szerző: BarnaKataklysm, Naerea, Fear My Thoughts, Quo Vadis 2007. január 14., Budapest, Kultiplex
A 2007-es esztendőt is egy remek koncert nyitotta számomra, ugyanis a kanadai Kataklysm legújabb turnéján útba ejtette fővárosunkat is. 2004 októberében jártak nálunk utoljára, így már esedékessé is vált egy újabb látogatás. Európai körútjukon a honfitárs Quo Vadis, és a német Naerea valamint a Fear My Thoughts kísérték el őket. A bulinak a Kultiplex adott helyet, ahogy a két és fél évvel ezelőtti Kataklysm koncertnél is.
Az estét a kanadai Quo Vadis kezdte, és egy remek előadással rukkoltak elő a progresszív death metalban utazó zenészek. A zenekar neve eddig ismeretlenül csengett számomra, pedig már több mint 10 éve alakultak és három nagylemezzel rendelkeznek. Így nagyon kellemes meglepetést tudtak szerezni progresszív death metaljukkal. Komplex dalszerkezetek, lélegzetelállító szólók és parádés gitárnyűvések kényeztették a minőségre éhes hallgatókat. A Stéphane Paré frontember hörgéseivel közvetített zenét átéléssel és óriási tudással varázsolták elénk a Quo Vadis tagjai. Különösen Bart Frydrychowicz gitáros virgáit volt élvezet figyelni, de a többiek is kitettek magukért. Az előadott fél óra muzsika alapján egy remek zenekart ismertem meg. Remélhetőleg minél hamarabb szélesebb körben is ismertté válnak! Ők tényleg megérdemelnék!
Az utánuk következő Fear My Thoughts viszont nem igazán érdemelné meg a sikert, már ha a zene eredetiségét vennénk alapul. De (többek között) a zeneiparban nem így működnek a dolgok. A metalcore stílust művelik a srácok, igaz, azt becsülettel, a kritériumoknak (és a sablonoknak) eleget téve. Idén adták ki ötödik lemezüket Vulcanus címmel, így ezen a koncerten is erről a lemezről hallhattuk a legtöbb dalt. Az elővezetett 40 percben bemutatták a metalcore stílus esszenciáját: a már rengetegszer eljátszott, Svédországból eredeztetett riffeket és a kötelezően alkalmazandó pózokat. A frontember Mathias természetesen elmondta a gyertek közelebb és a másszatok a színpadra frázisokat, amivel nem igazán sikerült feltüzelnie a nézőközönséget. És az általuk játszott sablonos muzsikával sem. Ami azért legalább egész jól szólt, és ha az ember elvonatkoztatott attól, hogy már ezerszer hallott ilyet, akkor egész elviselhető volt a Fear My Thoughts előadása. Az első sorokban kialakult pogó arra engedett következtetni, hogy azért többeknek bejött a zenéjük. Szóval nem volt rossz, amit csináltak, de eredeti sem.
A Naerea következett, akikről szinte egy az egyben leírhatnám ugyanazt, mint a Fear My Thoughts ténykedéséről. Tehát a német alakulat a divatos metalcore stílus zászlaját emeli magasba, és igyekszik a nézők sokaságát eksztázisba ejteni menő muzsikájával. De ahogy az előző bandának, nekik sem sikerült szerény személyemet megnyerniük sablonos megoldásaikkal. Ellenben a nézőközönség jelentős része melléjük állt, és a színpadra mászás, mikrofonba éneklés valamint az első sorokban megfigyelhető karate bemutató (a részeges karate mesterek stílusában) segítségével a buli hangulati értékét a magasba tornázták. Az ütős hangulatnak köszönhetően az ifjonc zenészekből álló banda így egy sikeres fellépést tudhatott magáénak.
Végül a northern hyperblasterek, azaz a kanadai hipersebességgel daráló Kataklysm lépett a színpadra. És egy remek koncertet adtak, csakúgy, mint két és fél évvel ezelőtt. Ugyanúgy váltogatták egymást az iszonyatos sebességű darák és a kimért középtempók, mellettük pedig a megjegyezhető, dallamos gitártémák és Maurizio Iacono frontember hörgése. A hangzás is remek volt, csakúgy, mint a hangulat. Több embernek is átadta a mikrofont Maurizio, hadd kínozzák hangszálaikat a magyar rajongók is. Többen jelentek meg a Kataklysm mostani koncertjén, mint pár évvel ezelőtt: érezhető a zenekar egyre nagyobb ismertsége. Ez egy örvendetes tény, azonban az, hogy a régebbi korszakuknak teljesen hátat fordítottak, számomra már nem olyan örvendetes. Két és fél éve még eljátszották az The Orb Of Uncreation című nótát az első kislemezről, most viszont már csak az utolsó négy lemezükről hajlandóak játszani. Igaz, az utóbbi lemezek letisztultabb, egyszerűbb dalszerkezetekkel operáló számai szélesebb közönség számára is befogadhatóak, de attól még beférne egy-két régebbi grind/death durvulat is a programba. Ettől még természetesen egy nagyon jó koncertnek lehettünk tanúi, csak nekem kissé hiányérzetem támadt a régi számok hanyagolása miatt. Nemrég jelent meg a zenekar új lemeze In The Arms Of Devastation címmel, így sok nótát hallhattunk az új albumról: a koncertet nyitó Like Angels Weeping (The Dark), a Let Them Burn, a súlyos riffel menetelő Crippled And Broken, a Reign Again, az In Words Of Desperation és a koncertet záró The Road To Devastation is a koncertprogram részét képezte. Az általam is nagyon kedvelt Shadows And Dust-ról hallhattuk a címadót, az Illuminati-t, a Face The Face Of War-t és a remekbeszabott riffekkel rendelkező Where The Enemy Sleeps-et. A Serenity In Fire-t a címadó, a The Ambassador Of Pain, az As I Slither és a The Resurrected képviselte. A ráadásban pedig nagy örömömre eljátszották az Epic-ről a Manipulator Of Souls című csodás szerzeményüket. Szóval a Kataklysm ismét kitett magáért, és bemutatták, hogy energikusan, feszesen tudják tálalni brutális és egyben dallamos szerzeményeiket.
Az este tehát a két kanadai banda abszolút fölényével zárult: a Quo Vadis és a Kataklysm is megnyerő előadással kápráztatta el a nézőket. A két német banda ugyan nem nyújtott olyan emlékezeteset, de jelenlétükkel színesebbé tették az este zenei felhozatalát. Összességében jól sikerült ez a Kataklysm koncert is, várjuk a következőt!
16:41
