hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2007. február 27. kedd   10:47
nincsen hozzászólás

szerző: ArmaGedeon
Eumir Deodato a Jövő Háza Teátrumában
2007. március 3. szombat, 20:00. Budapest - Jövő Háza Teátruma (volt Millenáris II. Fény u. 20-22.)

  A világ egyik legkeresettebb zenészéről beszélünk Eumir Deodato Almeida brazil zongorista, producer és menedzser, 1942-ben született Rio de Janeiro-ban. Autodidakta fúziós/jazz zenész, 12 évesen a tangóharmonika vezette be a muzsika világába, majd később már akadémiai tanulmányokat folytatott. A 60-as évek közepétől zongoristaként intenzíven működik Rio-ban, azon a területen és világszerte már igen sokan felkapták fejüket neve hallatán.
  
  A Riói Dalfesztiválon első díjat nyert a Spirit Of Summer c. dallal. Ezután az USÁ-ba emigrált , és menedzserként, stúdiózenészként ill. komponistaként alkotott tovább, emellett társszerzőként filmzenéket is szerzett, utóbb pedig együtt dolgozott Herbie Hancock zongoristával, majd játszott Aretha Franklinnel is. Amerikában megjelent első albumát Prelude-re keresztelte, és 1973-ban látott napvilágot. Kiváló ötvözete a klasszikus zenének, a big band-nek, a jazznek és a rocknak. Richard Strauss Imígyen szóla Zarathustra (Also sprach Zarathustra) erőteljes feldolgozása pedig egyet jelent a nevével, olyannyira, hogy Grammy-díjat kapott érte. (E szerzemény 2001: Űrodüsszeia című, egyeseket heveny érnyiszálásra késztető, egyébként formabontó Stanley Kubrick-film főcímzenéjeként funkcionált) Ezen albumon Billy Cobham dobolt, Stanley Clark bőgőzött, John Tropea gitározott. Ez a korong hozott számára nemzetközi áttörést.
  
  1973-ban adta ki második nagylemezét Deodato II címmel, rajta olyan klasszikus darabok újraértelmezése található, mint Gershwin Kék rapszódiá-ja vagy Ravel Pavane tétele. 1976-ban nem konvencionális projektekben vett részt pl. Massimo Ranierivel Albinoni, Schubert, Schopen műveket adaptáltak.
  
  Későbbi alkotásaiban kísérletet tett a funky, az instrumentális zene és a lírai-romantikus témák házasítására, majd egyfajta pop-diszkó-funky stílust vett fel, hogy összerántson jónéhány szemöldököt. A 80-as, 90-es években többek között a Kool And The Gang-gel és Björkkel is dolgozott együtt. Jószerivel 450 album viseli a kézjegyét, ebből 16 platinalemez lett.
  Első ízben ad koncertet Magyarországon.
  
  Válogatott diszkográfia:
  
  Inútil Paisagem (1964)
  Percepçăo (1972)
  Prelude (1973)
  Deodato II (1973)
  Whirlwinds (1974)
  Deodato/Airto In Concert (1974)
  Artistry (1974)
  First Cuckoo (1975)
  Very Together (1976)
  Love Island (1978)
  Knights Of Fantasy (1979)
  Night Cruiser (1980)
  Happy Hour (1982)
  Motion (1985)
  Somewhere Out There (1989)
  Summer Samba (2002)
  
  Jegyek válthatók: elővételben: 3500 Ft/ a program napján: 3900 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Jövő Háza

Deodato

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
Sting Budapesten- Egy újabb felejthetetlen koncert a Budapest Arénában
Cattle Decapitation: négyzenekaros brigád élén érkezik az amerikai deathgrind csapat
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ripoff raskolnikov    amber smith    kaszás géza    robb flynn    clairvo    bloody roots    give em blood    mtv    the trousers    norma jean    gondozoo    kataklysm    volbeat    fleshgod apocalypse    slaughter to prevail    rév zenekar    geezer butler    norther    volt 2001    after all    veszprém    intronaut    haunted    god forbid    javier bardem  

r47
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!