hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
film [filmfesztivál]  2007. március 26. hétfő   12:20
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Idén is lesz Francia Filmnapok
2007. április 16-25. Budapest, Szeged, Pécs, Debrecen, Miskolc, Győr, Kecskemét

  Idén immár tizenegyedik alkalommal, a hagyományoknak megfelelően április 16-25. között tartják a Francia Filmnapokat. Esetleg még kiegészülhet a filmnapok jelenleg tervezett programja, de az már bizonyos, hogy Budapest mellett Szegeden, Pécsett, Debrecenben, Miskolcon, Győrött és Kecskeméten nézheti meg a közönség a legfrissebb francia filmtermés legjavát.
  
  A Francia Filmnapok célja, hogy a későbbiekben, az év során, Magyarországon mozikba kerülő francia filmalkotásokból, egy premier előtti programsorozat keretében ízelítőt adjon. A rendezvény mindig az alkotók rendezők és színművészek - személyes kíséretében mutatja be a legkülönbözőbb stílusú és műfajú friss francia filmeket.
  
  2007-ben nyolc filmalkotással jelentkezik a Francia Filmnapok. A hazákban is ismert Alain Chabat látható a híres video-klipp rendező, Michel Gondry romantikus vígjátékában, Az álom tudományában, míg Catherine Deneuve játszik a Kék papagáj című drámában, és nagy várakozás előzi meg Géla Babluani alkotását, a 2006-os Sundance Fesztiválon a Legjobb Külföldi Film díját elnyert A 13-as-t. Különleges csemegének ígérkezik a Transylvania, melyben egy francia lány sorsán át az Erdélyben élő román közösség életébe is bepillantást nyerhetünk. A Majdnem bombanők című filmben négy fiatal lány a táncon át tanulja meg, mi az érzékiség és a szerelem, míg a 10 nap szeptemberben című alkotás igazi sztárparádét vonultat fel: Juliette Binoche mellett John Turturro, Sara Forestier, Tom Riley és Nick Nolte alakítják a főbb szerepeket.
  
  Daniel Auteuil két filmben is főszereplő: a Topmodell a barátnőm című vígjátékban egy milliárdost alakít, aki egy szupermodellel csalja látszólag depressziós feleségét (Kristin Scott Thomas), míg a Zűrös páros című akció-vígjátékban Christian Claviervel az oldalán botcsinálta titkos ügynök. A Párizs-London tengelyen mozgó filmben még John Cleese is feltűnik. Az Örökmozgó mozi a Francia Filmnapok alkalmából Daniel Auteuil retrospektív sorozatot szervez.
  
  Egy másik retrospektív programmal is kiegészül a 2007-es Francia Filmnapok programja. Azon túl, hogy Otar Iosseliani legújabb filmét, az Őszi kertek című vígjátékot is megtekintheti a közönség, a rendező korábbi alkotásaiból vetítés-sorozat látható majd a Szindbád moziban.
  
  Bővebben a filmekről:
  
  13 (Tzameti) / A 13-as
  
  Thriller
  Rendező / Réalisateur: Géla Babluani
  Főszereplők / Avec: George Babluani, Pascal Bongard, Aurélien Recoing, Fred Ulysse, Nicolas Pignon, Vania Vilers
  Forgalmazó: Budapest Film
  
  Nagy szegénységben élő emigráns családját a húszéves Sebastian alkalmi munkákból tartja el. Egy elhanyagolt tengerparti villa morfinista tulajdonosa megbízza a tető javításával. A fiú munka közben fültanúja lesz egy beszélgetésnek, az anyagi gondokkal küzdő beteg férfi egy nagy pénzösszeg gyors megszerzéséről beszél az egyik barátjának. Amikor a házigazda váratlanul meghal, és nincsen, aki kifizetné Sebastian munkadíját, a fiú úgy dönt, hogy átveszi a férfi szerepét, és megpróbál a pénz közelébe jutni. Követi a nevére érkező instrukciókat, vonatra száll, és rejtélyes üzenetek nyomán egy isten háta mögötti udvarházhoz érkezik.
  Minden, ami a normális világhoz kötötte, a kapukon kívül marad, és egy ördögi játszma veszi kezdetét, ahol a tét az életben maradás.
  
  A fiatal grúz származású rendező, Géla Babluani első filmje üstökösként robbant be az európai filméletbe. A visszafogott eszközökkel dolgozó rendező egy olyan feszült és izgalmas filmet alkotott, melynek képei lenyomatként sokáig ott maradnak a nézők emlékezetében.
  
  La Science des ręves / Az álom tudománya
  
  Romantikus vígjáték / dráma
  Rendező / Réalisateur: Michel Gondry
  Főszereplők / Avec: Gael García Bernal, Charlotte Gainsbourg, Alain Chabat, Miou-Miou, Pierre Vaneck, Emma de Caunes
  Forgalmazó: Budapest Film
  
  Apja halála után Stephane visszaköltözik Mexikóból az anyjához, Párizsba. A húszas éveiben járó fiúnak gyerekkora óta gondot okoz, hogy álmait elkülönítse a valóságtól. Sőt, mintha az álmok egyre nagyobb teret kapnának az életében. Szendergés közben a Stephane TV színfalai között karizmatikus műsorvezetőként szerepel, míg a való életben egy unalmas munkahelyen csetlik-botlik.
  Életébe fénysugárként tör be Stephanie, a szomszéd lány, akit kezdetben elbűvöl a fiú kedvessége. Ám Stephanie egyre jobban zavarba jön Stephane különös és fölöttébb gyerekes viselkedésétől és a valósághoz fűződő szokatlan viszonyától.
  Stephane képtelen éber állapotban megtalálni a lány szívéhez vezető utat, ezért az álmaiban próbálja megkeresni azt.
  Az Egy makulátlan elme örök ragyogása rendezője, Michel Gondry újra egy lenyűgözően különleges és látványos képi világot tár elénk. A film főszereplője pedig az a Gael García Bernal (Rossz nevelés, Korcs szerelmek, Babel), akit korunk egyik legtehetségesebb fiatal színészének tartanak.
  
  Transylvania
  
  Dráma
  Rendező / Réalisateur: Tony Gatlif
  Főszereplők / Avec: Asia Argento, Amira Casar, Birol Ünel, Alexandra Beaujard
  Forgalmazó: Budapest Film
  
  Zingarina, a túlfűtött érzelmeitől vezérelt olasz nő legjobb barátnője kíséretében Romániába érkezik. Látogatásának eltökélt célja, hogy megkeresse szerelmét, Milánt, kinek gyermekét a szíve alatt hordja, és aki egy szó nélkül hagyta őt el. Ám a várva várt találkozás csak fájdalmat tartogat, a férfi durván elutasítja.
  A szerelmében elárult lányt a téboly kerülgeti, képtelen hazamenni a barátnőjével, helyette a hontalanok cigányéletét választja. Sorsa megváltozni látszik, amikor megismerkedik Csangolóval, a saját törvényei szerint élő vándorkereskedővel. A férfi oltalmába veszi a terhes nőt, és egyre szorosabb szálak szövődnek közöttük.
  
  Tony Gatlif magas érzelmi hőfokon égő filmjének alapját adja az a fantasztikus zenei világ, ami végigkíséri a filmet. A folklorisztikus dallamok sugárzó energiával töltik meg a vásznat, többek között Sebestyén Márta is feltűnik az előadók között.
  
  La Doublure / Topmodell a barátnőm
  
  Vígjáték
  Rendező / Réalisateur: Francis Veber
  Főszereplők / Avec: Gad Elmaleh, Alice Taglioni, Daniel Auteuil, Kristin Scott Thomas, Richard Berry, Virginie Ledoyen
  Forgalmazó: Best Hollywood
  
  Pierre Levasseur-t, az ismert, nős üzletembert szeretője, Elena, a szupermodell társaságában fényképezi le egy paparazzi. A képet címoldalom hozza egy bulvárlap: Levasseur meg kell hogy győzze feleségét, hogy a lányhoz semmi köze. Ebben segítségére van a véletlen, ugyanis a képen szerepel a véletlenül arra haladó Francois Poignon is. Elena és Francois elvállalja, hogy egy párnak teteti magát, a szupermodell ezért a csóró autólondínerhez költözik. A dolgok egyre komplikáltabbá válnak, amikor Emilie, Francois régi szerelme és Richard, aki a volt lakótársa Elenát Francois barátnőjeként ismerik meg. Ráadásul Levasseur felesége is tudomást szerez a mesterkedésről, és bosszút forral férje ellen...
  
  Mes copines / Majdnem bombanők
  
  Vígjáték
  Rendező / Réalisateur: Sylvie Ayme
  Főszereplők / Avec: Stéphanie Sokolinski, Djena Tsimba, Léa Seydoux, Anne-Sophie Franck
  Forgalmazó: Paradigma Film
  
  Manon, Aurore és Marie országos táncversenyre készülnek. A tét nem mindennapi, az első helyezett csapat egyhónapos egzotikus álomutazást nyer. Azonban Manonon a selejtező során eluralkodik a lámpaláz, és úgy tűnik, a lányok számára befejeződött a verseny. Egyetlen esélyük maradt: Manonnak rá kell vennie a rivális, esélyesebb csapatból Djenát, hogy álljon át közéjük. Djena beleegyezik a csapatváltásba, ám feltételt szab. Azt várja el újdonsült csapattársaitól, hogy legyenek sokkal érzékibbek, vessék bele magukat az életbe, vetkőzzék le a gátlásaikat. Ugyanis tapasztalatok híján egyelőre nem tánc, amit művelnek, hanem zenés torna, és ilyen mutatvánnyal esélyük sincs a fődíjra. A gond csupán annyi, hogy a lányok nem kifejezetten vadmacskák. Nincs mit tenni, ha nyerni akarnak, meg kell ismerniük a gyönyört. A lányok a maguk módján belevetik magukat az életbe, szégyenlősen vetkőzgetik le gátlásaikat, de a célig hosszú út vezet, sok nevettető ballépéssel.
  
  L´ Etente cordiale / Zűrös páros
  
  Vígjáték
  Rendező / Réalisateur: Vincent De Brus
  Főszereplők / Avec: Christian Clavier, Daniel Auteuil, François Levantal, Jennifer Saunders, Ivan Franek
  Forgalmazó: Paradigma Film
  
  François de la Conche, az egykori francia diplomata (Christian Clavier) hazája érdekében nyugdíjas éveit megszakítva Londonba utazik, hogy lebonyolítson egy szimplának látszó fegyverüzletet az oroszokkal. Vele utazik tolmácsként Jean-Pierre Moindrau (Daniel Auteuil), akivel amúgy is gondok lennének, ám mikor François véletlenül belefecskendezi társába a fegyver halálos tartalmát, egy csapásra felgyorsulnak az események
  Jean-Pierre élő bombává válik, és 12 óra múlva robban! A szokatlan párosnak ennyi ideje van arra, hogy valamilyen megoldást találjon az égető problémára, de egymással sem igazán sikerül megtalálniuk a közös hangot. Hab a tortára, hogy londoni menekülésük során a Scotland Yard, a francia haderő és néhány tajvani terrorista is útjukat próbálja állni
  
  Quelques Jours en Septembre / 10 nap szeptemberben
  
  Dráma
  Író-Rendező / Réalisateur:: Santiago Amigorena
  Főszereplők / Avec: Juliette Binoche, John Turturro, Sarah Forestier, Tom Riley, Nick Nolte
  Forgalmazó: SPI International
  
  2001. szeptember 1-je. Egy amerikai kém, Elliot (Nick Nolte) úgy dönt, hogy eltűnik, amikor lényeges információ birtokába jut. Ugyanakkor szeretné viszontlátni lányát, Orlandot (Sarah Forestier), akit tíz évvel korábban elhagyott. Régi barátnőjére, Irčne-re (Juliette Binoche) vár a feladat, hogy Elliot fogadott fiával, Daviddel (Tom Riley) megszervezze a találkozót Velencébe. De kihagyják a számításból a könyörtelen gyilkost, a szabad idejében verseket író William Poundot...
  
  Le Héros de la famille / Kék papagáj
  
  Dráma
  Rendező / Réalisateur: Thierry Klifa
  Főszereplők / Avec: Gérard Lanvin, Catherine Deneuve, Emmanuelle Béart, Miou-Miou, Michaël Cohen
  Forgalmazó: FF Film
  
  Gabriel Stern (Claude Brasseur), a Kék papagáj tulajdonosa, aki történetünk elején öngyilkos lesz, végrendeletében színházát keresztgyermekeire: Nino-ra (Michael Cohen) és Marianne-ra (Géraldine Pailhas) hagyja. Gabriel a gyermekek apját, Nicky Bensalem bűvészt (Gérard Lanvin) még 15 éves korában vette a szárnyai alá. A férfi neki köszönheti, hogy a kabaré sztárja lett, mégis most kisemmizve érzi magát. A végrendelet körüli bonyodalmak a család tagjait önvizsgálatra, a mélyen őrzött családi titkok felfedésére készteti...
  Egy nizzai kabarészínház ,a Kék papagáj öröklése körüli bonyodalmakon keresztül bepillanthatunk, az átlagosnak éppen nem tűnő, mégis tipikus francia család veszedelmes viszonyaiba.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Francia Filmnapok

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Carte Rouge - Vörös térkép
Exhibition: Cézanne - Egy élet portréi - Portraits of a Life
Új, hivatalos előzetest és plakátot kapott Hajdu Szabolcs új filmje, a Kálmán-nap
Utaztál okosba’? Akkor nézd meg premier előtt a Kék Pelikant!
Pasolini hét - Az Élet trilógiája a Art+ Cinema-ban
Monty Python klasszikusok ismét a mozikban!
A dohánypajta
Történelem, társadalom, cukiság – ezek lesznek a JUNO11 Distribution tavaszi filmjei
Egy hónap múlva kezdődik a 14. Frankofón Filmnapok
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 tom hanks    ocho macho    nemesis    big miracle    tina fey    magma rise    kristóf norbert    dolor    darkest hour    squash bowels    death to all    ihsahn    igazából apa    subsonica    maci laci    slates    k3    kate hudson    veréb fesztivál    deals death    ska-pécs    rocket queen    transformers 3    lo!    sicitur adastra  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!