szerző: EliánaGhymes karácsonyi koncert 2006. december 28. Budapest Kongresszusi Központ
A véletlen margójára... mit is írhatnék, amikor úgy hiszem, hogy a véletlen nem létezik. Mindennek oka van, de az ember ott követheti el a végzetes hibát, hogy porszemként érteni akarja a homokdűne mozgását és azt hiszi, hogy értheti, mit miért tesz a szél. A mai napig homályos előttem, minek is köszönhettem az első Ghymes-lemezemet. Ajándék volt, egykori zenésztársam adta, hogy hallgassam. A Rege azóta is úgy él bennem, mint egy titokzatos, éjszakai táj, amelynek minden zugát ismerem nappali világosságnál, de most, hogy a csillagok fényénél látom, mintha egy másik világba csöppennék. Ez a Ghymes. A Ghymes együttes 15 évvel ezelőtt olyan zenészekből alakult, akik előtte rockot, komolyzenét, régizenét játszottak. Az eltelt évek számukra a tisztítótüzet jelentették és lassan a népzenei elemek alkotói elképzeléseikhez simultak és megszületett a Ghymes Zene. A ritmusok még feszesebbé, keményebbé váltak, a hagyományos népi hangszerek mellett (hegedű, brácsa, cimbalom, duda, bőgő, lant, koboz, tökcitera, tárogató) előkerült a szaxofon, a dobfelszerelés, improvizációk készültek, és anélkül, hogy észrevették volna, vagy akarták volna, belekeveredtek az ún. world music kategóriába. Az egykor Galántáról, illetve a környező falvakból, Királyrévből és Nádszegről indult zenészek, bár különböző könnyű- és klasszikus zenei tanulmányokat folytattak, az idegen hatások ellenére úgy őrizték meg magukban és muzsikájukban a népzenét, mint idegen országban az anyanyelvet. Akinek füle van, és szíve van, az meghallja.
Minden magyar anyanyelvén szóló világzene. Titokzatos változtatásokkal tolmácsolt ismerős mondanivaló, amelyben a népi hegedű fájdalmas vonaglása a táltosdobok döngésével, az egymásra zuhanó szavakkal együtt vér a vérünkből, s nemcsak annak ellenére, de azzal együtt, hogy a hagyományos népi hangszerek mellé szaxofonok, szintetizátor vagy fagott társul. Kevés világzene képes elérni ugyanezt a hatást, így vegyítve az eszközöket, anélkül, hogy erőltetetté, kólaízűvé válna. Jó mutatója ennek azaz eufória, amelyet a kezdetektől a mai napig képes kiváltani közönségéből a Ghymes, lépjen színpadra a világ bármely szegletében. Az elmúlt években hagyománnyá vált karácsonyi koncerten az ünnephez kapcsolódó dalok mellett régi Ghymes-nóták is felcsendültek, Szarka Tamás, az együttes egyik motorja, a legtöbb szám szerzőjének egyik karácsonyi novelláját Gesztesi Károly színművész olvasta fel az esti előadáson. A hatalmas térre való tekintettel számos vendégművésszel gyarapodott a zenekar ezen a koncerten. A Hunyadi János Általános Iskolagyerekkórusa mellett itt volt a három dudásból álló Pálinkás együttes is, akik az Ifjú szívekben élek, a Jézus ágyán és a Jézuska kiscsizmája című Ghymes-dalok hangulatát hivatottak emelni. Ma este a legújabb platinalemez, a Messzerepülő dalaival, és azzal a rengeteg karácsonyi énekkel repítették messze az együttes tagjai a Budapest Kongresszusi Központ közönségét, amelyek fennállásuk több mint két évtizede alatt érlelődtek meg ujjaik vonóik alatt. A koncert végén az ajtóban álló hostesek egy kis könyvecskével leptek meg minket. Kényes műfaj a dalszöveg: amit az élő muzsika a mennybe repít, szárnyaszegetten vergődik papírra vetve. Zenészeink, dalszövegíróink időről időre mégis megpróbálkoznak a lehetetlennel: kötetben adják ki szerzeményeiket, hátha a szöveg varázsa felidézi az olvasóban a zenét, s annak erejével hat.
Szarka Tamás, a felvidéki Ghymes együttes énekes-hegedűse nem először tesz ilyen próbát: Anonymus kérdez című, válogatott verseket és dalszövegeket tartalmazó kötete már harmadik a sorban. Ettől persze még nincs könnyű dolga: a kelet-közép-európai népzenét, dzsesszt és kortárs zenét ötvöző zenekar muzsikája ugyanis van annyira elementáris erejű, hogy az ének gyakran „csak” szólamként hasson, a vonós, fúvós hangszerek, az elektronikus hangzással vegyített népi instrumentumok egyenrangú kísérőjeként, a zenei asszociáció értelmezéseként. Ami a zenében az ötvöző erő, a szöveg szintjén leginkább a vad asszociációknak, látomásosságnak feleltethető meg. S bár dalaik nemegyszer szöveg alapúak, Szarka írásai gyakran inkább olyan kulcsszavak sorjázásának tűnnek, amelyek átélhetőbbé teszik a (világ)zene nyelvén közvetített érzelmeket. Ha egyszer elég bátor leszel - én azért remélem - és elmerülsz benne, akkor megleled, amit én már tudok, de te nem hiszel. Amit te még keresel az új világban, de lehet, a bolond én vagyok. Egyetlen levegővétellel úszol majd és ha megtalátod, kezedben tartod, akkor majd megérted. Hallgasd a zenét, ahogy árad, folyik