interjú [hazai hangok]  2000. október 29. vasárnap   16:40

nincsen hozzászólás

  Interjú Csik Istvánnal a Kárpát Möbius együttesből
  
   -Mire utal a nevetek?
   -Hát a Kárpát a Kárpát-medence, a Möbiusz pedig a Möbiuszgyűrű, mely egy Möbiusz nevű emberről kapta a nevét. Az a lényege, hogy a szalag, ami meg van fordítva, tehát ki van fordítva és ha bármi halad rajta, akkor az mindig van egyszerre kint és egyszerre bent, vagy néha kint, néha bent, de mindig fordul a dolog. Ez olyan, mint a jin-jang, amiben minden megtalálható, mind a két részében és az egész, és a két rész együtt egy komplett dolog.
   -Mióta csináljátok?
   -Hát mostmár szerintem olyan 3 éve. De lehet több is, mert 85-ben a Czirával elkezdtük csinálni a Ködkonda nevű zenekart. A Nagylászló vers kapcsán került ez a név elő. Akkor elkezdtünk, már nem is feldolgozásokat, habár csináltunk néhányat, de a Czirának nyíltak ki azok a saját ötletei. Már előtte is a Gépfolklórból, vele kezdődött az egész. Ködkondával folytatódott. Később lett ugye a Barbaro. És a Barbaroval egy síkon érkezett meg a Kárpát Möbius is, ami oda nem fért be, vagy a Czira máshogy akarta, ezért összeálltunk ketten és megcsináltuk. Szóval elkezdtünk rajta dolgozni. Bemegyünk egy szobába és őrjöngünk mint az állat, teljesen elborul az agyunk. Nem érdekes az, hogy akarja ezt valaki hallgatni, vagy divatzene-e, az a lényeg, hogy mi ezt nagyon szeretjük.
   -Vannak ebben indiai motívunok?
   -Azt hiszem ugyanúgy, mint az indiai népzene, minden népzene közös tőből fakad. Csak a Czirának sikerült rátalálni arra a közös gyökérre, és lehet, hogy az indiai motívum is egy ilyen kis adalék. Szerintem biztos vannak, de ugyanúgy magyaros vagy balkáni, vagy ír népzenei motívumok is megtalálhatók benne.
   - Ő mióta gitározik?
   - Huszonvalahány éve. Érdekes, hogy én is huszonvalahány éve dobolok. A Cziránku azt hiszem elég későn kezdett el gitározni. Ahhoz képest rettenetes fejlődés tapasztalható. Szerintem ő Közép-Európa legjobb gitárosa. De ez hülyeség, ez hogy a legjobb gitáros olyan, mintha minősíteni akarnám. Kitalált egy olyan komplex tiszta stílust, ami olyan életműszerű, mint a Pink Floyd. Tehát nekem egyenrangú azzal.
   - Milyen gyakran szoktatok fellépni?
   - Egy éve voltunk Franciaországban. Párizsban, Larencienben meg más kimondhatatlan nevű helyeken léptünk föl. És őrület volt, nagyon nyitottak a franciák. Magyarországon a Fonóban, fesztiválokon. Vidéken a szolnoki poprock fesztivál. Rengeteg helyen. Csepelen is sokat léptünk föl.
   -Hogyan fogadták a franciák ezt a zenét? Mi a külömbség a francia és a magyar közönség között?
   -A magyar közönség egy nagyon érdekes közönség. Ha a megfelelő helyen és időben vagy, akkor megőrülnek a zenétől. Ha ezt divattá lehetne itthon tenni! Sajnos az a lényeg, hogy itthon divattá váljon, mert ha nem divat, akkor nem veszik meg. Akkor nem kell az embereknek. Most mindegy, hogy ez rossz vagy jó. Amint divatos lesz, abban a pillanatban tömegek kezdenek el járni a zenére. S zenélsz és akkor tudsz pénzt keresni. Most én úgy vettem észre, hogy a francia közönség sokkal nyitottabb, mint a magyar publikum, de legalább annyira nyitott, mint Magyarországon gyerekek előtt játszani. A gyerekek, egészen kis gyerekek, akár óvodások is. Óvodásoknak is játszottunk. Egyszerűen megőrültek, tényleg teljes őrületben, őrjöngésben törtek ki. Habzott a szájuk, minden volt. Később pedig, mire belenevelődik sajnos a német kultúrából érkező, iszonyatos zene. Ilyen borzalmas disco és dopping, ami popzenei borzalom, ami megrontja őket és elveszi tőlük ezt az ősi kultúrát, a tudás befogadását, ennek a kultúrának a befogadását és néha csak olyankor jön elő ez, amikor isznak az emberek vagy egyéb dolgot fogyasztanak. Megnyilnak azok a kapuk és azok a csatornák, amin ez a zene be tud áramlani. És persze vannak eleve nyitott emberek, akik ezt be tudják fogadni és csodálatos élményt tud nyújtani nekik. És végül is zene lényege az, hogy szórakoztasson, felszabadítson, hogy adjon valamit az embereknek. Hogy építsen, hogy kultúrát adjon, létesítsen valamit. Nem tudom, mert engem se azt hajt, hogy húú ebből jól meggazdagodjak, hanem az, hogy át tudjak adni valami az embereknek. Mellesleg, ha meggazdagodnék belőle, az nem lenne rossz, mert jelen pillanatban nem vagyok az.
   -A Trottellel hogy kerültetek össze?
   -A Trottel az egyetlen kiadó, aki azt mondta, hogy ki fogja adni a CD-ket, mert ők ilyen... hát nevezhető ez periférikusnak, bár szerintem nem az. Na mindegy, az emberek ezt periférikusnak nevezik. Szóval ilyennel foglalkozik, ilyen anyagok kiadásával. Hát nem kommersz az biztos amit mi csinálunk és az sem, amit a Trottel ki szokott adni. Neki volt olyan kapcsolata, ami stúdió volt, ahol felvettük. Ingyen tudtuk felvásárolni a felvételeket és ez sokat számított. Felajánlottak egy lehetőséget és ki is adták.
   -Gondolkoztatok azon, hogy még terjeszteni kéne?
   -A legnagyobb probléma a terjesztésben áll. Dehogynem gondolkoztunk, csak mi erre nem vagyunk alkalmasak. Tehát mi arra vagyunk alkalmasak, hogy bevonuljunk egy szobába és a szekrénynek zenéljünk vagy lemenjünk és őrjöngjünk egyet a színpadon, de arra külön ember kell, aki szervez, aki igazgatja a zenekart.
   -Szerinted miről szólnak a számok?
  -Hát nem tudom, pár cím van, vagyis a számoknak vannak címei, az a lényeg és a nóták. Érzésekről szólnak. Mindenképen az adott ponton az adott érzéseknek a megszólaltatásai, amikor általában az van, hogy a Czira hoz egy témát, kitalálja otthon, lehet ez valami isteni sugallat, akármi, megérkezik. Beleront az agyába, a lelkébe és ezt legitározza, akkor én hozzáteszem azt, amit én érzek az egészből. És a kettő együtt alkot közösen egy kisugárzást, egy olyan valamit ami működik nekünk.

   -Hol jelentek meg rólatok cikkek?
   -Hát Franciaországban jelentek meg. Magyarországon is asszem, hogy megjelent, de ezt nem tudom. Elfelejtettem, valamit olvastam valahol. Egy amerikai szaklapban megjelent egy cikk rólunk, egy nem tudom, most hírtelen, hogy melyik az. Ahol nem szoktak nagyon magyarokról írni, de világsztárokról viszont igen. És ott egy nagyon jó cikk jöt le, ami kedvező hatással volt ránk. És megmondták kerek-perec, hogy óriási a zene az, amit művelünk, csak lenne még több ember mellettünk, mert ugye ketten vagyunk. Lehetne egy basszusgitáros, egy billentyűs vagy egy fúvós, vagy hegedűs, ami sokkal szebbé tenné a zenét, így rosszul szól. De ez nem annak köszönhető, hogy rossz az a stúdió ahol felvettük, hanem annak, hogy kevés volt az idő, amennyi időre fel kellett venni.
   -Miért nem veszitek fel újból?
   -Nincs rá pénzünk, vagy egy jobb stúdiót kell keresnünk, nem is, hanem egy másikat. Hogy mekkora a terem az is számít, hogy milyen technikával dolgoznak az is számít, hogy mit szeretnénk hallani. Mi csak gyorsan felrántottuk a lemezt, arra se jutottunk, hogy ebből mit akarunk kihozni. Vagy hogy hazavigyük és azt mondjuk, hogy ó ez nem lett jó, és holnap felvesszük, de ilyen nem volt. Csak az volt, hogy gyorsan följátszottunk 20 darab számot, rágitározott a Czira, esetleg én is ráütőztem még, akkor keverés és kiadás. Ennyi volt. Tehát a cikkben le van írva, hogy ezt újra föl kellene játszani.
   -Mivel próbálkoztatok, hogy ez sikerüljön?
   -Jelen pillanat elvittem a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumába a CD-t és a cikket és be akarom vinni az Országimázs központba. Ilyeneket tudok megtenni, de ez édes kevés. Ezzel éjjel-nappal foglalkozni kellene, szervező kellene. És ez a periférikusnak mondott zene is abban a pillanatban slágerzene lesz.
   -Gondolkoztatok azon, hogy bevesztek több embert?
   -Igen, csak nincsenek megfelelő orcák. Vagyis biztos vannak, de még nem találtuk meg. Itt az lényeg, hogy nem az kell, hogy valakinek iszonyatos zenei tudása legyen, hanem hogy ráérezzen erre, hogy itt bármi megtörténhet. Ez egy olyan, amikor elkezdünk improvizálni akkor eszeveszett magasságokba tör az egész. S ha nem ér össze kettőnél több embernek a lelke, akkor fölösleges valakivel együtt zenélni. Ha jön egy basszusgitáros például, nem kell basszusgitárosként gondolkodni, hanem zenészként kell, hogy rálátása legyen kívülről, abban a pillanatban amint játsza. És ez nagyon fontos. Meg lehet őrülni, le lehet menni alfaszintre, olyan állapotba kerülni. És ez olyan, tényleg olyan, mint egy narkotikum, és abban a pillanatban kívülállóként is kezd figyelni. És ha utána nem vagy alázatos a zene iránt, akkor felesleges zenélni, mert akkor az ember csak az egóját tolja előre vagy előtérbe és ez a zene rovására megy.
   -Máshol is játszotok?
   -Czirának van még Gépfolklór amiben játszik. Lehet, hogy nagyritkán összejön a Barbaro is neki. Mert az most jelen pillanatban egy kicsit kiégett. Vagy éppen nem jön az ihlet. Én csinálok saját zenekart, a Kashmirt. Led Zeppelin és Bartók között van. Másfél éve küzdünk, és még egy nóta sincs kész. De ez nem baj, stíluskeresés van. Viszont most már pillanatok alatt rá fogunk találni. És nincs miből élnünk, de hát ez egy másik dolog. Most az, hogy Franciaországban is olyan fogadtatás volt. Iszonyatosan nyitottak, megőrültek egyszerűen erre a zenére. Valenciennesben játszottunk egy helyen csurig telt a ház, a helység és játszottunk a másik helyen és átjött mindenki oda, nem lehetett beférni. Ezek olyan alternatív helyek voltak. Tiszta őrület volt.
   -Mi volt a legnagyobb sikerélményed?
   -A Kárpát Mőbiusszal több is volt. Ez a franciaországi út csodálatos volt. Pont ez a Valenciennes volt őrület. Ezen kívül, amikor óvodásoknak játszottunk... az elég meglepő volt. Hogyan fogadják és hogyan reagálnak. A Kashmirral volt még amikor más tagok voltak benne. Az volt a legérdekesebb, hogy az emberek arra sem annyira nyitottak, mint mondjuk a popzenére. Ezért egy csomó ilyen disco orca megjelent a bulin. Lejöttek, lehettek olyan 100-an. Egyáltalán nem volt híres a zenekar és amikor elkezdtünk játszani kiürült a terem. Két ember maradt ott. Az egyik munkás ruhában volt, kőműves lehetett, a másik egy fél lábú ember volt. Végig őrjöngték és tombolták a koncertet. És ez a két ember nekem sokkal többet adott, mint akik elmentek. Őket abban a pillanatban, ott a helyszínen lenyűgözte, letaglózta a muzsika. Nagyon nagy hatással volt rájuk. Mi tulajdonképpen két ember előtt játszottuk végig az egész koncertet.
   -Szoktatok résztvenni tehetségkutató versenyeken?
   -Áh, nem.
   -Miért nem?
   -Azért nem megyünk el, mert kiöregedtünk egyrészt belőle. Másrészt azt tapasztaltuk, hogy azokból, akik tehetségkutató versenyen vesz részt soha az életben nem lesz semmi. Esetleg a húszbólból egy szokott lenni. Szóval most lemenni oda bohóckodni, és próbálni valakinek valamit eladni, ez így rossz. Nem beszélve arról, hogy előre meg van adva az, hogy ki nyer. Tisztelet a kivételnek. Több ilyenen vettem részt más zenekarokkal. Nyertünk is. Még az Egzoticcal, de az egy másik világ volt.
   -Szigeten részt vettetek?
   -Felléptünk. Nem tudom, hogy melyik színpadon, nem emlékszem rá. Őrületes siker volt, csak aztán a Czira a következő Szigetet lemondta, mert kevés volt az a pénz amit fizettek volna. Oda kihurcolkodni... időnként a Cziránál is elérkeznek olyan pillanatok, amikor ő úgy dönt, hogy nem adja olcsón a zenekart. Aztán valahová elmegyünk ingyen, tehát... szóval ez kiszámíthatatlan.
   -Ez a hangulatától függ?
   -Nem igazán attól. Tudod, az emberben az van, hogy csinál egy zenét. És azt mondja rá, hogy én ezt nem fogom olcsón adni. Fillérekért elkótyavetélni a tehetségemet, az életművemet. Hanem igenis megkérem az árát. Persze idővel ez sajnos módosul, de ha feltör az emberben, akkor megint csak nem megy el aprópénzért.
  
   Cziránku Sándor telefonszáma:
   276-03-96

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: