hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2007. február 20. kedd   14:43
nincsen hozzászólás

szerző: Eugene
Buttercup, Theministers, Stopyt
2007. január 25., Budapest – Blue River Pub

  Állóhajókázásra voltam hivatalos január 25-én, a Blue River Pub-ban, ahol három fiatal húzta a talpalávalót az érdeklődőknek.
  
  Úgy nagyjából nyolc óra tájban érkeztem a hajó fedélzetére, ám a kezdés még egy jó órát váratott magára, így hát (mit lehet tenni) egy korsó sört vettem magamhoz, s kivártam a hátralévő időt. Kilenc óra körül aztán belekezdett a Stopyt legénysége, hogy egy szűk óráig megzúzzák a fülünket. Egyszerű riffekkel felszerelt nu metalt játszanak, amúgy a Korn és a Soulfly nyomvonalán. Nem igazán kenyerem ez a műfaj, de annyit mindenképpen megállapítottam, hogy lelkesedésükkel, lendületükkel eladták ezt a bulit. A nótáikkal még nem feltétlenül, de nyitva van előttük a fejlődés kapuja. Tulajdonképpen az alap sémákat kellene még megbolondítaniuk egypár finomsággal, mondjuk: fogós refrénekkel, ötletesebb riffekkel. Néhány számban hallottam erre való törekvést, de ezekből még több kellene. Az alapanyag tehát megvan, már csak az ízek hiányoznak. Meglátjuk, mit hoz számukra a jövő, koncerten egész biztosan nem fagynak meg.
  
  A második Theministers hasonlóan fiatal srácokból áll, talán ebből következik, hogy a lendület az ő műsorukban is jelen volt. Az ő muzsikájuk sem mentes a hatásoktól értem ez alatt a System Of A Down utánérzést de valahogy ez a zenei világ valamivel közelebb áll hozzám. Téma- és hangulatváltásokban bővelkednek a dalaik, amelyek még nem igazán erősek, csiszolásra szorulnak. Venezuelai származású énekesük egyfajta színfoltot is biztosít számukra, ezt én még jobban kihasználnám (spanyol nyelvű ének, stb.) a helyükben. Amúgy jól ellavírozott a hol dallamos, hol kiakadós, üvöltős énektémák között a srác, emellett markáns kiállással is rendelkezik. Helytálltak ők is, zenélni tudnak, már csak a minél erősebb nóták írása lehet számukra a cél.
  
  Lánytagok ide, basszusgitár hiánya oda, nekem bizony a Buttercup műsora tetszett az este folyamán. A Blandish- és Angelus-tagokból álló csapat remek koncertet adott, jó nótákkal, jó hangzással (ez a Stopyt és a Theministers esetében is helytálló). Zenéjüket nem igazán tudtam így elsőre beskatulyázni, leginkább igényes rockzenének (azért ne gondoljatok Genesis-re, meg hasonlókra) nevezném. Úgy érzem, a három zenekar közül ők tartanak a legelőrébb, számaik kidolgozottak, izgalmasak, emellé pedig jó előadás is párosult. Egyedül a nevüket kifogásolom, de ez legyen az én bajom. A lényeg, hogy a koncert közben egyszer sem jutott eszembe a nevükön morfondírozni, ez pedig magának a zenének köszönhető.
  
  Mindegyik csapat megmutathatta, mit tud, s úgy vélem, ez az este a jelenlegi erőviszonyokat tükrözte. Kívánok mindhármuknak további sikereket, jó koncerteket!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

A Stopyt oldala

A Theministers oldala

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Akik házibulit csaptak az MVM Dome-ban: a Depeche Mode
Suicidal Angels, Fusion Bomb, Crimson Fire
A Normandie lenyűgözte Budapestet a Dopamine turné keretében
Cattle Decapitation, Signs Of Swarm
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 surface festival    bridge & tunnel    james cameron    30 seconds to mars    distorted impalement    mitch lucker    violator    abbie cornish    indiana jones    pancser police    w.a.s.p.    paul rudd    mytra    kerekes band    jazzanova    n roses    windfall    dog eat dog    vinnie moore    perihelion    shakespeare    lost dreams    rachel mcadams    légió    hooligans  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!