a hajón, azaz Hajón már megszokhattuk. (Mindenféle nyelvjárási technika nélkül állíthatom, hogy Budapest egyik legjobb koncerthelyszíne az A38!) A vokáltémák terén pedig piros pont jár a csapatnak, ugyanis mindannyian kivették a részüket a kórusokból, nem is akárhogyan! Természetesen Daniel Gildenlöw énekes/gitáros/szövegíró/producer az, aki a hihetetlen dallamok felelőse; döbbenetes, mennyi hangon szólal meg ez a fickó!
  
  A betonriffelésű, power metalos Scarsick nyitotta a műsort, amelyet a kissé musicales-bohókás America követett. Az aktuális lemezről öt nótát szedtek elő (még: Cribcaged, Disco Queen /!!!/, Flame To The Moth), ami nyilván helyén való noha a Spitfallt hiányoltam, egy ominózus szerzemény helyett ezerszer inkább hallgattam volna, de erről majd később! -, ám hogy (a) The Perfect Elementet (személyes kedvencem!) mindössze két dal képviselte, attól némiképp felszaladt a szemöldököm; a komor-morózus Ashesre valószínűleg mindenki számított, és a koncertzáró Used az egyik legnagyszerűbb, leglégiesebb refrénnel megtámogatott opusz, de amennyire zseniálisnak tartom azt az albumot, akár elejétől végéig bekanalaztam volna ama estén
  
  Kiemelném a debütáló Entropia lemeznyitóját, a ! (Foreword) címűt, azzal a hisztérikus és staccato verzéjével, Faith No More-ízesítésű énektémáival, emelkedett refrénjével (I´m not afraid of you!...), a Nightmistet, amelyben a keserédes, melankolikus, funky-s betéteket házasítják ügyesen a speed metálos virgákkal és metallicás-dreamtheateres riffszörnyetegekkel. Ezen kívül volt még a komplex Handful Of Nothing vonatzakatolós ritmusaival, kolosszális, refrénpátoszával, a Be egyetlen túlélője pedig a törékeny-leheletnyi kórussal tarkított, majd csapongó zúzdába átnyergelő Diffidenta volt. Hasonló a New Years Eve is, hiszen a finom lírai kezdés technikás, elborult metálba ömlik, a refrén pedig tipikus Gildenlöw-hagyaték. Ám pályafutásuk egyik (ha nem a) legszebb gyöngyszeme az Undertow címet viseli: a Duna vize is libabőrös lett, mikor felcsendültek azok a szomorúszép sorok (Let me break! Let me bleed! Let me tear myself apart I need to breathe!). Ehhez fogható katarzisra csak igen kevés művész képes!
  
  Nos, már említettem, hogy elmaradt a Spitfal mennybemenetele, és az IFA-platónyi piros pont mellett egy jókora fekete paca is éktelenkedik a bizonyítványukon; nem, NEM a Disco Queenre gondolok, amely heveny mosolygást és/vagy fejcsóválást idézett elő a teremben konkrét Bee Gees-metáljával a Leonard Cohen Halleluja című elmebaját húzták elő a kalapból, aminek aztán semmi, de semmi értelmét nem láttam, és már-már úgy éreztem magam, mint egy másnapos hitgyülis a Vidám vasárnap c. műsorban. Azonban később nem erre a kis mellényúlásra fogunk emlékezni, hanem arra, hogy egy Igazi Progresszív Élményt kaptunk Tőlük!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. november 21.
Et Citera - Dömény Krisztián önálló estje
2024. november 22.
Swing à la Django & Kozma Orsi koncert
2024. november 23.
Hollywood Undead, Sleeping Theory
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Sepultura, Jinjer, Obituary, Jesus Piece
METZ a Turbinában: Egy korszak lezárása
Accept, Phil Campbell And The Bastard Sons
Starset- Az Immersion: The Final Chapter turnéval hódították meg a Barba Negrát
Dalriada 20 / Nevergreen 30
A Dream Theater és Mike Portnoy újra együtt – Egy legendás történet újraírva
Lindsey Stirling Budapesten
Bryan Adams az MVM Dome-ban
 kiemelt 
Dying Fetus, Chelsea Grin, Despised Icon
  
Tengerentúli extrém metal csomaggal kínál túlnyomás elleni szelepet a karácsonyi készülődés / őrület közepén Concerto Music

Terror, Nasty, Combust a Durer Kertben
Descendents (US), Circle Jerks (US), Negative Approach (US)
Electric Callboy: 2025-ben már az MVM Dome-ba térnek vissza!
Wheel, Múr: izgalmas és feltörekvő zenekarokat hoz idén a progmetal Mikulás
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 red sparowes    wings of love    random deeds    blood incantation    duff mckagan    weedeater    divine ascension    eluveittie    megazetor    pitt    limbless    steve carell    nulladik változat    trixie whitley    hexis    suszter    deli-kutt    rock napja    world painted blood    sisters of mercy    stonedirt    the devin townsend project    lochnesz    rise and fall    architect  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!