szerző: UtazóVágtázó Csodaszarvas - Lemezbemutató koncert, Tiszteletadás Bartók Bélának 2006. december 28. Petőfi Csarnok
Hány nemzetközileg elismert csillagász, kutató, tudós, doktor, tudományos főmunkatárs és kandidátus tud olyan eredményt felmutatni, mint Grandpierre Attila? Ő, aki MTA Csillagászati Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, a fizikai tudományok kandidátusa, tagja a Society for Scientific Exploration és a Scientific and Medical Network nevű nemzetközi tudományos társaságoknak, valamint szerkesztőbizottsági tag, tudatkutató, filozófus, költő, író, színész és emellett még zenész is? Ugye, nem sok van. Igen, ő Grandpierre Attila, aki majd negyedévszázadon keresztül igazgatta, vezetgette a VHK intézményét, egy olyan korban - de ez már lerágott csont. Most is, mint akkor, minden megalkuvás nélkül kutatta a csillagokat, a kozmoszt és a világmindenséget, vállán vitte a zenekarát és olyan elemi erővel tudta a tudatunkba vésni a VHK örökét, mint azóta senki más. Próbálkozások persze voltak és lesznek is, de jól tudjuk, hogy ezek sose fogják megközelíteni a VHK és Attila szellemi nagyságát. Nem azért írtam le ezeket a sorokat, hogy önmagamnak ellentmondjak, hanem mert rá szeretnék világítani arra, hogy a VHK-val egy korszak fejeződött be, s tavaly decemberben egy új Grandpierre Attila-féle fejezet kezdődött el, mely talán visszaadja azt az elveszett hitet, melyet a VHK megszűnésével elvesztettünk.
Az idő kerekét már nem kell visszaforgatni, mert a sok hányattatás és próbálkozás után a még aktív ex-VHK-s tagokra, Németh Lászlóra (Fritz) és Mestyán Ádámra épülő Yava vezette fel az estét. A Yava kiforrott, simulékonyabb, túlnyomó többségében balkáni, arab és magyar népzenei motívumokat középpontba állító és azt megfűszerezett produkcióját Dus Polett (Radiocafé 98.6) kiváló énekhangja és furulyajátéka, valamint a zenekar, koboz és duda hangszerek mestere, Róka Szabolcs (magyar énekmondó) mestere tette még hitelesebbé, értékesebbé.
Amikor alig egy teljes esztendő telt el a Vágtázó Csodaszarvas bemutatkozásától, már érezhető volt, hogy nem lesz szalmalángéletű Grandpierre Attila Csodaszarvasának a léte s ez azóta több ízben is bebizonyosodott. Ez a 28-i koncert kolompok, csujogatás és egy ostorát pattogtató csikós képével kezdődött, valamint a Grandpierre-féle rituális sámáni hátborzongató üvöltés szinte egy csapásra a VHK szellemét hívták újra elő. Egy ilyen elemi erejű kezdés hatására nem véletlen, hogy a közönség első pillanattól fogva újra átélhette azt a leírhatatlan érzést, melyet a VHK adott. Ebbe a misztikus hangulatba finom átmenettel csatlakoztak a dobok, a bőgő, a ciszter, a tambura, a tapan és valamennyi színpadon található hangszer és zenész, majd közös morajlással - mint egy hatalmas méhkas felbolydulva - és olyan hihetetlen energiával szabadították fel a Vágtázó Csodaszarvas muzsikáját és üzenetét, mint az ősrobbanás. Ezeket a bevezetőben elhangzott dalokat a Végtelen egy, a Zene lakoma és a Mámoros vágtázás dalok tették még felejthetetlenebbé. A koncerten elhangzott megkomponált dalok először a testünket, majd a hallójáratainkat járták át. Ezek a slágerek tagadhatatlanul újraírt, ősi népzenei eredetűek voltak, kiváló népzenész muzsikus gárdára és nagyzenekarra komponálva, ahol semmi elektronikus hangszer nem ütötte fel a fejét; az akusztikum, a tapantól a dudáig szinte mind megtalálható volt benne (Bakos Csaba tapan; Benkő Róbert bőgő; Bese Botond kecskeduda; Fazekas András dob; Fábri András - ciszter, gitár; Fábri Géza tambura; Molnár Krisztina - hegedű; Márton Bernadett ének; Orczy Géza tapan; Vaskó Zsolt - fúvósok). A produkció egésze a VHK örökét és ezen belül Grandpierre Attila gondolatiságát vitte tovább olyan dalokkal, mint a Fohász a Lóhoz, a Szárnyas Sárkány, a Világ Varázsló, de számomra mégis a VHK örökéből való dalok jelentették az előadás csúcsát: a Pótolhatatlan Halhatatlanság, az Aláírhatatlan Történelem és a Halló, mindenség, melyeket szintén hallhattunk. Ezek a számok újra és újra a VHK evolúcióját juttatják eszembe, mely megerősíti azt a tényt, hogy a VHK él. Az elhangzott dalok is a kifinomultabb megszólalása miatt a Vágtázó Csodaszarvas kiforrott és esszenciális elvárásainknak felelt meg, és épp ezért etalon-muzsikának kell tekintenem Grandpierre Attila Vágtázó Csodaszarvasát.
Egy rövid gondolat a Vágtázó Csodaszarvas kapcsán Grandpierre Attila tollából:
Az egész estét betöltő bemutatkozó előadáson a magyarság és az emberiség történelem előtti, eddig szinte teljesen ismeretlen zenéiből és ezekkel szerves egységben született saját zenékből összeállított egységes zenei anyag szólal meg óriási tér-és időívben, több ezer éves zenéktől a máig: őserejű, varázslatos hatású népzene mai hangzással, tánccal, látvánnyal. Az Európa és Ázsia lovas népeinek fergeteges, ősi tánczenéjére kiterjedő több évtizedes kutatómunka eredményeinek, éltető erejének, és ez ebből a forrásból születő saját és VHK zenéknek bemutatása Bartók Béla népzenei felfogásának jegyében, Barcsik Géza díszleteivel és festményeivel. A koncert tiszteletet és új életet ad Bartók Béla népzene-felfogásának, a lovas népek zenei magaskultúrájának és az ezt továbbvivő első Vágtázó zenekar, a Vágtázó Halottkémek munkásságának.
És ez után következett az est egyetlen semmilyen tekintetben oda nem illő fellépője, Müller Péter Sziámija, a Titkos tánc néven futó előadásnak nevezett valami. Ez szerényen mondva is olyan hatást váltott ki bennem, mint a földrengés, a szökőár, és sáskajárás együttvéve, de pozitív erénye is volt ennek az előadásnak, hogy nem tudta felülmúlni az évek óta a Szigeten Sziámi védjegye alatt futó valamiket. Hozzá kell tennem, hogy az antipátia nem most alakult ki, hanem az évek alatt szép lassan. Több mint 5 éve még tiszteltem, becsültem, és még szerettem is a Sziámi-Sziámit vagy Sziámi Ultrarockot, vagy az utána szerveződött Sziámit, de ez az úgynevezett varázs elmúlt és a látott/hallott csupasz való nagyon kiábrándító volt. Nekem ezt elhitetitek. Tény, hogy nagyon kreatív ember, aki szakmailag a mai napig is a toppon van (Rendezései: Mária Evangéliuma, Isten pénze, Beszterce ostroma, Mária evangéliuma, Antigoné, Beszterce ostroma; filmjei: Mi jut eszedbe az énekesnőről, Megváltozási kísérletek, Ex-Kodex, Van -e élet a Földön?...; vagy éppen díjai: Erzsébet-díj - dráma kategória, Budapestért-díj, Nobel Békedíj) mind azt mutatják, hogy nagyon értékes ember, csak éppen a showbiz és a színpad fényei már nem neki valók. Kiöregedett. Sajnos a Sziámin már nem tud segíteni a legújabb albuma, a Fogjad már meg!, és régi harcostársa, Gasner János zeneszerző-gitáros és a vérfrissítésként zenélő ifjú titánjai sem. Csak egyetlenegy személy segíthet a bajon, ő a Zeneexpressz főatyja, Fásy Ádám. Vagy magára talál a kreatív Sziámi, vagy megkérdezhetjük a hajdani Müller Péterrel együtt: Van-e élet a földön a rock and roll-on túl?
11:12
